POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! „Senkire nem számíthatunk, csak saját magunkra, sajnos” - ezzel a sorral zárta egy levelét egy rokkantnyugdíjas állampolgár, aki Siófokon azzal fordult felém, hogy olvassam fel az általa leírt levelet, és követeljem miniszterelnök úr jelenlétét. Ez a levél tartalmában és minőségében sajnos nem alkalmas arra, hogy felolvassam itt a Ház előtt, mert sajnos olyan szavakat használt a kormány működésére, az Európai Unió működésére és az intézkedésekre, amelyeket, úgy gondolom, hogy e Ház falai nem engednek meg.
De fontosnak tartom elmondani tartalmában, miről panaszkodott nekem ez a hölgy, és miről fejtette ki a véleményét. Egy rokkantnyugdíjasról beszélünk, 60 éves, de rehabilitálták. 85 940 forintból kell neki megélnie. Egyedül van, a férjét elvesztette, és azt gondolom, hogy nem ő az egyetlen a Ratkó-korszak gyermekei közül, akik most 60 évesek, de már egyedül kénytelenek élni. Szomorú. De a legszomorúbb az, hogy akik itt maradtak, ők is nehezen élnek meg. Lássuk be, folyamatosan növekednek az élelmiszerárak, nagyon nehéz a rezsit megfizetni, függetlenül attól, hogy a kormány folyamatosan a rezsicsökkentésről beszél, de mégis kevesebb, mint 86 ezer forintból egyedül nem lehet tisztességesen megélni.
Bizony ő a 18 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapta, de felhívta a levélben a figyelmet arra, hogy ez nem igazságos, hogy aki 80 ezer forint fölött kap nyugdíjat, az a teljes nyugdíjprémiumot, a 18 ezer forintot kapja, aki viszont ennél kevesebbet kap, az a meghatározott képlet alapján kevesebb nyugdíjprémiumot kapott meg most a napokban; ha jól tudom, akkor a héten és múlt héten kézbesítették ezeket a díjazásokat. Még ő is, aki a 18 ezer forintot kapta, azt mondja, hogy ez igazságtalan a többiekre nézve, azokra nézve, akiknek a nyugdíja még kevesebb, és tudjuk nagyon jól, hogy sokan 28 500 forintot kapnak, a nyugdíjminimumot kapják minden hónapban a kormánytól a családok évében.
A nyugdíj mellett, én azt gondolom, hogy egy édesanyának a legnehezebb azt tudni, azt felmérni, hogy unokáit nem láthatja; nem láthatja azért, mert külföldre vándorolnak, mert itthon nem találták meg a számításaikat. Pontosan azért nehéz ezt megértenünk, hiszen van egy nemzeti konzultáció, amelyben az van - a 9. kérdés -: egyetért-e ön azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához? A magyarázatban, amely minden kérdés felett ott van, az van, hogy szerető gondoskodásban éljen ez a gyermek. Igen, szerető gondoskodásban, egy apával és egy anyával. De nem beszélünk, keveset beszélünk a nagyszülőkről.
Mindenki tudja, hogy nagyszülőnek lenni egy álom. Én nagyon szeretném ezt megtapasztalni, és azt szeretném, hogy az unokáim velünk éljenek, és ne csak Skype-on keresztül, közösségi médián keresztül tartsuk velük a kapcsolatot, és egy-egy családi eseményen találkozzunk; fontos az, hogy nemcsak anyához, apához, hanem nagyszülőkhöz is.
Ez az elkeseredett állampolgár, egy hölgy, egy rehabilitált rokkantnyugdíjas ezek ellen emeli fel a szavát, és kérte, hogy tolmácsoljam itt a parlamentben a tisztelt képviselőtársaimnak, és mondjam el, hogy hiába a kormány intézkedései, nem tesznek megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Még mindig nem elegek azok az intézkedések, hogy minden állampolgárnak joga van, hogy megélhesse azt a megérdemelt nyugdíjas kort, amiért ő társadalombiztosítási járulékot és egyéb járulékokat fizetett.
Én felhívtam telefonon ezt a hölgyet, és jeleztem neki, hogy így, ahogy ő elküldte, nem fogom tudni felolvasni a levelet, és akkor annyit mondott nekem: rendben, de sodrófával és seprűvel megyünk a Parlament elé, mert el kell takarítani ezt a kormányt. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
