DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látszólag ez egy nagyon egyszerű kétoldalú, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti kétoldalú külügyi szerződés, illetve ennek a módosítása a tiszai hajózásról szóló egyezmény kihirdetéséről, ugyanakkor látnunk kell, hogy ez az egyezmény egy egész régióba hozhat fejlődési lehetőséget.
A Tisza folyó régen, történelmi időkben az élet folyója volt azon a területen, a Tisza szabályozása után a hajózás keretében is komoly kereskedelmi forgalmat bonyolított le, és sajnálatos módon tapasztaljuk, hogy az utóbbi évtizedekben vagy akár fél évszázadban is, de az még talán túlzás, a hajózás szempontjából nagyon kevéssé volt kihasználva a Tisza folyó, még az alsó folyószakaszokon is. Ez az egyezmény, noha csak elviekben, de legalább jogi alapját megteremti annak, hogy lehetővé teszi a Tisza folyón történő szabad hajózást minden olyan ország számára, amelyik ezt igénybe kívánja venni, függetlenül attól, hogy az úszó létesítmény milyen lobogó alatt közlekedik. Ezzel föl tud kerülni a Tisza folyó arra a nemzetközi vízi útvonalra, ami a fenntartható fejlődés jegyében szerintem joggal tarthat igényt arra, hogy fejlesszék, és egyre jobban kihasználják egy környezetbarát szállítás, közlekedés számára.
És szeretném én is kiemelni a csongrádi vízlépcső jelentőségét, amely mind a hajózást, mind a folyó alsó szakaszának az árvízvédelmét kiemelkedően szolgálná. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit