GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogok 15 percet beszélni, néhány alapvetést szeretnék csak rögzíteni. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, legkiváltképp nem az ellenzéki oldalon elhangzott képviselőtársaim mondatait nem kívánom megismételni, mert egyetértés van közöttünk e tekintetben. Lehet, hogy adott esetben identitástudatbeli különbségek is vannak a pártok között, de az elhangzott gondolatok tekintetében, mondhatom nyugodt lelkülettel, megerősítéseket tudok mondani.
Gróf Széchenyi István születésének a 225. évfordulója alkalmából történő megemlékezés, tehát az az országgyűlésihatározat-tervezet, ami a Ház falai közé bekerült, a Magyar Szocialista Párt részéről, nyugodt lelkülettel mondhatom, egyöntetűen, egyértelműen támogatható. Támogathatók azok a fejlesztési, beruházási elképzelések is, amelyekről L. Simon László szólt, tehát nem ezekkel van probléma, mint ahogy az előbbi kétperces mondataimban megfogalmaztam; azokat most nem ismételném meg. Támogathatók, hiszen a reformkor nagyjára való emlékezés jelenik meg mindezek mögött, gyakorlatilag annak a munkásságnak a tisztelete, elismerése, amely Széchenyi István háta mögött felfedhető.
Nyilván sok mindent alkotott - mondom, nem megyek az ismétlések színterére - nemzetünk érdekében, a Tisza szabályozásától a Lánchíd építésén keresztül, a Magyar Tudományos Akadémia megvalósításán át sok-sok minden fűződik az ő nevéhez, nem véletlen, hogy „a legnagyobb magyar” megnevezését joggal viselheti.
Nekem egy hiányérzetem volt ezzel az országgyűlésihatározat-tervezettel kapcsolatosan, ez igazából az, hogy miért nem lehetett a Parlament falai között példaként ez egy ötpárti közös konszenzuson alapuló előterjesztés. Miért mindig a kisajátítás az, ami a kormánypárti képviselők részéről vagy a kormányzat részéről ilyen ügyekben is megmutatkozik? Sokkal emelkedettebb tudott volna lenni a történet, megítélésem szerint, ha mondjuk, egy ötpárti közös előterjesztés tekintetében születik meg ez az országgyűlésihatározat-tervezet. Ezt csak azért mondom, mert vélem és remélem, hogy lesznek még a parlament falai között olyan országgyűlésihatározat-tervezetek, törvényjavaslatok, amelyek vonatkozásában mindenképpen érdemesnek tartom ennek a megfontolását.
Még egy mondatot vagy gondolatot mondanék, ami az előbbi, kétperces keretek között történő megszólalásra hajaz valamiképpen, ahhoz viszonyul, ez pedig az, ami Széchenyi viseltetése és a mai kormány, vagyis a kormányhoz közel álló emberek viseltetése között meghúzódik, vagy épp aközötti különbségként értelmezhető. Mindegyikünk tudja, Széchenyi rengeteget áldozott a sajátjából. Mondom még egyszer: Széchenyi rengeteget áldozott a sajátjából. A mai kormány szerepvállalói és a mai kormány szerepvállalói mellett meghúzódó holdudvar meg rengeteget vesz el a közvagyonból. Ez a kettő félelmetesen messze van egymástól. Félelmetesen messze van egymástól. Hoppál államtitkár úr ingatja a fejét, erre a fejingatásra mondok önnek egy példát. (Dr. Hoppál Péter: Tessék megnézni, hány helyre adakozom!) Mondok egy példát. Én nem önnek személy szerint mondom azt, hanem a példa kedvéért (Dr. Hoppál Péter: Köszönöm, méltányolom. Bocsánatkérésnek tekintem.), mondjuk, célzatosan megjelölöm Magyarország gázszerelőjét - Mészáros Lőrincről beszélünk -, aki egy adott esztendőben 800 millió forintos osztalékot tesz zsebre, ebben az esztendőben foglalkoztat 225 embert, és a 225 embernek összesen kifizet 157 millió forint bért.
Ezt a példát csak azért mondtam, mert Mészáros Lőrinc volt az, aki lehet, hogy nem szó szerint, de tartalmában úgy fogalmazta meg a dolgokat, hogy mindaz, ami történik, és ami van, az a Jóistennek és Orbán Viktornak köszönhető. (Dr. Hoppál Péter: Meg a kapitalizmusnak és Gyurcsány Ferencnek.) Na, és ha így van, akkor egyértelmű, hogy a kormányhoz való közelség és a javakhoz való hozzájutás tekintetében milyen folyamatok zajlódnak le, és ezeknek a javaknak a megszerzése milyenfajta adakozásokkal párosul. Az előbb elmondtam a konkrét számadatokon alapuló példákat, ennek tételesen fogható nyomai vannak, tehát nem a levegőbe beszélek.
Ezzel a példával csak azt akartam érzékeltetni és még egyszer megismételni, hogy Széchenyi és a mai kormány, és a mai kormányhoz kapcsolódó holdudvar összehasonlítása tekintetében olyan értékű megállapításra jutni, ami azzal párosul, hogy azok vagyunk, mint ami Széchenyi tettein keresztül visszaigazolódott, nagyon ellentmondásos és nagyon csúfos állítás Széchenyivel szemben.
Azt szeretném kérni önöktől, hogy ha megemlékezést tartanak bárki irányába, Széchenyi István születésének a 225. évfordulója alkalmából, akkor ilyen összehasonlításokat ne tegyenek, azért ne tegyenek, mert innentől kezdve nem csodálkozhatnak azon, ha az ellenzéki padsorokban lévő képviselőtársaim nem a megemlékezésre koncentrálva mondják el gondolataik sokaságát, hanem pontosan az ellentmondásosságok felfedését teszik meg.
De az összegző mondatom - mert nem akarom ezt tovább ragozni - arról szól, hogy a Magyar Szocialista Párt azt az országgyűlésihatározat-tervezetet, amelyet benyújtottak, és azokat a fejlesztési projekteket, ha szabad így mondanom, amelyek elhangzásra kerültek, jó szívvel tudja támogatni, még egyszer, azzal a kitétellel, hogy sokkal emelkedettebb lett volna a dolog, a történet akkor, ha mondjuk, egy ötpárti közös beterjesztéssel történt volna meg mindaz, amiről itt ma este beszéltünk.
Utolsó mondatom pedig tisztelettel az a kérés, amelyet burkoltan elmondtam már, de most világosan elmondok: azt szeretném kérni nagy tisztelettel önöktől, hogy ha bármikor a későbbiekben nagyjainkról történő megemlékezést teszünk, akkor lehetőség szerint gondolkodjanak arról, hogy mindezt ne kisajátított formában próbálják meg a parlament falai között életre hívni, hanem ötpárti megegyezésen alapulva.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és remélem, megértésüket is elnyerem majd. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
