TÁLLAI ANDRÁSnemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönöm szépen Gúr Nándor felszólalását, bár csodálom, hogy a 9 percet nem beszélte ki teljes egészében, több mint 2 perc maradt még a keretéből. (Gúr Nándor: Csak a fontosakat mondtam.)
Ugyanakkor módosító javaslatot nem kívánt beadni a törvényjavaslathoz, de el is mondta a felszólalása elején, hogy vannak pozitív elemei ennek a törvényjavaslatnak. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ezzel a törvénnyel semmi gond, semmi probléma nincs. Nem is lehet egyébként, mert az európai uniós irányelveknek való megfelelés a törvényjavaslat célja. Alapvetően szakmai indokok alapján van szükség arra, hogy öt törvény is módosul ebben a törvényjavaslatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, miután, még egyszer mondom, nincs módosító javaslat, a Törvényalkotási bizottság is csak kodifikációs szempontokból tárgyalta a törvényjavaslatot, nem szeretném elismételni annak tartalmát. Egyrészt az általános vitában mindenki megismerhette, másrészt pedig, amennyiben elfogadja az Országgyűlés többsége június 13-án, akkor a Magyar Közlönyben való megjelenést követően újra megismerheti az egész ország.
Egyébként minden szempontból könnyíti a munkaadók, a munkavállalók helyzetét a jelen törvényjavaslat. Kérem, hogy a parlament támogassa. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.