Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, szükség lesz nemcsak jogszabály-módosításokra, de ezek sorozatára, hiszen azok a szabálytalanságok, amelyek a lakosság intézményesített kifosztásához vezettek és vezetnek, továbbra is fennállnak.
S miniszter úr, azt kell lássuk, hogy ha ennyit spóroltak meg a piaci árfolyamon történő forintosítással, gondoljuk végig, hogy mekkora ezermilliárdos nagyságrend lehetne az, amit egy felvételkori árfolyamon történő forintosítással - amit a Jobbik szorgalmaz - visszaadhattunk volna, és még most is visszaadhatnánk a jogos tulajdonosoknak, a károsultaknak, csak az a probléma, hogy ez a jelenlegi kormány a bankok számláján jóváírta ezeket az összeget. Azt látjuk ebben a percben is, hogy miközben még a banki ágazati különadó is csökken, a bankok rekordnyereséget produkálnak, a károsultak viszont ott sínylődnek az út szélén. Ez a kormány pedig sajnálatos módon még az óriásplakátoktól is fél, nemhogy a bankrendszertől.
Tehát egy kicsit több lélekbátorságot kívánva önöknek, mindenképp arra szólítom fel a kormányt, hogy a végrehajtói túlkapásoknak vessen véget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), vegyük elejét ennek a folyamatnak. A Jobbik benyújtotta az erre irányuló javaslatát. Adódik a kérdés: mikor hajlandó tárgyalni erről a kormányzat? Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit