DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársam, egészen egyszerűen nem igaz, amit mond, illetve kérdez. Az FM intenzíven foglalkozik a súlyos tejpiaci zavar következtében kialakult problémákkal, hatékony megoldást keres uniós és nemzeti szinten is. A szükséges intézkedések állandóan napirenden vannak, az ágazat szereplőivel is folyamatosak az egyeztetések.
(12.00)
A tejtermelő gazdaságok 2016-ban uniós összevetésben is kiemelkedően magas támogatást, 63 milliárd forintot kapnak, a 2015. évi 49 milliárd forinthoz képest.
A kormány jelentős támogatást nyújt a tejfeldolgozó vállalkozások megsegítésére is, a forrásokat a kedvezményezettek a vidékfejlesztési program 200 milliárdjából és a gazdaságfejlesztési innovációs operatív program 100 milliárdos keretéből érhetik el, valamint 2016-ban is elérhető a nagyvállalatok számára létrehozott nagyvállalati beruházási program mintegy 15 milliárd forint értékben.
A hazai tej és tejtermékek hazai fogyasztásának ösztönzése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium további 420 millió forintot biztosított a 2015 második félévi, illetve a 2016. év első félévi promóciójára. A cél a termékkör hazai népszerűsítése a fogyasztók tudatosságának növelése érdekében, és ezt a jövőben is kívánni tudnánk.
A 2010-ben újonnan megalakult kormány prioritásként kezelte az iskolatejprogram népszerűségének növelését. Minden évben jelentős mértékben emel-te a nemzeti támogatás mértékét. Az elmúlt évben hozott intézkedések eredményeképpen az iskolatejprogram jelentős fejlődésen ment át: 130 ezerről több mint 436 ezerre nőtt a programban ellátott gyerekek száma.
A kormány ennek megfelelően a megnövekedett finanszírozási igényt folyamatosan biztosította. 2016-ban 2,6 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, míg 2017-re, nagyon szeretném hangsúlyozni, kedves képviselőtársam, 4,2 milliárd forintos keretet biztosítunk a programra.
Az a célunk és azon dolgozunk, annak a lehetőségét vizsgáljuk, hogy az iskolatejprogramban még több gyerek hogyan tudjon részt venni.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit