SZÉKELY SÁNDOR
SZÉKELY SÁNDOR
SZÉKELY SÁNDOR (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Állítólag Napóleon mondta egy alkalommal: nem érdekel, hogy a tábornokaim milyen tehetségesek, mennyire értenek a hadvezetéshez, nekem csak az a fontos, hogy szerencséjük legyen. Ha tényleg mondta, akkor az Orbán-kormánnyal és a kormánytöbbséggel nagyon elégedett lenne, hiszen a legutóbbi időkig olyan szerencséjük volt, hogy azt a legnagyobb dilettantizmussal és a legszemérmetlenebb lopással sem tudták elrontani. Szerencséjük volt a világgazdasági válság kirobbanásának időpontjában. A Gyurcsány-kormány 2006-tól megszorításokkal volt kénytelen ellensúlyozni az előző ciklus laza fiskális politikáját. 2008 elejére ennek be is értek az eredményei. Az Európai Bizottság prognózisa a következő három évre gazdaságunk 3,4, illetve 5 százalékos növekedését vetítette előre. A választók számára ez világossá tette volna a megszorítások értelmét. 2008 őszén azonban bedőlt a Lehman Brothers, az ezt követő világválság okozta drasztikus visszaesés pedig még mindig a megszorítások következményének tűnt.
Szerencséjük volt a Gyurcsány-, Bajnai-kormányokkal, amelyek a népszerűségvesztésre való tekintet nélkül kezelték a válságot. Ezt 2010-ben még Orbán Viktor is elismerte a berlini sajtótájékoztatóján, és ugyanezt ismételte meg a kormány által benyújtott, 2009-es gazdasági folyamatokat értékelő zárszámadási törvény is. Szerencséjük volt továbbá azzal is, hogy a válságból kilábaló európai gazdaság a helyreállítási periódusok törvényei szerint konjunktúrába fordult, a magyar gazdaság pedig erre rákapcsolódva 2014-től gyors növekedésnek indult. Ebben kétségkívül segítette a 2010-es év legaljasabb húzása, Kósa és Szijjártó riogatása a csődközeli helyzetről, amitől a forint zuhanórepülésbe kezdett. A magyar családok százezreit, mindenekelőtt a devizahiteleseket tette tönkre, de a termelékenység a technológia érdemi fejlesztése nélkül is javította a magyar gazdaság versenyképességét.
Végül szerencséjük volt az Európai Unióval, amely 2014-től az egyre durvuló korrupció ellenére is bőkezűen finanszírozta a magyar gazdaság növekedését, ami nélkül az csak stagnálni lett volna képes. És fölszívta az önök által külföldre kényszerített munkaerőt, akik ugyan nem itt járultak hozzá a GDP-hez és nem itt fizettek adót, de az, hogy nem a költségvetésnek kellett őket munkanélküliként ellátnia, hanem tekintélyes összeget utaltak haza, nagy könnyebbséget jelentett az államháztartásnak és az országnak is.
Mindez azt jelentette, hogy a gazdaság folyó eredményeit az eszement gazdaságpolitika és a hajmeresztő dilettáns húzások sem voltak képesek érdemben lerontani. Önök rendszeresen 19-re húztak lapot, és való igaz, mindig alsót húztak. Csakhogy mint tudjuk, a szerencse forgandó. A kamatok világszerte emelkednek, a konjunktúra kifulladóban, és az EU is megelégelte, hogy az általa folyósított támogatásokat ipari mértékben lopják el, fölfüggesztette több projekt finanszírozását, a következő időszakra pedig érdemi szankciókat tervez a csalások ellen. A kormány, bár nevén nem nevezi, máris drasztikus megszorításokra kényszerült, mint például a kafetéria megvonása, a lakáspénztárak beszántása, az egészségügy és az oktatás teljes kivéreztetése. Minthogy pedig a magyar gazdaság az elmúlt nyolc évben érdemben nem modernizálódott, mindez a hét szűk esztendő eljövetelét vetíti előre.
Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Nem gondolják, hogy ideje volna váltani? Nem gondolják-e, hogy a gőzt a sípról végre a dugattyúra kéne engedni? Nem gondolják, hogy végre valóra kéne váltani Pokorni Zoltán nyolc évvel ezelőtti ígéretét, miszerint aki belenyúl a kasszába, annak levágják a kezét? Nem látják-e idejét végre komolyan leülni a munkavállalók és a munkáltatók képviselőivel, megbeszélni, hogyan lehetne a magyar gazdaság teljesítményét a közelgő zord idők ellenére fönntartani? Nem kéne a szomszédos országok harmadosztályú focicsapatainak támogatása és a piramisok, akarom mondani a stadionok építése helyett a gazdaság modernizálására, a leszakadó térségek fölzárkóztatására fordítani a pénzt? Nem volna itt az ideje egy érdemi adóreformnak, amely végre nem az szja jómódúak számára fontos csökkenését erőszakolja, hanem a legszegényebbek foglalkoztatását ösztönzi? Nem kéne a kafetériának legalább azokat az elemeit helyreállítani, amelyek a munkavállalást megkönnyítik, a lakás-, az albérlet- és az utazási támogatást? Nem kellene zárni a jövedelmi ollót, amely az igazságosságon túl húzná is a gazdaságot? Hiszen a szegényebbek azok, akik a jövedelemnövekedésüket szinte teljes egészében elfogyasztják, így a gazdaságot ösztönző fogyasztás érdemben emelkednék. Egyáltalán, nem volna ideje a szerencse helyett végre a józan észre hallgatni?
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)
