SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, ez nagyon gyenge volt! Ennyi erővel ráfoghatta volna a kutyára is, mint ahogy Balogh József tette az asszonyverésnél a vak komondorra. Miért nem mondta azt, hogy a félszemű kuvasznak kell ilyen nagy terület, hadd rohangáljon? (Derültség az ellenzék padsoraiból.) Körülbelül annyi valóságtartalma lett volna az ön mostani mondatainak is, foghatta volna Nárcisz kutyára is.
Azt mondja, hogy magánvállalkozások, magánprojektek. Ez a magánprojekt annyira magánprojekt, hogy korábban nagyjából 12 milliárd euró uniós forrással számoltak a megvalósításánál. Tehát, államtitkár úr, maradjunk annyiban, hogy önök folyamatosan mellébeszélnek, folyamatosan próbálják takargatni azt, ami takarhatatlan, és közben sorban jönnek azok az újabb ügyek, amelyek Orbán Viktor környezetének gazdagodásához és vagyongyarapodásához vezetnek. Önök, úgy néz ki, még nem laktak jól, a kisgömböc mindent meg tud enni, önök az elmúlt hat évben is csak azzal foglalkoztak, hogy a barátok, a strómanok és a rokonok gyomrát megtömjék.
Úgy néz ki, ez lesz a következő két évben is, és majd 2018-ban fog megszűnni, amikor a Jobbik fogja kormányozni az országot. (Moraj a kormánypárti padsorokból.) Nem fogadom el a válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit