CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a javaslat lényegét és azt, hogy miben kérjük a tisztelt Ház támogatását. A törvényjavaslat egyrészt tartalmazza a Magyar Kormánytisztviselői Kar által kezdeményezett és előkészített módosítási javaslatokat, másrészt szerepelnek benne olyan módosítási javaslatok, amelyek a 2016. évi közszolgálati ellenőrzés eredményei alapján indokoltak, harmadrészt pedig jogalkalmazói visszajelzések alapján szükséges módosításokat is tartalmaz. Ezek tartalmi, kodifikációs és technikai jellegű pontosítások.
Az önök előtt fekvő törvénymódosítás célja összességében a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény Magyar Kormánytisztviselői Karra vonatkozó rendelkezései és az állami tisztségviselőkről szóló törvény, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény összhangjának a megteremtése.
Tisztelt Ház! A benyújtott törvényjavaslat egyik gerincét a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnevezésének módosítása jelenti. A terminológiai pontosítás azért vált szükségessé, mert 2016. július 1-jével az állami tisztségviselőkről szóló törvény hatálybalépésével a kormánytisztviselők mellett az állami tisztségviselők is a kar tagjaivá váltak, fontos ezért, hogy a kar neve megjelenítse a társaság jelentős részét alkotó állami tisztségviselőket is, és kifejezze a kormánytisztviselőkből és az állami tisztviselőkből álló hivatásrend egységét.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény módosítása szükségességének van egy másik oka is, ez pedig a Magyar Kormánytisztviselői Kar és a Magyar Rendvédelmi Kar mint hivatásrendi köztestületek közötti szabályozási párhuzam visszaállítása. A két köztestület jogállása, valamint feladatai tekintetében a szabályozás azonos kormányzati célkitűzéseiből ered és egységes alapokon nyugodott, azonban a köztestületek kezdeti párhuzamos szabályozásában a megalakulásuk óta eltelt évek során számos ponton eltérés keletkezett. Ennek egyik jelentős állomása a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény 2015. július 1-jei hatálybalépése, amely úgy alakította át a rendvédelmi köztestületek feladatait, hogy az mellőz mindenfajta szakszervezeti jelleget.
A Magyar Kormánytisztviselői Kar feladatai hasonlóan a Magyar Rendvédelmi Kar feladataihoz döntően a kormányzati szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos javaslattételhez és véleményezéshez, az etikai eljárásokhoz, a szakmai köztestületek működéséhez, a közszolgálati fejlesztéshez, illetve a továbbképzéshez és vizsgarendszerhez kapcsolódnak. Ezért a Magyar Kormánytisztviselői Kar közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvényben meghatározott feladataiban szükséges a profiltisztítás, és mind a kar meghatározásának, mind a feladatai felsorolásának tükröznie kell a szakmai képviselet jellegét.
Tisztelt Országgyűlés! Végül a törvényjavaslatban foglalt egyéb módosító javaslatok a 2016. évi közszolgálati ellenőrzés eredményei és a jogalkalmazói visszajelzések alapján szükséges tartalmi, kodifikációs és technikai jellegű módosítások. Köszönöm, elnök úr, a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit