DR. FÓNAGY JÁNOSnemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az M49-es gyorsforgalmi út előkészítő munkái valóban már 2015 előtt megindultak a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztőnél, továbbá a beruházásra megvalósíthatósági és környezeti hatástanulmány készült, amelyre a környezetvédelmi engedély is megszületett.
(18.20)
A környezetvédelmi engedély az Ököritófülpösig tartó szakaszra vonatkozik, a kétszer kétsávos út kiépítését is erre a 17 kilométeres szakaszra javasolta a tervező.
A Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló kormányhatározat egységes, áttekintő koncepcióban rögzíti a következő évek fejlesztési terveit a projekteket nevesítve. A kormány egyébként negyedévente felülvizsgálja az egyes fejlesztések előrehozását, szükség esetén intézkedik az indokolt módosításokról, a mellékletben meghatározott beruházások köre folyamatosan bővül.
Ami a csengeri büntetés-végrehajtási intézet ügyét illeti, tájékoztatom, hogy a börtönépítéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás, mint ahogy ön is mondta, folyamatban van, a projekt megvalósulása ütemezetten történik. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.