DR. LEGÉNY ZSOLT

Full text search

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom kiemelni, hogy Mesterházy képviselőtársam már vezérszónoki felszólalásában elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója természetesen támogatja az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és a törvényjavaslattal kapcsolatban szeretném kiemelni, hogy a WHO az ENSZ több szakosított intézményéhez és más nemzetközi szervezetekhez hasonlóan egyes szolgáltató feladatoknak a - mondjuk úgy, hogy - költségigényes központjaikból történő kiszervezésével kívánja hatékonyabbá tenni a tevékenységét, és ezzel összhangban először a humán erőforrást koordináló feladatokat ellátó központ Magyarországra történő telepítését tervezi végrehajtani a WHO. Ugye, a WHO egyes globális szolgáltató funkcióinak a Budapestre történő áthelyezésével kapcsolatos tervekről és lehetőségekről szóló tárgyalások már 2015 decemberében elkezdődtek, a tavalyi év végén, aztán most márciusban megerősítették ezt a szándékot, mármint hogy ezt a központot itt szeretnék létrehozni Budapesten, és most májusban írták alá a megállapodást.
A WHO ezeknek az egyes funkcióknak az idetelepítését több fázisban képzeli el. Első lépésként a világszervezet humán erőforrásának és személyügyi adminisztratív tevékenységének áthelyezését tervezik 28 nemzetközi munkatárssal; azt hiszem, hogy ez egy igen szép számú munkatársat fog majd jelenteni. Az elképzelések szerint a WHO folyamatosan felülvizsgálja és ellenőrzi a központ tevékenységét, és az eredményektől függően dönt majd mind a létszámot, mind a funkciót illetően a további lehetséges bővítésről, valószínűleg egy hosszú távú itt-tartózkodásra berendezkedve. Azt gondoljuk, hogy ez mindenképpen dicséretes, és ezért tehát, ahogyan említettem, a Magyar Szocialista Párt támogatni fogja a törvényjavaslatot. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit