DR. GALAMBOS DÉNES,a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényalkotási bizottság 2017. május 25-i ülése alkalmával a tagok tanácskoztak a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/15375. számú törvényjavaslatról. A bizottság a házszabály 46. §-a alapján 22 igen szavazattal, 6 nem ellenében, valamint 3 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
Az összegző módosító javaslat magába foglalja a Gazdasági bizottság által javasolt módosításokat és a Törvényalkotási bizottság nyelvhelyességi pontosításra irányuló kezdeményezéseit is. A törvényjavaslat elfogadásával a szövetkezeti hitelintézeti szektor hosszú távú jövedelmező és prudens működésének megerősödése következik be.
Ahogy a törvényjavaslat általános vitájában a vezérszónoki felszólalásomban jeleztem, fontos eleme még a törvényjavaslatnak az, hogy hatékonyabb üzleti működést lehetővé tevő mérethatékony intézményi rendszer elérése kiemelt célja a törvényjavaslatnak. 52 takarékszövetkezetből 12 újjászervezett takarékszövetkezet jön létre, és a mérethatékony nagyságrend és a hozzá kapcsolódó új informatikai rendszer lehetővé teszi az ügyfelek korszerűbb kiszolgálását. Egyúttal garanciális elemeket is tartalmaz a törvényjavaslatnak az a része, hogy az ügyfeleket semmilyen hátrány nem érheti, hiszen a módosítások során megilleti őket a díjmentes felmondás joga is. A törvényjavaslat előremutató rendelkezéseit az általános vitában a hozzászólásokban is kifejtették képviselőtársaim. A szövetkezeti hitelintézetek integrációs szervezetének, a prudenciális és a központi bank üzleti funkcióinak az erősítése, illetve előtérbe helyezése az, ami még fontos eleme a törvényjavaslatnak.
A részletes vitában elhangzottak, valamint a Törvényalkotási bizottság részletes vitát lefolytató eljárásában elvégzett kiegészítések alapján kérem önöket, hogy a holnapi végszavazáskor támogassák a törvényjavaslatot, és annak elfogadásával a szövetkezeti hitelintézeti szervezet korszerűbb működését tegyük lehetővé. Köszönöm szépen a figyelmüket.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.