SNEIDER TAMÁS

Full text search

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Március 14-én fideszes, kereszténydemokrata és szocialista politikusok közösen nyújtották be azt a törvényjavaslatot, amelynek elfogadása esetén a hatvani Grassal-kovich-kastély tulajdonjogát ingyenesen átadnák az Országos Magyar Vadászkamarának. A 2013-ban 3,1 milliárd forint uniós forrásból felújított, ma nagyságrendileg 5 milliárdot érő épület elajándékozása még a mai korrupt világunkban is szokatlan. Előrebocsátom, hogy nem a politikai bulvár szintjén kezelem azokat a híreket, amelyek a vadászó politikusokról szólnak, ez pártállástól függetlenül szerintem minden fideszes és MSZP-s szíve joga. Az egyébként költséges hobbi a vadgazdálkodás szerves részét képezi, úgy gondolom, hogy ez nem egy ördögtől való dolog.
Ami viszont már inkább kérdéseket szül, az az, hogy a törvényjavaslat egyik benyújtójának, Bárándy Gergelynek az édesapja éppen a vadászkamara etikai bizottságának az elnöke. (Z. Kárpát Dániel: Micsoda véletlen!)
Mélyen sérti a hatvani polgárokat, hogy erről senki nem kérdezte meg őket. Érthető a felháborodás, hiszen téglajegyek vásárlásával támogatták a kastély felújítását. Akkor, amikor a pénzüket kellett erre a nemes célra feláldozni, akkor szükség volt a hatvaniakra, amikor elveszik a kastélyt tőlük, akkor viszont meg sem kérdezik őket.
Tisztelt Államtitkár Úr! A Grassalkovich-kastély amellett, hogy közvagyon, Hatvan város szimbóluma is. Nem mindegy, hogy ki gyakorolja a tulajdonjogokat, milyen célra használja az épületet és milyen feltételekkel. Magam és politikai közösségünk nevében is elmondhatom, hogy a Jobbik mindig nyitott volt a párbeszédre, a viták lefolytatására, önök azonban ebben az esetben inkább a könnyebb utat választották, azaz a hatvaniak megkérdezése nélkül, nagykoalíciót alkotva megpróbálták keresztülvinni ezt a kezdeményezést.
Magyarország vagyonának a kijátszása alapvetően a szocialista kormányzás alatt lett csúcsra fejlesztve, önök viszont láthatóan ott folytatják, ahol ők befejezték. A választópolgárok akarata 2010-ben világosan megmutatta, hogy nem kérnek abból a politikából, amely a nemzeti vagyont, az uniós forrásokat magánkezekbe játssza. Az állam, ha valóban segíteni akar, akkor támogassa a hatvaniakat azon törekvésükben, hogy a közös kincsüket megőrizzék utódaiknak, és még véletlenül se fordulhasson elő, hogy egy oligarcha vagy egy helyi földesúr rátehesse a kezét.
Tisztelt Államtitkár Úr! Visszavonják-e a törvényjavaslatot, megmarad-e a hatvaniak tulajdonában a Grassalkovich-kastély? Kérem, erre válaszoljon. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit