DR. FAZEKAS SÁNDOR

Full text search

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam az ön által elmondottakat, és azon gondolkoztam, hogy ez a vita már itt lefolyt vagy két évvel ezelőtt, és ön már ennyi idő alatt biztos, hogy bedolgozta magát eléggé a földügyekbe. Nos, tisztelt képviselő úr, itt a vége fele aztán kiderült, hogy ön aztán tényleg egyáltalán nem tudja azt, hogy milyen földvitákról beszél. Ugyanis ön azt volt szíves mondani, hogy eladta a magyar állam ezeket a földeket, amelyeknek a bérlete körül viták voltak annak idején.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ezek nemzeti parki földek, ezekre nem terjed ki a „Földet a gazdáknak!” program, nem adtunk el ezek közül a földek közül semmit sem, egyetlen négyzetmétert sem. Tehát, képviselő úr, akik önnek a beszédét össze-vágták, azok nem látták azt, hogy itt föld-bér-letről vagy földeladásról van szó. Tehát azt javaslom, hogy szíveskedjék már tanulmányozni, mondjuk, azt is, hogy a két évvel ezelőtti vizsgálathoz képest mi történt azóta, és majd utána próbáljon feltenni valami olyan kérdést, amiből legalábbis az kiderül, hogy ön ért ehhez a témához, hogy ön felkészült. Mert szerintem mind az Országgyűlés megtévesztését, mind a választópolgárok megtévesztését jelenti az, hogyha valaki bejön ide, és néhány szófordulat erejéig azért, hogy silány politikai sikert arasson, dobálózik emberek sorsával, akár nemzeti parki dolgozókról van szó, akár földügyekben pályázókról, akár azokról, akik ott ezeket a földeket megnyerték és használják.
Tehát, tisztelt képviselő úr, két éve zajlott le ez a vizsgálat, a vita, a nemzeti park vitatta a Kehi jelentését, ezzel kapcsolatban a kormány is állást foglalt. Most újabb cikkek jelentek meg ezzel összefüggésben, elővették néhányan ezt a témát; nyilván arra gondolnak, hogy közben nem történt semmi, és hogy mindenki elfelejtette már. Tehát a nemzeti park a kérdéseket már régen megválaszolta, a hibákat korrigálta, az ellene indított valamennyi pert egyébként megnyerte, és azóta is jó néhány panaszos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) haszonbérleti pályázatot nyert, tehát ezeket a földeket meg tudják művelni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit