VÉCSEY LÁSZLÓ,

Full text search

VÉCSEY LÁSZLÓ,
VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az egyes házszabályi rendelkezések 61. §-a alapján elrendelt kivételes eljárás keretében a Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 25 igen szavazat mellett, 5 ellenében, tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
A tegnapi törvényalkotási bizottsági ülésen az ellenzéki pártok részéről módosító javaslatok érkeztek a törvényjavaslathoz. A módosító javaslatok lényegében két csoportra oszthatók: a baloldali pártok részéről a nagyon erősen idézőjelbe tehető konstruktivitás jegyében alapvetően a törvényjavaslat teljes elhagyását javasolták. A Jobbik esetében pedig a teljes belső zűrzavar érzékelhető, látszik, hogy nem tudnak mit kezdeni, nem tudják feloldani azt a helyzetet, hogy az alelnökük és a párt hivatalos álláspontja e pillanatban messze nem összeegyeztethető (Szávay István: Furcsa párt…); ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy kisebbségi előadót sem állítottak.
Összességében elmondható, hogy az ellenzéki pártok számára a szabályszerű működés mint olyan valójában nem sokat jelent, követelményként nem igazán veszik figyelembe. Ennek nyilvánvalóan nem felsőoktatási szempontú megfontolások állnak a hátterében, hiszen nyilván sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy a CEU-t meg akarja szüntetni a törvényhozás, a törvényalkotó. Ez egyszerűbb, mintsem azzal foglalkozni, hogy mi a törvényjavaslat valódi tartalma.
A vita során teljesen egyértelművé vált, amit egyébként a miniszteri expozéban most ismét hallhattunk, hogy a kérdés nem egyszerűsíthető úgy le, ahogyan az ellenzéki pártok tálalják, hiszen két egyetemről van szó. A Közép-európai Egyetem egy Magyarországon akkreditált, Magyarországon bejegyzett, szabályosan és törvényesen működő felsőoktatási intézmény, amelyre egyszerűen nem vonatkozik ez a törvényjavaslat. A két egyetem közül a Central European University, amely New York államban bejegyzett, a bejegyzési országában tevékenységet nem folytató felsőoktatási intézmény, amely a magyar képzéssel egy kft.-n keresztül összefonódva mégiscsak amerikai diplomát bocsát ki, és ezzel egyébként a magyar felsőoktatási intézményekkel szemben olyan indokolatlan, indokolhatatlan és védhetetlen helyzeti előnyre tesz szert, amit nyilvánvalóan nem lehet tolerálni.
A törvényjavaslat viszont éppen ennek fényében rendezni kívánja ezeknek a külföldön bejegyzett egyetemeknek a helyzetét. Külföldön bejegyzett egyetem az, amely idehaza folytat oktatási tevékenységet, viszont nemzetközi szerződés nem rendezi a hazai tevékenységét. Tehát a törvényjavaslat egyértelmű célja, hogy nemzetközi szerződés keretében ezeknek a státuszát, ezeknek a működését pontosítsuk, illetve szabályozzuk idehaza. A benyújtott javaslat tehát, amely a tisztelt Ház előtt szerepel, ezt a célt szolgálja.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjen. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit