HORVÁTH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2018-as költségvetési javaslat egyik gyenge pontja a közalkalmazottak fizetését meghatározó illetménytábla. Jelenleg az illetménytábla szerinti kezdő illetmény 69 ezer forint, ez 2010 óta változatlan, és ezek szerint, a ’18-as javaslat szerint jövőre sem fog változni. Ez az összeg jóval kevesebb, mint a minimálbér, de a létminimumról ne is beszéljünk.
(17.50)
A közalkalmazottak jelentős része végzettségétől és ledolgozott évei számától függetlenül csupáncsak bérminimumot vagy minimálbért keres. Ezen a borzasztó képen csupán néhány ágazatban enyhítenek valamelyest az utóbbi években bevezetett, úgynevezett életpályamodellek.
A 2018-as költségvetésről beterjesztett javaslat bizonyítja, hogy mindezen az Orbán-kormánynak eszében sincsen változtatni. Kérdezem én, milyen megbecsülése ez az állami és önkormányzati feladatok végrehajtásában közreműködő dolgozóknak.
A Magyar Honvédségnél nagyon nagy létszámú közalkalmazotti foglalkoztatás van. Jelentős részük ezeknek katonai feladatokat is ellát, amelyeket valójában katonáknak kellene végrehajtani. Ezt mindössze egy 16 900 forintos pótlékkal becsüli meg a magyar kormány. Ez az összeg jön rá a lassan egy évtizede befagyasztott közalkalmazotti illetményre. Ráadásul a költségvetési javaslatból úgy tűnik, hogy még e szerény pótlék emelését sem tervezik jövőre.
Ezért kérdezem én államtitkár urat, ön szerint elfogadható-e, hogy változatlan marad a közalkalmazotti illetménytábla. A Honvédelmi Minisztérium tett-e javaslatot a közalkalmazottak illetményének rendezésére? Vagy talán ön az évtizedes bérbefagyasztás elégséges kompenzációjának tartja a honvédségi dolgozóknak biztosított 16 900-os forintos ágazati pótlékot? Köszönöm, várom válaszát.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.