DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 53 év óta ünnepeljük a magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján. Megmozdul ilyenkor valamennyi, kultúrát szomjazó magyar ember, minden kulturális intézmény, iskola, óvoda, fiatal és idős szerte a Kárpát-medencében, hogy figyelmet szenteljen és kérjen egyedülálló nemzeti kincsünknek.
(9.40)
Illő tehát néhány percet áldoznunk a magyar költészetnek és költőinknek az ország Házában is, hogy a politika érdességét egy rövid időre felválthassa a szépségnek hódolás.
Kell-e ma a vers az embereknek? - kérdezhetik a kétkedők. Igen, kell, mert mindig vannak és lesznek, akik szomjazzák a szépet, az igazat, a hiteles érzetek és érzelmek művészi felvillantását, anyanyelvünk páratlan színeinek élvezetét, a tapasztalati világból való kiszakadást egy-egy pillanatra a nyelv világfeltáró és -teremtő misztikuma által; mindazt, amivel a művészetek, jelesül a költészet ajándékozhat meg bennünket. Versmondó versenyek, „A vers mindenkié” és hasonló országjáró programok, közös szavalások, éjszakába nyúló iskolai és egyéb versmara-to-nok, népes író-olvasó találkozók mind azt bizonyítják, hogy a költészet él, közösséget teremt és hat.
Mit nyújt, mit tanít nekünk a magyar költészet? Érdek nélküli szépséget, gyönyörűséget, érzelmi gazdagságot. Anyanyelvünk mélységeinek felfedezését és bővítését; történelmi, néprajzi tudást; nemzeti érzést, hazaszeretetet; önismeretet és emberismeretet, világlátást; istenkeresést és rátalálást; rácsodálkozást természeti gazdagságunkra; mosolyt vagy éppen könnyeket; játékosságot, vagyis az emberi lét teljességének megélését.
A költészet, avagy a műalkotás, ahogy József Attila is mondja, határolt végtelenség. Végtelenség, mert az olvasó minden egyes kísérlete újabb és újabb ráeszméléssel jár. Végtelenség, mert a nagy költészet mindig újraolvasásra sarkall, nem lehet betelni vele. Útnak indul a nyelv, és hazát teremt, otthont kínál mindahányunknak, akiknek anyanyelve vagy csaknem anyanyelve a magyar.
A költészet napján a költőket ünnepeljük, de szívem szerint ünnepelem azokat a műfordítókat is, akik hallatlanul gazdag nyelvünket a lehetetlenséggel viaskodva ültetik át idegen nyelvű költészetté, hogy a magyarul nem tudókat is megajándékozzák. Méltán választották elődeink József Attila születésnapját a magyar költészet emléknapjának, aki Elégia című költeményében, miután megfesti a sivár külváros pusztító nyomorát, a lehangoló gyárudvart, alátekintve önmagára és a magához hasonló milliókra, nem a keserűség haragját zúdítja az olvasóra, hanem úgyszólván váratlanul, így szól: „Igazán / csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. / Magaddal is csak itt bírhatsz, / óh lélek! Ez a hazám.” Igen, ez a hazaszeretet, amelynek ilyen meggyőző önvallomására csak az igaz költészet képes.
A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözölné, ha a legnézettebb hírközlő csatornákon sűrűbben jelennének meg a magyar költészet remekei kiváló művészeink előadásában, hogy a vers valóban mindenkié legyen. Tájékoztatom arról is a tisztelt Házat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezni fogja a hozzá kapcsolódó civil szervezeteknél újabb versíró és versünnep pályázatok kiírását. Igen, dicsőség a magyar költészetnek, éljenek a magyar poéták! Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
