HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország tegnap ünnepelt, megemlékeztünk 1848. március 15-ének történéseiről, szereplőiről és az eseményeket irányító eszmékről. Az állami ünnep mellett voltak más szervezésben rendezvények, ezekről az állami ünnepekről el kell mondani, hogy méltóságteljesek voltak és emelkedett hangúak. A miniszterelnök beszéde a magyarokhoz szólt, a nemzet egységét hangsúlyozta, megfogalmazta az ünnep üzenetét és ma is aktuális célkitűzéseit.
Két szóban lehet összefoglalni ennek az ünnepnek az üzenetét. Az egyik a polgárosodás, a másik a nemzet szabadsága. Számomra a polgárosodás legfontosabb eleme a személyes szabadság, hiszen nem csupán az anyagi biztonságot éli meg a polgár, hanem a szellemi biztonságot, önállóságot is; úgy is fogalmazhatnék, hogy a felnőtt személyiség kibontakozásának a lehetőségét. A nemzet szabadsága pedig a sokat említett szuverenitás biztosításából áll, illetve különösen akkor, az öntudat, nemzeti öntudat megszületéséből. Ma is fontos mind a kettő, hogy párhuzamot vonjunk. A személyes szabadság biztosítása megvan Magyarországon, hiszen a véleménynyilvánítás szabadsága nyilvánvaló, a gyülekezési szabadság is. Láttuk, hogy a hivatalos állami rendezvényt is szabadon megzavarhatták a bekiabálásokkal, látjuk, hogy működik a sajtószabadság, mindent ki lehet mondani, lehet szidni a kormányt és bárkit, és alig-alig korlátozza a sajtótisztesség ezt a sajtószabadságot.
Tehát fontos ma is a személyes szabadság, de fontos a nemzeti szuverenitásnak a megvédése is. Küzdelem folyik az Unióban is, aminek a mélyén, a gyökerében az uralkodó szellemiség van, ami tulajdonképpen egy dekadens életformának a megideologizálását jelenti.
Nem tudok ellenállni annak a kísértésnek, hogy néhány szót szóljak én is a pedagógustüntetésről. Bizonyára sok pedagógus volt jelen a Kossuth téren, de nem tudjuk, hogy rajtuk kívül hányan voltak az ellenzéki pártok aktivistái közül, hiszen a baloldali pártok felszólították a kemény magjukat, hogy vegyenek részt ezen a tüntetésen. Nehéz az arányokat meghatározni. Az oktatásügynek vannak gondjai, hiszen egy nagy rendszer, amelyik mélyreható változásokon megy át, egy idő után korrekcióra szorul. Azt el kell ismernünk, hogy ezt a korrekciót már előbb meg kellett volna tenni. Miről is van szó? Az tény, hogy a döntések szintjét közelebb kell vinni az intézményekhez. Az is tény, hogy az ügyintézést fel kell gyorsítani; hogy az önkormányzati közösködést meg kell szüntetni az iskolákban. Az adminisztratív terheket csökkenteni kell, és szerintem a forrást is növelni. De az sem vitatható, hogy a minőség és a teljesítmény fontos, és a teljesítményt egyensúlyba kell hozni a terhelhetőséggel. A tanári tekintély és a rendezettség is nélkülözhetetlen az oktatásban és a nevelésben. És mindez a gyermek valós érdekeit szolgálja, mert ez az egyedül fontos.
A tüntetésnek azonban van egy problémája, hogy a kormányzati megoldási szándék már idejétmúlttá teszi, illetve, hogy rárepültek a politikai szervezők, hogy politikai tüntetéssé vált az, aminek szakmai tüntetésnek kellene lenni, így szétválik a pedagógusok és a politikusok akciója. Úgy gondolom, hogy az a kettős cél, amit az előbb megfogalmaztunk, az mindnyájunk számára kötelező, a nemzeti szuverenitás biztosítása és a személyes szabadság biztosítása.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
