CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Véleményem szerint is fontos a földrajz tantárgy, de kizárólagos letéteményesként emlegetni talán túlzás. Az is fontos, hogy a fiatalokban a világ változásaira nyitott, azok iránt érdeklődő, a környezetével harmóniában élő hozzáállás kialakítása az alapfokú oktatáson, az alapműveltség megszerzésén keresztül alapozódjon meg, amelyik a középfokú oktatás különböző útjain és különböző szintjein menjen és erősödjön tovább.
A 2016 szeptemberétől bevezetésre kerülő szakgimnáziumi rendszer a szélesebb ismeretkört magába foglaló tartalommal magasabb óraszámban megvalósuló szakmai képzés, valamint a nyelvi és informatikai órák megemelkedett száma mellett a jelenlegi órakeret változatlanul hagyásával biztosítja az általános műveltséget tükröző kötelező érettségi vizsgatárgyak vizsgáira történő felkészülést. Emellett azonban korlátozottabb lehetőség nyílik a további közismereti tárgyak oktatására. A túlterheltséget meg önök kritizálták, amikor több órában akartunk tanítani bizonyos tárgyakat.
A természettudományos tantárgyak, ismeretek szakgimnáziumi oktatásának a tanulók céljait legjobban szolgáló lehetőségei még egyeztetés alatt állnak, tehát nem kéne kijelenteni, hogy valami már megtörtént és eldöntött tény, hanem még kialakítás alatt állnak, végleges döntés még nem született. A közismereti óraszámok arányának előzőekben vázolt változása minden szakgimnáziumot érint, ugyanakkor e változás nem befolyásolja számottevően az érintett pedagógusok sorsát. Az új intézményi képzési struktúrában számos lehetőség nyílik a további foglalkoztatásukra a szakmai tantárgyak oktatásában, a szakközépiskolában folyó kétéves érettségire felkészítő képzésben, a szakképzési centrumokon belül másik iskolában, egy másik szakképzési centrumban vagy az Állami Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyéb iskolákban.
Köszönöm figyelmét, köszönöm mindannyiuk figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit