LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy szeretném az Országgyűlést arról tájékoztatni, hogy a kinevezéskor hatályos ’11-es és ’13-as jogszabályok lehetővé tették azt, hogy ha a feladatra jelölő miniszter vállalta ennek a felelősségét, akkor a „C” típusú biztonsági ellenőrzés negatív eredménye ellenére is ki lehetett nevezni bárkit is. Ilyen az én praxisomban is volt korábban.
Ez 2014 óta már lehetetlen, de 2014 előtt lehetséges volt, hogy kezdeményezett az ember egy „C” típusú átvilágítást, az átvilágítás nemzetbiztonsági kockázatot tárt fel, és a nemzetbiztonsági kockázat felelősségét a jelölőnek, illetve a kinevezőnek van módja vállalni. Most itt nem citálhatom azt az esetet, de nyilván a nemzetbiztonsági bizottság ülésén (Zaj. - Az elnök csenget.) ennek a megtárgyalására van mód, hogy az elmúlt, 2014 előtti időszakban hány alkalommal került erre sor, akár a szocialisták kormányzása idejéből is tudnék ügyet citálni 2002 és 2010 között.
Ez azonban azt jelentette, hogy aki nem kapta meg a „C” típusú átvilágítást, illetve akinek negatív lett az eredménye, és nem kapta meg a különböző dokumentumokat, az utána bizonyos iratokhoz, például államtitoknak minősülő dokumentumhoz egyetlenegy állomáshelyen, így Moszkvában sem férhetett hozzá.
Ugyan az ön által kérdezett személy kirendelésére, kiküldésére sor került, de azt tudom önnek mondani, hogy ott az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal folyamatosan ellenőrizte, az ország nemzetbiztonsági helyzetét az ő tevékenysége nem befolyásolta, folyamatosan kontroll alatt volt, ha szabad így fogalmaznom, és semmiféle minősített irathoz hozzá nem férhetett. Úgy gondolom, ennek a munkának is eredménye az, hogy később az állami szolgálat Kiss Szilárd tekintetében megszűnt. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit