PÓCS JÁNOS,

Full text search

PÓCS JÁNOS,
PÓCS JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előterjesztői expozéban is hallhattuk, hogy a törvényjavaslat elsősorban technikai pontosításokkal és a jogalkalmazás során felmerült problémák megoldásaival és szakmai szervezetek által tett javaslatokkal igyekszik aktualizálni a halgazdálkodásról, a halvédelemről szóló 2013. évi CII. törvényt.
Csak a számomra legfontosabb módosításokat szeretném kiemelni, hogy ezekkel támasszam alá a Fidesz-frakció álláspontját, amely szerint a törvényjavaslatot támogatni fogjuk. Fontosnak tartom - ahogy államtitkár úr is elmondta -, hogy a javaslat megkönnyíti, hogy a külhoni horgászok a saját országukban kiadott horgászengedélyük alapján a horgászjegyekhez, illetve a fogási naplóhoz hozzájussanak. Ez a lehetőség érzésem szerint elsősorban a mai határainkon túlra szakadt honfitársaink életét fogja megkönnyíteni, de minden olyan horgászét is, aki szereti a magyar vizeket és szívesen tölt hosszabb időt Magyarországon.
A halvédelmi szabályok kiegészítése és a halőri munkára vonatkozó szabályok pontosítása a biztonság növelését, a szabályokat be nem tartók elleni hatékony fellépést szolgálja. De említhetném még az önkormányzatok számára biztosított halgazdálkodási jogokat vagy az adminisztráció csökkentését szolgáló intézkedéseket is.
De nem szeretném hosszúra fogni a felszólalásomat, az ellenzéki frakciókat is szeretném arra kérni, hogy az előterjesztés szakmai jellegére való tekintettel támogassák a javaslatot, különös tekintettel annak minősített többséget igénylő részeire. Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit