DR. LEGÉNY ZSOLT

Full text search

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Értem, amiket elmondott. De ahogyan említettem, az agrárkárenyhítési rendszer sajnos nem fog tudni a gazdák egy jelentős részének megoldást biztosítani. Tehát a kormányt arra szeretnénk kérni, nem is arra kérjük, arra szólítjuk fel, hogy ezeknek a gazdáknak az érdekében mindenképpen tegyen valamit most, az elkövetkezendő napokban. Ismerjük a régi mondást, ahogyan itt már el is hangzott a parlamentben, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad.
Tehát nagyon-nagyon gyorsan segítségre szorulnak a gazdák, már csak azért is, mert sajnos az idei évi agrárkifizetések is bizonyos értelemben eddig is csúsztak, akár a SAPS-ról, akár a zöldítésről beszélünk. Az AKG-ról meg aztán végképp nem is beszélhetnénk. Szóval, a gazdáknak bizony nagyon-nagyon komoly anyagi megterheléseket jelentett az év eleje. Az a küzdelem, amit ön említett, valóban példaértékű. Ők azt remélik, hogy a mellett a küzdelem mellett, amit ők példaértékűen elvégeztek, a kormány is oda fogja tudni magát tenni ebben a dologban, és tesz valamit az érdekükben. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit