Döntés előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásáról

Full text search

Döntés előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásáról
Most kivételes javaslatról határozunk. A kormány kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/17882. számú törvényjavaslatot.
Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslat benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség, az összevont vitára a holnapi ülésnapon a P/17816. számú indítvány tárgyalását követően, 2. napirendi pontként kerüljön sor, az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra pedig a holnapi ülésnapon kerüljön sor.
Tisztelt Ház! A határozati házszabály 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/17882. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 121 igen szavazattal, 16 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. (Jelzésre:) Koncz Zsófia gépe nem működött, ha jól értem (Koncz Zsófia: Igennel szavaztam!), és igennel szavazott a képviselő asszony. Akkor az igen szavazatok száma 122.
Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására a mai napon 17 óra 26 percig van lehetőség.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit