Ipar, kereskedelem és közlekedés. Mattern Gyulától, fordította Katona Lajos
Ipar, kereskedelem és közlekedés.
Mattern Gyulától, fordította Katona Lajos
Mattern Gyulától, fordította Katona Lajos
Sziléziában a kézművesség a XIII. század táján kezdődött. Természetes azonban, hogy a közlekedési eszközökben szegény közép-korban, a mikor Szilézia lakói a honi termékeket csupán a saját szükségeikre dolgozták föl, még tulajdonképeni ipar nem lehetett. Német gyarmatosoknak az országba telepedtével s a városok és faluk szaporodtával azonban föllendűlt a kereskedelem és a kézművesség is. Egyéb iparágak mellett kivált az építőipar nyújtott sok munkás kéznek jövedelmező foglalkozást, mikor városok és faluk keletkeztek, várak, templomok és kolostorok épültek. A XVI. század folyamán már kimutathatólag számos, azon időkben fontos iparág volt Sziléziában a virágzás magas fokán. Sajnos, hogy a harminczéves háború a békés fejlődés e szép menetét megszakította. Szilézia derék, szorgalmas és kevéssel beérő népe azonban, a melyet sűrűsége és földjének kivált a hegyvidéken csekély jövedelmezősége már jókor ipari és kereskedelmi foglalkozásra utasított, értelmességével, kitartásával és szívós törekvésével, nemkülönben a kormánynak az ipart előmozdító czélszerű intézkedései folytán megint annyira tudta vinni, hogy Szilézia kézművessége és gyáripara mai napság az e téren legelőrehaladottabb tartományokkal is bízvást megmérkőzhetik.
A szerény kézműves kis műhelyétől kezdve a legtökéletesebb berendezésű gyárakig igen nagyszámú s részben nagyon nevezetes és a legkülönfélébb fajtájú vállalatokat látunk, a melyekben ezer meg ezer munkás talál foglalkozást; habár be kell vallani, hogy a közlekedés könnyítésére még elég tennivaló van, mivel a tartománynak több vidéke, a hol pedig a közgazdasági fejlődés föltételei teljes mértékben megvannak, még mindig nincs bevonva a vasúthálózatba s nem élvezheti annak üdvös hatásait.
1880 végén Sziléziában, a nagy ipari és szállítási vállalatokat is számítva, 20.192 önálló kereskedelmi és ipari czég volt. A lakosság számához képest a legsűrűbben laknak az iparűzők Troppau és Bielitz városok kerületeiben és a jägerndorfi kerületben. Szilézia nyugati részén a kereskedők és iparosok a lakosság arányához mérve sokkal számosabbak, mint a keleti félen, a hol 1.000 lakosra csak 21 iparvállalat esik, míg a nyugati országrészben 1.000 lakosra 44 jut.
Kiváló helyen áll Sziléziában mindenekelőtt a szövőipar, még pedig nemcsak különféle gyártmányainak tetemes mennyiségét, hanem a munkások rendkivűl nagy számát tekintve is, a mi mellett még megjegyzendő, hogy ez ipar több ága még ma is házi jellegű.
A sziléziai posztószövő ipar fő fészkei Bielitz és Jägerndorf. Gyárszerű vállalatok vannak továbbá e téren Troppauban, Skotschauban, Odrauban és Niklasdorfban. 1890-ben 279 műhelyben gyártottak gyapjúneműeket, még pedig ezek között 63 olyan posztó- és gyapjúnemű-gyár volt, a hol a szövés és fonás rendszerint együtt jár, 3 kötöttárú-gyár, 1 béllésszövet-gyár, 6 önálló nyiredékfonal-gyár, 1 kártolyfonalat fonó és szövő gyár, 28 festő és kikészítő műhely, 87 kisebb posztóványoló és 90 harisnyaszövő műhely. A sziléziai gyapjúárú-gyárakban összesen körűlbelűl 4.000 lóerővel fölérő hajtógép, mintegy 5.000 (s azok közt 3.000-nél több mechanikus) szövőszék és 100.000-nél több orsó működött. Az ezen iparágakkal foglalkozó munkások száma pedig kereken 14.000-re rúgott. A szükséges nyers anyagot Bielitz és környéke La Platából, Magyar- és Oroszországból hozatja; a nyiredékfonal szükségletét saját gyáraikban, vagy bérért dolgozó háziiparosokkal födöztetik; míg Jägerndorf a maga nyers anyagát majdnem egyedűl Magyarországból szállíttatja.
Jobbára posztót és divatszöveteket gyártanak, még pedig évenként körűlbelűl 260–270 ezer (20–30 méteres) véget. Ebből Bielitzre és környékére mintegy 60, Jägerndorfra 30 százalék esik, a többit pedig a még említett egyéb helyek közt oszlik meg. A Sziléziában gyártott posztók és divatszövetek két nagy csoportra különűlnek: a belföld és a kivitel számára gyártottakra. Amazok (az ú. n. kereskedelmi-árú) részben nyiredék-, részben kártolyfonálból való szövetek, ú. m.: peruvienne és doeskine (fínom fekete posztó), egyenruha- és hajtóka-szövetek, cheviot, olcsó Palmerstonok, női ruhának valók és tekeasztal-behúzatok, stb. E czikkeket mind egy végben festik; különböznek ezektől azok, a melyeknek már a gyapjúját festik meg. Ezek különféle neeken kerűlnek forgalomba, ú. m. doeskine, düffel, mandarin, stb. szövetek, már amint a gyárosok őket elnevezik. A kártolyfonál-szövetek, a melyek kereskedelmi-árúk számába tartoznak, szintén ingadozó elnevezéseket viselnek.
