FIRTL MÁTYÁS

Full text search

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és megnyugvással fogadom a válaszát abban a tekintetben is, hogy valóban, itt a parlament nyilvánossága előtt mindannyiunk nevében is megköszönhetjük azt a munkát, amit a katasztrófavédelem az elmúlt időszakban végzett, hiszen számos katasztrófahelyzet volt az országban. Számomra az is megnyugtató, hogy a Fidesz-KDNP kormánya élt azokkal a gazdasági lehetőségekkel, amiknek az eredményeit közösen értük el az ország lakosságával együtt, és valóban ez a gazdasági háttér teremtette meg azoknak a fejlesztéseknek a lehetőséget, amikről az előbb államtitkár úr is szólt, és amikről Pintér Sándor belügyminiszter is szólt.
Én úgy gondolom, ami még nem hangzott el, hogy a Belügyminisztérium nagyon fontosnak tartotta, hogy ezeket a fejlesztéseket magyar vállalkozások, magyar berendezésekkel hajtsák végre, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy valóban olyan biztonsági háttérrel bírnak ezek az eszközök, mert magyar háttérfejlesztésként valósultak meg. Ezért külön köszönet jár a Belügyminisztériumnak, hogy valóban a magyar gazdaság fejlesztésében is így lehetőséget tudtak teremteni. Köszönöm az államtitkár úr válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit