MESTERHÁZY ATTILA,

Full text search

MESTERHÁZY ATTILA,
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr és tisztelt Ház, a rugalmasságot is a csere kapcsán. Ahogy képviselőtársam elmondta, nem akarnék a részletekbe jobban belemenni, hiszen pontosan körülírta azt, hogy miről szól ez a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény. Megítélésünk szerint ennek az egyezménynek a cikkei megfelelnek egy modern bűnügyi jogsegélyegyezménynek. Tehát ilyen értelemben abszolút beleillik a nemzetközileg elfogadott rendelkezések sorába.
(21.30)
Azt gondoljuk, hogy egy ilyen egyezmény megkötése mindenféleképpen egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a két ország közötti bűnügyi együttműködést, és elősegíti a nemzetközi bűnözés elleni hatékonyabb fellépést is. Tehát, ha másért nem, már ezért is értelme volna ennek az egyezménynek a kihirdetésének.
Emellett, azt gondolom, nemcsak bűnügyi vagy éppen jogi szempontból hasznos egy ilyen egyezmény megkötése, hanem ennek igenis vannak akár gazdasági, akár politikai kapcsolatokra gyakorolt hatásai is. Hiszen minél több közös egyezmény köt össze két országot, annál erősebb kapcsolatok is fűzik össze ezeket az országokat. Magyarország számára Vietnam egészen biztosan gazdasági célország is, tehát fontos, hogy a politikai kapcsolatainkat is erősítsük, fontos, hogy különböző szakmai kapcsolatainkat erősítsük, és ezáltal újabb és újabb lehetőségeket szerezzünk a magyar vállalkozók számára is. Ez egészen biztosan diplomáciai és gazdasági szempontból is kiemelten fontos.
Ezért teljesen egyértelmű ezekből kifolyólag, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója támogatja ennek a törvénynek a kihirdetését. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit