DR. NAGY ISTVÁNföldművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Határozottan vissza kell utasítsam minden vádját, hiszen akkor, amikor nyilvános árveréssel történnek a dolgok, és ráadásul az árverés nyertese még nem a vételár győztesét mutatja, hiszen a földtörvény szabályzata ezután lép csak életbe, a kifüggesztések ezután következnek, a vétel megtörténte után, a kifüggesztés utáni állapotnál lehet a tulajdonost kihirdetni.
Vigh képviselőtársunk visszalépett a vásárlásától (Közbekiáltások a Jobbik padsoraiból: Jézus, Mária!), tehát azt nem hozhatja föl példának.
Mindenütt - és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni - a földárak a helyben szokásosnál plusz 10 százalékkal magasabb áron történtek meg, sok gazda panaszkodik is arra, hogy az államtól nehéz földet vásárolni, mert nagyon nehéz.
Ráadásul mindaz, amiről szó van, a magyar termőföld 5 százaléka, aminek tudjuk nagyon jól, hogy csak 60 százaléka kelt el, tehát mindössze 2-3 százalékról beszélünk, és ettől akar ön végítéletet megfogalmazni. Határozottan visszautasítom! Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.