A kivitelre szánt czikkek közűl mindenekelőtt az ú. n. „török” szövetek említendők, a melyeket Törökországba és Persiába, sőt Indiába, Tunisba és Marokkóba is szállítanak. E „keleti” árúkat csak Bielitzben és Troppauban gyártják. Vasúti kocsik fölszerelésére és tekeasztalok behúzására való posztókat Olaszországba, kártolyfonál-szöveteket pedig kivált Éjszak-Amerikába visznek ki.
A jägerndorfi gyapjúnemű-gyártás főképen nyiredékfonál-szöveteket készít, jóllehet utóbbi időben a kártolyfonál-szövetek is mind több tért foglalnak e piaczon. A jägerndorfi gyártmányok legnagyobb része a falusi lakosságnak van szánva, s csak kisebb rész az úgy nevezett városi árú, cheviot, katonai és vasúti használatra való szövetek. A jägerndorfi gyártmányok többnyire fölszabottan kerűlnek kivitelre, csak ritkán végben. Számos sziléziai posztó-gyárosnak Brünnben és Bécsben is van az üzletkötések könnyebb eszközölhetése végett fő raktára vagy képviselősége; e városokba szállítják a sziléziai gyártmányok legnagyobb részét eladás végett. Posztóneműeken kivűl Sziléziában még egyéb gyapjúárúkat is gyártanak, még pedig: Jägerndorfban évenként 470.000 méter béllésszövetet; Troppau, Odrau, Jägerndorf, Olbersdorf, Johannesthal, Röwersdorf, Engelsberg, Freudenthal és Lichten gyáraiban évenként mintegy 76.000 tuczat gyapjú harisnya, 27.000 darab gyapjú mellényke, 10.000 darab gyapjú hálósipka és 2.000 tuczat gyapjú kesztyű készűl; végre Freudenthalban, Jägerndorfban és Obersdorfban flanellek, pokróczok és félgyapjú asztalterítők, Troppauban és Niklasdorfban pedig török fezek (évenként 127.800 tuczat) Törökország és más keleti tartományok számára, a melyeket Konstantinápolyba, Smyrnába és Beyrutba szállítanak.
Az imént említett béllésszöveteket, gyapjú harisnyákat, mellénykéket, hálósipkákat és keztyűket, flanelleket, pokróczokat és asztalterítőket ellenben a belföldön adják el.
A gyapjúnemű-gyártás mellett a vászonszövés egyike Szilézia legrégibb és legkiterjedtebb iparágainak. Ez az ősrégi ipar a Szudetek hegyvidékein egész a mi századunk elejéig csak tengődött. A kézzel font lenfonalat rendszerint csak házi használatra szőtték meg; csupán egy része kerűlt szövött állapotban a házalókereskedés útján eladásra, vagy jutott árúsok útján Csehországba. Jobbra csak századunk elejével fordúltak ez állapotok, midőn ez idő tájban a rendszeresebb gyártás megkezdődött, a mihez nem kevéssel járúlt az sem, hogy a termelők rendesen el kezdtek járni a brünni vásárokra.
Míg eleinte csak sima vásznakat gyártottak, addig 1824-ben már megkezdődött, még pedig Freiwaldauban (Ausztriában itt legelőször) az asztalneműek szövése is.
Bielitz.
Bernt Rudolftól
További haladás volt a vászonszövészet terén a gyorsabb fehérítő eljárás (a chlorral való fehérítés) megkezdése 1845-ben. Ezzel egyben lehetővé vált másféle vászonfajtáknak a gyártása is, a minőket addig külföldről kellett venni. Ez időtől fogva kezdődik a már ekkor is híres rumburgi vásznak gyártása, 1858-ban pedig az úgy nevezett irlandiaké, melyekhez 1864 óta az abroszok nagyban való szövése járúlt.
A kézi szövőszékekről a nagyobb (mechanikus) szövőgépekre való átmenet 1865-ben történt meg, a mikor Freiwaldauban az első szövőgyár alakúlt. Ma a sziléziai vászonszövő ipar igen nagy fejlettségű. Méltán olyan keresettek a gyártmányai szövetük tisztasága és egyenletessége, tartóssága és szépsége, valamint aránylagos olcsósága, kivált pedig a damaszt-árúi kitűnő minőségük, szép és izléses rajzaik s tiszta fehérségük miatt. Ez magyarázza meg, miért állják ki úgy a versenyt a gyapotneműekkel nemcsak a honi, hanem a külföldi piaczokon is. Századok óta világszerte ismeretes és jó hírű a sziléziai vászon, s még ma is vannak ez országban vállalatok, a melyek az ipar ez ágában igazán világhírnek örvendenek.
A vászonszövő ipar a tartománynak csak nyugati felében, még pedig Freiwaldauban, Freudenthalban és Würbenthalban, Bennischben és Engelsbergben, meg e városok környékén honos, de Freiwaldauban legnagyobb.
Sok helyütt még háziiparként űzik, s a takácsok a gyárostól, vagy vállalkozótól kapják a fonalat, a kész árút pedig 8 vagy 14 nap múlva szolgáltatják be. A gyártás mai napság mindenféle sima és közönséges vászonra terjed, a legegyszerűbbtől a legfínomabb ingvászonig, továbbá félvászonra meg a legkülönbözőbb fajtájú asztalkendőkre és terítőkre, csinvat-, Jaquard- és damasztszövetekre, aztán mindenféle törűlközőkre és fényűzési asztalneműekre. A sima vászon fogyasztása csökkenvén, az asztalneműek gyártása emelkedett, úgy, hogy jelenleg az összes gyártmányok értékének körűlbelűl a háromnegyede e czikkekre esik, míg a többi a sima vásznak és zsebkendők közt oszlik meg.
A hatvanas évek vége tájáig az árúk értékesítése a belföldre szorítkozott; azóta azonban a sziléziai vászonipar mind nagyobb hódításokat tett a külföldi piaczokon. Míg 1878-ban még a sziléziai vászongyártmányoknak csak alig egy tizedrésze ment külföldre, nevezetesen Éjszak-Amerikába, addig azóta a kivitel tetemesen emelkedett, úgy, hogy ma már az összes termelésnek körűlbelűl a 30 százalékára rúg. Vászonneműeket ma kiválóképen Éjszak-Amerikába, Belgiumba, Német- és Olaszországba szállítanak. E kivitel majdnem pusztán fehér és színes asztalkendőkből, fényűzési terítőkből, vászon törűlközőkből és zsebkendőkből áll.
Az orsót és rokkát, melyek régebben a lenfonásnak, Szilézia, kivált a nyugati vidékek lakossága egyik fő foglalkozásának eszközei valának, újabban kiszorította a fonógép. Ezzel egyben megszűnt a „fonó”-ba járás ősi szokása és ennek költői varázsa is. Ma már a lenfonást Sziléziában csak gyáriparilag űzik. A fonógyárak, mindmegannyi nagyszabású vállalatok, Bielitzben, Lichtewerdenben, Würbenthalban, Ferudenthalban és Kunauban, Teschenben és Schiglában vannak.
Russo és Finzi troppaui posztó- és gyapjúszövet-gyárának egy műhelye. (Fezgyártás).
Charlemont Húgótól
Ezekben 1890. év végén 19(több, mint 1.300 lóerejű) hajtógép működött. A fínom orsók száma 31.300, a czérna-orsóké 840 volt. A főbb nyersanyagot, a lent és szöszt, a sziléziai fonógyárak a belföldről, részben azonban Porosz- és Oroszországból is kapják. A sziléziai fonógyárak évi termelése körűlbelűl 50.000 „schock” (darab) len- és szöszfonalra tehető. Lenczérnát 1.400 „schock”-ot gyártanak. A termés a legutóbbi években nem kevéssé csökkent, minthogy a kereslet az olcsóbb pamut és juta versenye miatt alább szállt. Ehhez járúl még, hogy Angliában, de különösen Belgiumban gyártott fínomabb (60-ason fölűli) fonalak uralkodnak még az osztrák piaczon is. A fínom fonál gyártása ugyanis a fínomabb lenfajoknak Ausztriában való hiánya miatt nem tud a külfölddel versenyre kelni. A hegyvidékek földjének és éghajlatának sajátságai miatt ugyanis az itt termő len rostja csak kevésbbé fínom fonalat szolgáltat, a melyből legfölebb a 60-as számig való szálat lehet haszonnal gyártani. Az e számon alúli fonalakat illetőleg azonban a sziléziai gyárak bátran kiállják az angolokkal és belgákkal a versenyt.
Minthogy a vastagabb vászonfonalakat mind jobban háttérbe szorítják a pamutból és jutából készülők, a legfínomabbakat illetőleg pedig a sziléziai gyárak nem tudnak a külföldiekkel versenyezni: e két okból eléggé meg lehet az itteni fonóipar nehéz helyzetét érteni.
A gyártott fonalat nagyrészt a belföldön értékesítik és csak kisebb részét viszik ki Németországba.
Kevésbbé tökéletes a czérnagyártás, melyet gyárilag Würbenthalban, Engelsbergben és Pochmühlben űznek, Römersdorfban pedig háziipar gyanánt. Len- és pamutczérnát gyártanak, a mihez a kellő lenfonalat a sziléziai, morva, cseh és belga fonógyárakból, a pamutfonalat pedig Svájczból és Angliából szerzik. A sziléziai czérna leginkább a belföldön kél el, de visznek ki belőle Német- és Olaszországba, valamint Szerbiába és Oláhországba is.
A sziléziai czérnagyártás, nevezetesen az értékesebb fajtáké, szintén nehéz helyzetbe jutott az angol és belga gyártmányokkal való verseny miatt. Az angol és belga czérnagyárak ugyanis a belföldiekhez képest abban a kedvezőbb helyzetben vannak, hogy a sziléziaiak a nyers anyag nagy részét Angliából és Belgiumból kénytelenek venni, a mihez még az is járúl, hogy a külföldi czérnák behozatalának a külföld alacsonyabb szállítási díjai és a csekély behozatali vámok is kedveznek.
A herczegpüspöki gőzfűrészelő a Jauernig melletti Waldeckben.
Charlemont Húgótól
Szintén nevezetes kiterjedésű további ág a sziléziai fonó s szövő iparnak a szűntelen emelkedőben lévő gyapotnemű-gyártás, melynek fő székhelye Friedeck és környéke, habár Nyugat-Sziléziában, főleg Freudenthalban és Freiwaldauban, Bennischben és Engelsbergben s Würbenthalban is gyártanak gyapotárúkat. Kivált Friedeckben és környékén, a hol nemcsak fonó-, hanem szövőgyárak is vannak, ez iparág az utóbbi években tetemesen növekedett kiterjedésben. Magában Friedeckben és környékén mintegy 60.000 orsó és 1.600 szövőszék dolgozik. A gyapotot Amerikából, Indiából és Egyiptomból szállítják.
A fonógyárak 5,000.000 angol fontnyi fonalat gyártanak, a melyet részint az országban szőnek föl, vagy pedig a szomszédos morva szövőgyáraknak adnak el. A Friedeckben és környékén lévő gyapotszövő gyárak évi termelése mintegy 19,000.000 méter gyapotneműre rúg, a minek legnagyobb részét ott helyben fehérítik és készítik ki, hogy aztán mint molino, kamaraszövet, calico, creton, grádli, ágynemű, shirting, stb. kerűljön piaczra¸ míg a kisebb része nyers anyagként jut a festő- és színnyomó gyárakba. Színes kávéabroszokat nagy mennyiségben gyártanak Freudenthalban.
Kézműves takácsság többnyire Friedeck környékén honos, de határozottan visszaesés mutatkozik e téren, mivel az egyre jobban növekvő gyárakban biztosabb és jobb a kereset. Mindazonáltal még mindig elég számmal vannak a kézműves takácsok, kik főleg kanavászt, ágyneműt és fehérfonalat gyártanak. A Sziléziában gyártott gyapotárúkat legnagyobbrészt a belföldön adják el, még pedig többnyire Galicziában és Magyarországon, csak egy részük kerűl Amerikába.
Nem igen magas fokon áll a jutagyártás aránylag még igen fiatal iparága, mely csak a 80-as években honosúlt meg Sziléziában. Mindössze három gyár foglalkozik vele, a hol 3.168 orsón és 218 mechanikus szövőszéken dolgoznak. Az orsók nem győznek elég fonalat készíteni; így azt jórészt Angliából és Németországból kell beszerezni. A gyártmányokat csupán a belföldön adják el, a minél megjegyzendő, hogy az árú legnagyobb részben zsákokká fölszabva kerűl eladásra. Mindössze 2,274.000 méter jutaszövetet és 3,350.000 jutazsákot gyártanak.
A teljesség kedvéért még megemlítjük, hogy Odrauban, Wigstadtlban és Wagstadtban egész- és félselyem árúkat, nemkülönben félselyem bársonyszalagokat is gyártanak, a melyek többnyire honi fogyasztásra szánvák, de nem épen kis mennyiségben Németországba és Svájczba, Angliába és Amerikába is kerűlnek. A Wigstadtlban gyártott vászon- és pamutszalagok rendesen a honi piaczon kelnek el.
Nevezetesb gépgyártásról szólhatunk Troppauban, Bielitzben, Jägerndorfban, Ustrońban, a Friedeck melletti Karlshüttében, Messendorfban és Endersdorfban. Ez iparág mintegy 2.000 munkást foglalkoztat. Gyártanak gőzgépeket és gőzkazánokat, különféle munkagépeket és készülékeket, így főkép a szövőipar és papirgyártás, sör- és szeszfőzés, czukorgyárak szolgálatában álló gépeket és készülékeket, továbbá gőzmalmok és fűrészmalmok, valamint a malom- és sütőipar számára való fölszereléseket, varrógépeket, gazdasági gépeket, vas hídtartókat, stb. A sziléziai gépgyártás termékei főleg a belföldön, de részben Német-, Orosz- és Olaszországban, Bulgáriában és Romániában is kerűlnek eladásra. Oroszország felé az űzlet a magas beviteli vámok miatt mindnagyobb nehézségekbe ütközik. Ehhez járúl még Németország részéről az olcsóbb árakkal való versenyzés.
Kitűnő orgonákat is építenek Sziléziában. E hangszerek gyártásával ugyan csak egy nagyobb szabású vállalat foglalkozik Jägerndorfban, a mely szerény kezdetből emelkedett mai tekintélyes magaslatára. E gyár 1873-ban alapíttatott s ma már évenként 30-nál több orgona kerűl ki belőle. a jägerndorfi orgona- és harmonium-gyár művei Ausztria-Magyarországon kivűl Német-, Orosz-, Olasz-, Spanyol-, Norvég- és Angolországban, továbbá Romániában, Törökországban és a megszállott tartományokban kerűlnek eladásra s a külföldi gyártmányokkal bátran kiállják a versenyt.
Szilézia márvány-, gránit- és homokkő-árúi ipara igen számottevő. Márványbányái a freiwaldaui kerűlet Saubsdorf, Gross-Kunzendorf, Ober- és Nieder-Lindewiese, továbbá a weidenaui kerűlet Alt-Kaltenstein és Setzdorf községeiben vannak. A sziléziai márványt, a mely nagyobb részben szürke, csak kisebb mennyiségben fehér és kékes színű, főkép oszlopokká, díszítményekké, asztallapokká, sírkövekké és emlékekké, felírati táblákká és párkánykövekké, stb. faragják ki s nem csupán Sziléziában, hanem a monarchia legtöbb országában értékesítik. Nagyobb márványfaragó műhelyek a nevezett községeken kivűl még Troppauban, Jägerndorfban és Zuckmantelban vannak. A márványárúkból Németországba is szállítanak.
A weidenaui kerűlet terjedelmes gránittelepei kitűnő köveket szolgáltatnak, melyet közönséges és művészibb épűletek számára, valamint emlékművekké is faragnak. A kifejlett gránit egy része a belföldön kél el, a többit pedig Poroszországba viszik ki.
Homokkövet a bennischi kerületben Raase mellett és a troppauiban meg a jablunkauiban fejtenek és koczkakövekké, párkányokká és oszlopokká, malomkövekké, kivált pedig építési czélokra faragják ki. A legrégibb homokkő-bánya alighanem a Bennisch melletti raasei, a melynek már 800 esztendőnél nagyobb múltja van. Malomköveket Oderbergben is fejtenek. Itt említjük meg még a setzdorfi nagy mésztelepeket az ugyanitt virágzó négy nagy mészégető vállalattal együtt, a melyek hét körkemenczével dolgoznak. A kiégetett mésznek körűlbelűl négy ötödét Németországba szállítják. A nem régiben megnyílt lindewiese-heinersdorfi vaspálya valószinűleg fejlesztő hatással lesz a mészégető iparra s az éjszak-nyugati Sziléziában lévő mésztelepek jövedelmezőbbé tételéhez szintén hozzá fog járúlni.
Igen gazdag az ország palában, a melynek lelőhelyei a wigstadtli és bennischi fensíkon vannak. E vidék több kerületében évek hosszabb sora óta igen jövedelmező palabányák vannak, a melyekből kitűnő minőségű fedőpalát fejtenek. Különösen érdekes a budišovici palabánya, a melynek homoktól mentes palája csekély hasadó képessége miatt közönséges palatábláknak nem alkalmas, a miért is műesztergályozás útján a legkülönfélébb dísztárgyakká, tálczákká, csészékké és szelenczékké, levélnyomókká, gyertyatartókká, stb., legújabban pedig, minthogy a pala rosz villamosság-vezető, villamos készűlékek elszigetelőivé dolgozzák föl. E tárgyak feketére fényzett fából vagy fekete márványból faragottaknak látszanak. A budišovitzi palatárgyakat nagyobb részt ugyan a belföldön adják el, de egy részük külföldre is kerül.
A sziléziai közönséges agyagárúk sorában először is az építő téglák említendők. 1890-ben 98 téglaégető dolgozott a tartományban; az évi termelés 20 millió téglára tehető, a téglagyári munkások száma pedig 1.100-ra rúg. Agyagneműgyára Sziléziának kettő van, egy Hruschauban és egy Polnischleutenben, továbbá egy tűzálló-téglagyára Nieder-Rothwasserban. Ez agyagárúk mind csak a belföldön kelnek el.
A faipari ágakra térve át, mindenekelőtt megemlítjük a 256 fürészmalmot, melyek közűl 1890-ben 218 működött, még pedig 19 gőz- és 199 vízerő berendezve, összesen 2.230 lóerővel. Az évi termelés mintegy 160.000 köbméter aprózott fa, deszka, épületfa, donga, hordófenék, zsindely, stb. volt.
Az asztalosmesterséget 870 műhelyben űzik, a melyek legnagyobb részében fabútorokat készítenek, némelyikük azonban épületasztalossággal is foglalkozik. Nevezetes a tömör hajlított fából való bútorok gyártása, a melyeket a földkerekség minden tájára elszállítanak. A sziléziai hajlított fabútorok gyárainak majdnem minden európai országban, sőt a tengerentúliakban is vannak raktáraik és ügynökségeik. E sajátlagos osztrák ipar létföltételei legutóbb jóval kedvezőtlenebbé lettek, a mennyiben a külföldi verseny sokkal silányabb gyártmányaival az árakat leszorította. De még így is abban a helyzetben vannak a sziléziai bútorgyárak, hogy a külföldi czikkek versenyével bátran szembeszállhatnak és továbbra is megtartják a világ minden részében lévő piaczaikat. Ennek első sorban azon alacsony árak az okai, a melyekkel a sziléziai gyártmányok a tetemes szállítási költségek és a sok helyütt elég magas beviteli vámok mellett is leverik még az illető külföldi piaczok helyi termékeit is; de nagy része van benne továbbá annak, hogy a gyárosok szűntelen igyekszenek a fogyasztó terűletek helyi izléséhez és szükségleteihez a lehetőségig alkalmazkodni. A szállítás figyelmes pontossága, az olcsóbb tengeri útak fölhasználása, nemkülönben legalább a belföldön olcsóbb fuvardíjak kieszközlése ez iparág virágzásának az elengedhetetlen föltételei.
Sziléziában a hajlított fabútorok gyártása csak 1870 óta honos, a mikor az első ilynemű gyárat Teschenben fölállították. Ma e czikkeket három gyárban készítik, a melyek négy, összesen 195 lóerejű géppel és 3.000-nél több munkással dolgoznak. Gyártanak székeket, zsölyéket, kereveteket, hintákat, asztalokat, kerti, fényűzési, gyermek- és szalon-bútorokat. Kivitelre kivált párnázott és nem párnázott, nádfonatú, valamint préselt bőrt utánzó betétű székek, ágyak, asztalok, mosdók, stb. kerűlnek.
Ugyancsak kivitelre dolgozó faipar a faszegecsek gyártása, mely ugyan Sziléziában csak egy gyárban, de igen nagy méretekben történik. Az évi termelés ugyanis körűlbelűl 1.200 métermázsa német és amerikai faszegecsre rúg, melyek részint a belföldön fogynak el, részint azonban Német-, Orosz-, Bolgár-, Oláh- és Törökországba, Szerbiába, Kis-Ázsiába és Egyiptomba is kerűlnek.
A Wagstadtban mintegy 30 év óta honos gombgyártás, melylyel ma e helyütt több czég foglalkozik posztó-, aczél- és kődió-gombokon kivűl nadrágcsatokat és fűzőkarikákat is készít. Odrauban, a hol ez iparnak 1878 óta van telepe, csupán kőmag-gombokat gyártanak. Ez iparág, a melyben 1.200-nál jóval jött munkás dolgozik, nemcsak a honi piaczot látja el gyártmányaival, hanem sokat szállít külföldre is. Így kivált a kődiógombokat, melyek néhány csekély kivételt nem számítva, a külföldieknél sokkal jobb minőségűek, az általában kedvezőtlen vámtételek mellett is Orosz-, Franczia-, Német-, Angol-, Svéd- és Dánországba, valamint Amerikába és a Keletre is szállítják.
Kiválók a sziléziai papírgyártmányok. Nagyobb papír- és papírtáblagyárak vannak Bielitzben, Jägerndorfban, a Wigstadtl melletti Annathalban, Klein-Mohrauban, Gilschwitzben és Grätzben. A gyártás mindenféle nyomtató-, író-, csomagoló- és itatós-, valamint selyem- és szivarka-papírra és papírtáblákra terjed. A sziléziai papírgyárakban 9 papír- és 12 papírtáblagyártó gép volt működésben. Az évi termelés mintegy 36.000 métermázsára rúghat, a miből magára Bielitzre 40 százalék esik. A gyártmányok többnyire a belföldön kelnek el, habár egy kis részük külföldre, nevezetesen Német-, Angol- és Dánországba, sőt Japánba és Ausztráliába is kerűl.
Faanyagot Klein-Mohrauban, Gröditzben és Sandhübelben, cellulózét Rattimauban gyártanak 54.000 métermázsát, míg a faanyag-gyártás évi termelése 14–15 ezer métermázsára rúg. Sok helyütt e faanyag-gyártással kapcsolatos a papíripar. Cellulózét Német-, Orosz- és Olaszországba meg Éjszak-Amerikába is szállítanak.
A vegyészeti ipar Szilézia keleti felében, a hajdani tescheni kerületben van kiválóan képviselve. A legnagyobb és több mint 40 év óta fönnálló gyárak a hruschaui és a petrovitzi. Említendők még a peterswaldi és freudenthali festékgyárak, a würbenthali és a trzynieci gyárak, a hol különféle vegyészeti czikkeket, valamint a troppaui, a melyben gyógyszereket gyártanak. Gyújtószergyárak vannak Troppauban, Bielitzben, Hotzenplotzban, Barzdorfban és a Jauernig melletti Ober-Forstban. A szappan- és gyertya-gyártás egész Sziléziában el van terjedve. Az ezen iparággal foglalkozó vállalatok összes száma 46. Vegyészeti czikkeket nagyobb mennyiségben Németországba, Orosz-Lengyelországba és Romániába, gyógyszerészeti czikkeket pedig részben Svájczba és Francziaországba is visznek ki, míg a gyújtófélék a belföldön kivűl Német- és Olaszországban találnak fogyasztókra.
A mezőgazdasági iparágak sorában legelöl áll a czukor-gyártás. A répaczukor-gyártás, a melynek ipara a sziléziai mezőgazdasággal oly benső kapcsolatban áll, már mintegy 60 év óta honos e tartományban. 1836-ban állították föl Ober-Suchanban az első sziléziai répaczukor-gyárat, a mely azonban körűlbelűl 40 éves fönnállása után 1875-ben megszűntette a munkát. A répaczukor-gyártás elé eleinte nem csekély akadályok tornyosúltak. Midőn azonban a kereskedelemnek és a fogyasztó közönségnek kezdetben a répaczukortól való idegenkedése alábbhagyott: ez iparág, nevezetesen az időközben tett tetemes műszaki haladás következtében is, addig nem is sejtett magaslatra lendűlt föl és az ország legszámbavehetőbb kiviteli iparává fejlődött. Sziléziának ma kilencz nyersczukor-gyára van. A barzdorfi, chybii, freiheitaui, gross-kunzendorfi (friedecki kerület), hotzenplotzi, kathareini, skrochovitzi és staudingi gyár csupán nyersczukrot, a wawrowitzi pedig csak fehérárut gyárt. A nyersczukorgyárak termékei nagyobb részben a honi finomítókba, nevezetesen a troppauiba és a chybiibe kerűlnek. Az említett nyersczukor-gyárakban és finomítókban 1890. év végén 158 hajtógép állott, melyek összesen 2.770 lóerővel dolgoztak. A munkások száma 3.420-ra rúgott, a termelés pedig 275.650 métermázsa nyersczukrot és 21.500 métermázsa fehérárút tett. Finomított czukrot 234.700 métermázsát gyártottak. A Sziléziában gyártott czukor minősége kitűnő s nemcsak a belföldön kerűl eladásra, hanem a keleti országokba, egész Kis-Ázsiáig és Egyiptomig is elszállítják. A franczia finomítók termékeit a sziléziaiak fölűlmúlják, azonban a kelet felé való kivitel újabban az orosz czukor versenye miatt érezhetőn csökkent.
A chybii főherczegi czukorgyár főzőcsarnoka.
Charlemont Húgótól
1865-ig Sziléziában csak igen gyarló berendezésű bérmalmok voltak. A gazdák gabonájukat a malomba hozván, megvárták, míg megőrlik, s az őrlésnél maguknak is segédkezniök kellett. Az őrlés közönséges homokkövekkel történt. Csak egyféle lisztet őröltek s ez is vajmi sokszor fekete és homokos volt. 1860 és 1870 közt már egyes malmokban az addigi gyapjúzacskók helyett selyemgaze-ból valókat találunk s egyébként is tetemes javítások történtek az őrlési eljárásban. Azóta e téren folytonos haladás tapasztalható. A régi zacskószekrények helyébe selyemgaze-bevonatú hengerek lépnek, a melyek segítségével sokkal szebb és izletesb lisztet lehet termelni.
A malomipar terén az 1870-től 1880-ig terjedő időközben teljes átalakúlást idézett elő a különféle kereskedelmi malmok létrejötte. Új szerkezetű gabonatisztítógépek, centrifugalis sziták, hengerszékek és emelőszerkezetek kerűltek használatba, melyek az őrleményt maguk szállítják tovább és tetemesen megkönnyítik a munkát. Az őrlendő anyagot már nem kövek közt, hanem előleges megtisztítás után a hengerszékeken morzsolják szét. Az így készűlt darákat aztán osztályozván és megtisztítván, többféle fínom lisztet őrölnek belőlük.
Ily körűlmények közt a sziléziai bérmalmok ma már nagyon is hanyatlófélen vannak. A pékek már nem őrlenek, hanem inkább készen veszik a lisztet, s a parasztgazdáknál is mind jobban szokásba jön, hogy a gabonájukat eladják s kész lisztet vásárolnak a helyébe. Sziléziának ma mintegy 650 malma, köztük több nagyobb kereskedelmi malom van, melyek lisztjüket messzebbre is elszállítják.
Sörfőzője 1890-ben 38 volt Sziléziának. Ezek közűl azonban a ma még túlnyomó többségben lévő falusiak igen gyarló fölszerelésűek és csekély mennyiségű sört gyártanak. Ellenben Troppauban, Hennersdorf-, Karwin-, Radwanitzban, Teschenben, Bielitzben és Freudenthalban nagyobb s gőzerőre berendezett sörfőzők vannak, a melyek gyártmányai igen jó hírűek.
A sziléziai sőrfözők összes termelése 300.000 hektoliterre rúgott, s e mennyiség legnagyobb részt a belföldön fogyott el. Csak egy része kerűl Németországba.
Szeszgyártással Sziléziában összesen 86 szeszfőző foglalkozott, a melyekben 79 gőzgépen (436 lóerő) kivűl 52 czefregép és 84 lepárolókészülék volt használatban. A bennök dolgozó munkások száma körűlbelűl 500 volt. Gyártottak burgonyából és gabonából 41.577 hektoliter szeszt és szörpből 27.174 hektolitert, a mi mind a belföldön kerűlt elfogyasztásra.
A troppaui, mostyi (Teschen mellett) és karwini szeszfínomítók többnyire sziléziai és galicziai s csak igen csekély részben magyar nyers szeszt dolgoznak fel. A finomított szesz, a melynek évi mennyisége 50.000 hektoliter, nagyrészt a likőr-gyárakba kerűl, a minők Sziléziában nagy számmal vannak. Köztük néhány nevezetesb vállalat is van; ilyenek a troppaui, tescheni, jägerndorfi és bielitzi gyárak. Ezek közönséges pálinkán kivűl rozsolist, likőröket, rumot és más aromás szeszeket gyártanak. A fogyasztó terület leginkább csak az Osztrák-Magyar Monarchiára szorítkozik ugyan, de azért ez iparágnak Német-, Franczia- s Oroszországgal, továbbá Bulgária és Romániával, valamint Amerikával és a Kelettel is vannak kereskedelmi összeköttetései.
Weidenauban, Zuckmantelban, Freiwaldauban és környékén a keztyűvarrást, a hotzenplotzi kerűletben a csipkeverést, Friedeck környékén a pamutszövést, Freiwaldau és Freudenthal politikai kerűleteiben pedig ezenkivűl még a vászonszövést is nagyobb háziipar gyanánt mívelik.
Az ipari czélok előmozdítására szolgálnak a troppaui, wigstadtli, odraui, wagstadti, königsbergi, jägerndorfi, hotzenplotzi, freudenthali, engelsbergi, bennischi, würbenthali, freiwaldaui, zuckmanteli, tescheni, friedecki, bielitzi és skotschaui továbbképző ipariskolák. Ezeken kivűl még számos ipari szakiskola is van Sziléziában, így a szövőipar számára: a jägerndorfi, bennischi és freudenthali cs. kir. szövészeti szakiskolák és a bielitzi takácsiskola. A faipar fejlesztésére Würbenthalban, a kosárfonáséra pedig Hillersdorfban és Oderbergben állítottak szakiskolákat. Saubsdorfban országos márványfaragó, Friedebergben pedig gránitfaragó szakiskola van.
Kereskedelmi szakiskolák vannak Troppauban (kettő is) és Teschenben. A freiwaldaui, jägerndorfi, bennischi és wagstadti ipariskoláknak is van kereskedelmi tanfolyamuk. Magasb ipari képzést nyújt a bielitzi cs. kir. állami ipariskola.
Kereskedelem és közlekedés. Sziléziának erdőkben való gazdagsága miatt igen kiterjedt a tüzelőfa-, épületfa- és bútorfa-kereskedése. A mezőgazdasági termesztményeket illetőleg mindenekelőtt a nagyobb városokban kiválóbb arányú gabonakereskedés említendő, a melyre nézve Troppau, Teschen, Bielitz, Jägerndorf és Freudenthal piaczai az árakat többé-kevésbbé szabályozó hatással vannak. Nem csekély továbbá a hüvelyes veteményekkel és egyéb terménymagvakkal való kereskedés sem. A marhakereskedés szintén nevezetesebbnek mondható.
Kiváló fontosságú a sziléziai szénkereskedés. Aránylag nagyobb nevezetességű még a gyarmat- és fűszerárúkkal való kereskedelem is. Troppau, mely Trieszten és Hamburgon át a gyarmatárúk tetemes mennyiségűt juttat még Morvaországba és Galicziába is.
Sziléziában ez idő szerint körűlbelűl 6.000 kereskedőczég van, még pedig jobbára közepes nagyságú és kisebb üzletek. A nagykereskedelem néhány, az ország nagyobb városaiban megtelepedett czég kezében van. Általában leginkább gyapjú és fonalak s egyéb különféle ipari czélokra szolgáló nyers anyagok a beviteli czikkek, míg a kivitel főkép kézmíves és gyáripari árúkra terjed s hovatovább mind örvendetesebben emelkedik.
Szilézia, e hosszan elnyúló határvidéki tartomány, melyet Németország felé magas védvámok, a belföldtől pedig részben legalább magas hegyek bástyáznak körűl, a legutóbbi időkig pedig a birodalom szívével nem kötöttek össze kiválóan alkalmas közlekedési útak sem, – e körűlmények folytán minden igyekezete mellett sem tudott kereskedelmi téren jobban előrehaladni; kivált mivel 1850-ig még a monarchián belűl is vámsorompók választották el Magyarországtól. Élénkebb lendűletre a kereskedelmi forgalom csak akkor tett szert, a midőn 1855-ben a Ferdinand császár éjszaki vasút Oderbergtől Oswięcimig megnyílt, s főleg a mióta a schönbrunn-troppaui és dzieditz-bielitzi két szárnyvonal kiépűlt. E két szárnyvonal megnyílta következtében a tartomány székvárosa, Troppau, mely Nyugat-Szilézia irányadó kereskedelmi piacza, valamint Bielitz, Keleti-Szilézia legiparűzőbb városa, egyenes összeköttetésbe kerűlt a monarchia vasúti hálózatával, főképen pedig az osztrák birodalom fővárosával. Nem csoda tehát, ha ez időtől fogva Szilézia közgazdasági életében élénkebb fölpezsdűlés tapasztalható.
1869-ben, illetőleg 1871-ben nyíltak meg aztán a kassa-oderbergi vasút oderberg-tescheni és teschen-zsolnai vonalrészei, melyek az 1871-ben a forgalomnak átadott ostrau-friedlandi pályával együtt a hajdani tescheni kerület közgazdasági életének fejlődésére kiváló fontosságúak.
Hogy azonban az ország nyugati része se maradjon el, már 1872-ben megnyílt a Troppau, Jägerndorf, Freudenthal, Olbersdorf, stb. városokat összekötő morva-sziléziai középponti vasút, melynek utolsó, hennersdorf-ziegenhalsi vonalrészét 1875 deczember 1-én adták át a forgalomnak. E vasútakhoz 1888-ban a jóval nagyobb részében sziléziai terűleten lévő hansdorf-ziegenhalsi vonal járúlt, továbbá a Keleti-Szilézián át húzódó városi vasút. A következő évek során még több kisebb helyiérdekű vasút kerűlt forgalomba.
Így fejlődött lassanként a sziléziai vasúthálózat mai, ugyan még mindig nem teljesen kielégítő kiterjedtségéig, s csak az a kár, hogy a sziléziai vaspályák nagy része határvasút, a melyek vonzóerejű góczpontja felerészben az ország határain kivűl esik. Azóta az árú-, posta- és személyforgalom mindegyre növekszik. A sziléziai vasúthálózat sínhosszúsága 1890-ben már 427 kilométert tett. 1891 október 18-án nyílt meg a majdnem egészen sziléziai terűletre eső, 36.7 kilométer hosszúságú, Zauchtlból Odraun és Wigstadtlon át Bautschba menő vaspálya, 1892-ben pedig a troppau-bennischi helyiérdekű vasút, mely 19.66 kilométer hosszú. 1895 október 20-án ezekhez még a troppau-ratibori és végűl 1896 július 2-án a niederlindeweise-heinersdorfi helyiérdekű vasútvonal járúlt.
A sziléziai közútak állapota általában igen kielégítő. 1890-ben a tartománynak 3.600 kilométer útja volt; ebből 375 kilométer állami, 1.185 kilométer kerületi és 2.040 községi.
A posta-, távíró- és telefon-intézmények Sziléziában teljesen a kor színvonalán állanak. A posta-, és távíró-forgalmat, mely a tartományban igen tetemes, 123 postahivatal és 49 állami távíró-állomás látja el: ezek mellett még 49 vasúti távíró-állomás működik. Az állami távíró-vonalak hoszsza 692 kilométer volt. 1890-ben Sziléziában 14,868.100 levél, levelezőlap, keresztkötéses küldemény és árúminta kerűlt postára. A postán küldött hírlapok száma 1,302.300, a csomagoké és pénzesleveleké pedig 1,475.870 darabra rúgott. Állami telefon-állomások vannak jelenleg Tropau, Jägerndorf, Bielitz, Teschen és Freudenthal városokban.
A drága kocsifuvar még ma is egyik nagy gátja Szilézia némely vidékei közgazdasági fölvirúlásának. A sziléziai vasúthálózat szűntelen növekvő elágazása azonban, a melynek teljes kiépűlése igen kivánatos, mindenesetre hozzá fog járúlni a tartomány ipari és kereskedelmi élete fölpezsdítéséhez s így a közjóllét e4melkedéséhez. Kiválóan üdvös hatásúnak igérkezik e részben a Dunát az Oderával összekötő csatorna tervének megvalósítása.
Trzyniec környéke és Szilézia czímere.
Bernt Rudolftól
