SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Annyit, Répássy képviselő úr, hogy ön egyszerűen nem mond igazat. Majd meg kell nézni a TAB jegyzőkönyvét, és akkor kiderül, hogy ön nem mond igazat.
Ennek a törvénynek egyetlenegy oka van, amiért önök benyújtották: a Fidesz fél a Jobbiktól (Közbeszólások a kormánypárti sorokból: Jaj!), Orbán Viktor pedig fél a Jobbik miniszterelnök-jelöltjétől, Vona Gábortól. Önök félnek tőlünk, és a törvényesen kint lévő plakátjainkat is folyamatosan Kósa Lajos és körének vezetésével rongálják, és vandál pusztítást végeznek rajta folyamatosan.
A történelmi tényeket is lehet nézni, és történelmi párhuzamot is lehet vonni ezzel a törvénnyel kapcsolatban a régi időkkel, ugyanis annak idején, a Rákosi-rendszerben csak olyan tartalmak jelenhettek meg a médiában, a médiafelületeken, amit az akkori párt és Rákosi Mátyás engedélyezett. Aztán a Kádár-rendszerben csak olyan médiatartalmak jelenhettek meg, amit az akkori párt és Kádár János engedélyezett. És eljutottunk most, 27 évvel az úgynevezett rendszerváltás után oda, hogy önök azt akarják, hogy csak olyan tartalmak jelenhessenek meg a médiában, amit a párt, vagyis önök és Orbán Viktor engedélyez. Ez felháborító, és szégyellhetik magukat! (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit