DR. VEJKEY IMRE,a Mentelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 11.Bpk.2031/2015/3. számú átiratában indítványozta dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt, Bubla Áron pusztamagyaródi lakos feljelentése alapján.
A feljelentésben foglaltak szerint a feljelentő magánindítványt terjesztett elő dr. Oláh Lajossal szemben 2014. október 6. napján, mert a face-book.com oldalon azt állította, hogy a gólyatábort szervezők vették rá a lányt, hogy ne tegyen feljelentést, továbbá megvádolta a feljelentőt, hogy szexuális bűncselekményt tussolt el.
A Mentelmi bizottság az ügyet 2016. március 7-i ülésén megtárgyalta. A Mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett, a mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlat a mentelmi jog célját, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani.
Erre tekintettel a Mentelmi bizottság 4 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP soraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.