Kohászat. Lissbergi Kutscha Tivadartól, fordította Katona Lajos
Kohászat.
Lissbergi Kutscha Tivadartól, fordította Katona Lajos
Lissbergi Kutscha Tivadartól, fordította Katona Lajos
Szilézia vaskohászatát nem annyira gyér vasérczeinek, mint inkább a Kárpátokban és Szudetekben lévő terjedelmes erdőségeinek köszönheti, a melyek fabősége évszázadokon át csakis tüzelő fa és faszén alakjában volt értékesíthető. Kivált Keleti-Sziléziában valának igen kedvezőtlenek a vasérczbányászat körűlményei, minthogy az eocän. és kréta-képződmény gyönge vaspáttelepeinek szakadozott és gyér vonúlatai csak csekély, 16–22 százaléknyi vastartalmú érczeket szolgáltattak. Mai napság az ugyanott virágzó vasipar teljesen más ércz- és fűtőanyaggal dolgozik.
Nyugati-Sziléziában az érczek természete ugyan némileg kedvezőbb volt a kohászat fejlődésére, mert a troppaui kerületben az első-kori és a Devon-képződmény mágnes-, barna- és vörös-vasérczei 40–50 százaléknyi vastartalmúak. S valóban itt már igen régi a vaskohászat kezdete; oly korai, a mikor Nyugati-Sziléziában még a nemesérczek bányászata virágzott, a mihez a vas elengedhetetlenűl szükséges segédeszköz volt. A vaskohászat Nyugati-Sziléziában valószínűleg már a római korban kezdődött. A Tacitus említette vasbányák állítólag a morva-sziléziai „Gesenke”-ben voltak. A Zuckmantel, Einsiedl, Obergrund melletti és másutt lévő vasércztelepek érczét már alighanem időtlen idők óta kohókban dolgozták föl. A Klein-Mohrau melletti horpadás-sorok és hányók (salakhalmok) részben bizonyára már ősrégi időkből valók. Az első hiteles adatok azonban csak a XIII. századba vezetnek vissza.
A freudenthali uradalom vasművei ősrégiek, kivált a klein-mohrauiak. Az Althackelberg alatt, a zuckmanteli püspöki uradalmon lévő zordon vidék a bányászat- és kohászatnak köszöni benépesűltét. A püspökök azoknak, a kik itt hámorokat állítani hajlandók valának, megtelepűlésre és használatra nagy területeket engedtek át; valószinűleg ennek emlékét őrzi az e vidéken fekvő An- vagy einsiedl falu neve is. 1570 körűl Logau Gáspár püspök szerezte meg e telepet és szaporította a hámorok számát. 1277 és 1288 közti oklevelek tanúsítják, hogy Bennisch bányaváros környékén vasbányák és vashámorok voltak. 1552-ben a Zuckmantel melletti Hermstadtban, valamint Freiwaldau (valamikor Wüstenkirchen) bányaváros környékén az erdős Sandhübel-völgyben terjedelmes vasbányák, váshámorok, dróthúzó és kaszakovácsoló műhelyek állottak, a mit a még ma is látható salakhányók és a freiwaldaui telekkönyvben lévő adás-vevési szerződések is tanúsítanak. A XVI. század végén keletkezett a herczeg Liechtenstein-féle vasmű Hütten (ma Karlsdorf) helységben, a mely azonban 1725-ben fa- és érczhiány miatt a munkát abbahagyta. A mongolok betörései, majd a huszita harczok és utóbb a harminczéves háború, mint okíratokból igazolható, igen káros hatással voltak a sziléziai kohászatra, különösen pedig a nemesérczek bányászatára, a vasércz-termelést azonban mégsem szűntették meg teljesen.
Keleti-Sziléziából a XVII. századnál régibb időből még a monda sem hozza a vaskohászatnak hírét. Csak a tescheni herczegségnek 1730-ból való térképén látjuk a moravkai és althammeri vashámorokat először megjelölve.
Kétségetlen, hogy régibb időkben Sziléziában is kis tűzhelyeken, faszénnel és fújtatók segélyével olvasztották ki az érczeket. Később alacsony aknapesteket, úgy nevezett buczapesteket használtak erősebb fújtatószerkezettel. A vas- vagy aczéltuskót aztán kitörték, lekalapálták és szétvágták, hogy a hámorok tűzhelyein további földolgozás alá vessék. Ez a kezdetleges, közben-közben meg-megszakított buczapestes mívelet, a mely csak kisebb termelést engedett és nagy tüzelő-pazarlás mellett is csupán könnyen sziníthető és dús érczek földolgozását tette lehetővé, egészen a XVIII. századig fönmaradt. De már régebben is kellett úgy nevezett vakpesteknek is lenniök, a melyek mintegy átmenetűl szolgálnak vala a buczapestektől a magas kemenczékhez, minthogy állítólag 1642-től 1660-ig a német lovagrend klein-mohraui vasműveiben vaságyúkat öntöttek. A XVIII. század elejéna buczapesteken való olvasztás helyébe a magas kemenczékben és készelő tűzhelyeken való dolgozás lépett, s ezzel a vastermelő műhelyek meghonosodtak a völgyekben, nagyobb vízerek mellett, minthogy most már a fújtatók és hámorpőrölyök hatására nagyobb vízerő volt szükséges. A magas kemenczékben való olvasztás az öntött árúk készítését is lehetővé tette. 1703-ban és 1704-ben a lovagrend nagymestere, Ferencz Lajos rajnai palatinus és bajor herceg, dudwigsthallban egy magaspestet és hámont, Hubertuskirchben (a mai Karlsbrunnban) pedig egy magaspestet állíttatott. A boroszlói püspökök Buchbergsthalt tették a kohászat főhelyévé és ott 1795-ben egy magas kemenczét, meg készelő-tűzhelyeket építtettek. Zuckmantelnál 1809-ben keletkezett az endersdorfi magaspest és hámor. Mind a három helyen nyersvason kivűl rúdvasat és öntött árúkat is gyártottak. A XIX. században Nyugati-Szilézia e három legfontosabb vasgyára ömlesztő pestek, vas- és lemezhengerművek, dróthúzó és drótszeg-kovácsoló műhelyek hozzájárúltával bővűlt.
1874-től kezdődik a nyugati-sziléziai vasipar hanyatlása. A vasárak alábbszállása és a szomszéd országok fejlettebb vasiparának a középponti vasút által fokozott versenye a nyugati-sziléziai vasgyárak jövedelmezőségét tetemesen csökkentette. Más felől meg a faárak is felszökkentek, és hova-tovább mind czélszerűbbnek mutatkozott a fát épület- és bútoranyag gyanánt értékesíteni, mint fűtőűl használni. Így aztán Nyugat-Szilézia magas kemenczéi egymásután abbahagyták a munkát (a buchbergsthali 1874-ben, a német lovagrend nagymestereié 1877-ben és az endersdorfi 1884-ben). Mainapság Nyugati-Szilézia vaskohászata pusztán csekélyebb mennyiségű hengerelt vas, fínom bádog, valamint idegen eredetű nyersvasból és félkésztermékből kovácsolt, vagy öntött árúk gyártására szorítkozik.
Nagyobb nevezetességű az utóbbi évtizedekben csupán drót- és drótszeg-gyártás, meg a bádogárúk és bádogszegecsek gyártása volt Karlsdorfban, Ludwigsthalban, Würbenthalban, Buchbergsthalban és Brankában. Nagyobb termelésig különben a nyugati-sziléziai vasművek már az itteni természeti föltételek miatt sem emelkedhettek soha sem. A nyersvas-termelés abbahagyásával pedig ezen a legrégibb idők homályába visszanyúló vaskohászat elvesztette a tulajdonképeni alapját.
Egészen ellenkező módon fejlődött és alig sejtett magasságig emelkedett a keleti-sziléziai vaskohászat.
Albert szászországi és tescheni herczeg és Károly főherczeg valának Keleti-Sziléziában ez iparnak megalapitói, a mely néhai Albrecht főherczegben, a ki tőlük tescheni kamarauradalmat örökölte, minden áldozatra kész és széles látáskörű pártfogóra lelt.
A vasérczek bányászata és a vaskohászat Keleti-Sziléziában emberemlékezet óta úgyis csak a tescheni kamarauradalom területén volt honos. A vasércz-bányászat e tartományrészben 1770-ben kezdődik, az első magaskemencze fölállítása pedig a Visztula mentén fekvő Ustrońban 1772-ben, a másodiké az Ostravica melletti Bašikai gyár nem mulasztja el követni, 1833-ban pedig az Ostravica melletti Leskovitzban felépűl a Karlshütte nevű hámormű. Tüzelő anyag és vízerő bőségben volt, ellenben a vasércz-termelés bizonytalan, minthogy a vidék földtani viszonyai még ismeretlenek valának. A magasolvasztók közben-közben szünetelő évi munkáját csak a 40-es években sikerűlt szakadatlanná tenni, a mikor a Gasult-képződményhez tartozó tűzálló kárpáti homokkövet kezdték fölkészítési anyagként alkalmazni.
A kohászat valóban nagyszabású fejlődése Hohenegger Lajos bányaigazgatósága alatt kezdődik, a ki 1839-ben vette kezébe a tescheni kamarauradalom bányáinak és kohóinak vezetését. Nagy elméleti és gyakorlati tudománya és bölcs előrelátása a bányászati ipart egészen új útakra vezérelte, az éjszaki Kárpátok földtani viszonyait illető kutatásai az addig csak tapasztalati úton tapogatódzó bányamívelést új irányba terelték. Az ércztartalmú és meddő kőzetek helyes fölismerése messze távolba halogatta el az ércztelepek addig nem minden alap nélkűl vélt kimerűlhetésének veszedelmét. A manganban szegény kárpáti érczek már a 40-es években is előbbre segítették az öntött árúknak a magasolvasztókban való közvetetlen gyártását. Kevéssel utóbb pedig ezen eljárás vasból való hengerfúvók és hevített szél alkalmazása által is javúlt. A trzynieci öntőmű mellett 1845-ben egy zománczozó műhelyt, Ustrońban pedig egy vékony és metszett vas gyártására berendezett hengerlőművet állítottak. Ennek a vízerejét utóbb gőzerővel pótolták, a hengersorait szaporították és a kavaró eljárást is meghonosították benne.
Ustrońban egymásután szer- és szegkovácsoló műhely, majd gőzkazán- és szegecs- meg csavargyár, végűl gépgyár és vashídak szerkezeteit gyártó műhely is keletkezett. A kazánkovácsoló- és gépgyár egész napjainkig fokozatosan mind jobban kibővűlt és számos korszerű munkagép felállításával hovatovább tökéletesebbé lett. Különféle ipari czélokra szolgáló kazánokon és gépeken kivűl ebből a gyárból kerűlnek ki a főherczegi kohók majdnem valamennyi gépei, valamint a kamarabirtokon lévő és részben más szomszédos szénbányák szállító és vízemelő szerkezetei. Újabb időben sikerrel kisérlették meg a gőzeke-mozdonyoknak és önműködő közúti vaspálya-mozdonyoknak, mint sajátlagos czikkeknek gyártását.
A Karlshüttében 1855-ben egy 400 lóerejű gépekkel dolgozó kavaró- és hengerelőművet rendeztek be részint víz-, részint gőzerőre. A vasúti sínekből, öregvasból és hengerelt lemezzé feldolgozott kavartvasból álló termelés körűlbelűl 80.000 mázsára rúgott. Az aczélkavarást is jó sikerrel alkalmazták aczélsínek gyártására, mígnem 1874-ben itt is a Bessemer-féle eljárást kezdték követni. E nagy fontosságú kohászati újítás csakhamar általánossá lőn a vasúti sínek gyártásában, a melyeket ezentúl már kizárólag Bessemer-aczélból hengereltek. Karlshütte a 70-es évek során egyre bővűlt; felkapták benne a vasúti kerékvasak (Tyres), valamint a nehéz aczél- és vaslemezek, gyámvasak, stb. gyártását, s egy 1.000 lóerejű gőzgéppel hajtott hengerlőt állítottak föl benne. A nagyolvasztókat gőzfúvókkal szerelték föl, s a torokgázokat, a melyeket már előbb is értékesítettek a szélhevítésnél, most a gőzkazánok fűtésénél is alkalmazták.
Hohenegger Lajos bányaigazgató.
Kriehuber József kőnyomatú rajza után (1853).
Mindezen újabb kohászati berendezések, főleg pedig a készelő eljárásnak a kavarással való helyettesítése a nyersvas-szükséglet tetemes fokozódásával jártak, a melyet ez időben nagyobbrészt Felső-Magyarországból hozattak. Minthogy a sziléziai főherczegi faszén-pestek termelése már csak az öntőműhelyek szükségletét elégítette ki, 200.000 bécsi mázsánál több nyersvasat szállítottak vízi és szárazföldi úton Felső-Magyarországból Sziléziába. Ilyenek valának az állapotok a keleti-sziléziai vasgyárak fejlődésének második korszakában.
Hohenegger bányaigazgató czéltudatos működésének kevéssel az ő halála (1864) előtt sikerűlt e hatalmas fejlődés harmadik korszaka számára is a kellő alapot megteremtenie. Arról volt most már szó, hogy a nyersvasnak saját termelése által lehessen biztosítani az összes gyártási ágak fönmaradását és fejleszthetőségét. Ehhez pedig dús érczű bányák és kőszéntelepek megszerzése vált szükségessé. Mind a kettőt majdnem ugyanegy időben eszközölték. Felső-Magyarországon gazdag vaspát-bányákat vásároltak, Sziléziában pedig megszerezték a karwini kőszénmedencze Gábor-bányáját s újabb kőszéntelepek fúrására is tettek kisérleteket. A kassa-oderbergi vasút épen jókor nyilt meg, hogy kapcsolatot létesítsen a szén és az ércz között, a minek segítségével most már koksz-nagyolvasztók fölállításába lehetett fogni, a milyenek 1872-ben kezdték meg működésüket Trzyniecben. Ugyanez időbe esett az ostrau-friedlandi vaspálya építése is, a mely Karlshüttét és Baškát összekötötte a nagy vasúthálózattal és a nyersvas-készítés székhelyével, Trzyniecczel. A Bessemer-féle eljárás, mely előbb az alpesi tartományokban a 60-as években, majd utóbb Németországban honosúlt meg, 1874-ben a tescheni vasgyártásban is föléje kerekedett a régibb eljárásnak (Karlshütte). A legközelebbi évek folyamán azonban az 1873. évi közgazdasági válság hatása alatt, a mely állandó árhanyatlást idézett elő, a vasgyárak messzebbmenő központosítása és újjászervezése vált szükségessé, hogy a nyersvas és a fűtőanyag, stb. szállításán megtakarításokat lehessen eszközölni. Ennek okáért a Bessemer-kohót és az ustrońi hengerelőművet Trzyniecbe helyezték át s mind a kettőt korszerű új fölszereléssel ellátva kibővítették. Az így újjá szervezett trzynieci Bessemer-kohóban az első adagot 1877 október 29-én, a felejthetetlen Rudolf trónörökös jelenlétében öntötték meg, a minek emlékére e kohó azóta a Kronprinz-Rudolfhütte nevet viseli.
Természetesen a síngyártást is áthelyezték Karlshüttéből Trzyniecbe. A karlshüttei nagy hengerelőgépet ezentúl gyámgerendák és vastag lemezek gyártására használták. Az itt abbanhagyott gyártási ágak helyébe vasúti hídak és egyáltalán vasszerkezetek készítése lépett, a melyek anyagát is ott helyben termelik. A vasszerkezet-gyártó műhely nagy fontossága abból is eléggé kiviláglik, hogy e műhelyből kerűlt ki nevezetes része a bécsi új városháza tetőszerkezetének és a budapesti gabona-elevator vasalkotmányának, továbbá a Ferdinánd császár éjszaki vasút dunai hídjának, valamint számos más vasúti hídnak és a kamrabirtokon lévő meg más szénbányák szállító-csarnokainak vasszerkezete.
A Teschen melletti Trzyniecben lévő „Kaiser Franz Josef-Hütte” nevű vasgyár egy része.
Charlemont Húgótól
Az utóbbi időkben is, a mióta a gyártási ágak az 1877-ben létesített csoportosítás mellett fejlődtek, több rendbeli újítás és kibővítés történt. A nagyolvasztókat megnagyobbították és melléjök felélesztő rendszerű szélhevítő készülékeket állítottak; Trzyniecben a koksz-kemenczék számát növelték, a zománczos öntött edények gyártása mellé zománczos bádog edények készítése is járúlt, a Bessemer-kohó egy Martin-kohóval bővűlt; legújabb időben pedig egy óriási aczélhengerelő-művet szereztek be sínek és a legnagyobb méretű gyámgerendák gyártására. Ezt a hengerelőt egy 1.400 lóerejű gőzgép hajtja s mindenféle korszerű mellékszerkezettel és a legjobb segédgépekkel van fölszerelve.
Egyáltalában ez a czél lebegett a Trzyniecbe központosított újabb gyártási ágak szervezésénél a művezetőség szem előtt, hogy ne csak a fuvardíjakon, hanem az átolvasztási és fűtési költségeken is takarékoskodjanak. E czélra a koksz-kemenczék fölös hőségét gőzfejlesztésre fordítják, a folyós nyersvasat a magas-pestből egyenesen a Bessemer-doborba ömlesztik, vagy a Martin-kályhákban dolgozzák fel, és az aczél- vagy ömlesztett vastusagok (ingot) hevét mindjárt a hengerelő műveletre értékesítik.
Hogy a kőszéntelepeknek phosphor-tartalmuk szerint való osztályozását és megválogatását elkerűljék, jelenleg a Bessemer-féle eljárást egyesítik a Martin-félével. Ezen egyesített eljárás azzal a haszonnal jár, hogy az olyan nyersvasat, a mely phosphor-tartalmánál fogva nem alkalmas a Bessemer-féle eljárásra, a melynek phosphor-tartalma azonban még jóval csekélyebb, hogysem a Thomas-féle eljárásra vagy a szellőztető készelésre való lenne, phosphor-mentes, vagy legalább igen csekély phosphort tartalmazó olvasztott vassá vagy aczéllá dolgozzák fel, s hogy továbbá a Bessemer-doborban végzett ezen előleges mívelet e mellett még a Martin-kemenczék munkaszolgáltatását is megkétszerezi.
Karlshüttében egymás után reszelők, vasúti kisebb szerelmények, préselt aczéllapátok, szegecsek, csavarok és rovátkolt lemezek gyártására berendezett műhelyeket állítottak, a mely utóbbi anyagból újabban tető- és gyámszerkezeteket és gyorsan felállítható barakokat építenek.
A Teschen melletti trzynieci vasgyár „Rudolf-Hütte” nevű aczélkohója.
Charlemont Húgótól
E vasipar-telepek gyors fellendűlése legjobban megítélhető a rajtuk foglalkozó munkások s a működő hajtógépek számából és a termelt árúk mennyiségéből. 1844-ben mindössze 300 lóerejű vízerővel dolgoztak és mintegy 350 munkást foglalkoztattak, a termelés pedig 17.000 métermázsa nyersvasra, 8.000 métermázsa öntött árúra, 10.000 métermázsa kovácsolt készelt vasra rúgott; most meg körűlbelűl 6.500 lóerejű gőzgépek és mintegy 400 lóerővel egyenlő vízerő, s 4.000-nél több munkás dolgozik a kohókban. Az 1892. év termelése a következő volt: 550.000 métermázsa nyersvas, 470.000 métermázsa közbenső gyártmány, 110.000 métermázsa öntött vas- és aczélárú, 420.000 métermázsa hengerelt vas- és aczélárú, 20.000 métermázsa kovácsolt vas- és aczél-, ekevas-, kocsitengely- és szerszámárú.
Ekként fejlődött szerény kezdeteiből szerencsés úton a keleti-sziléziai koháőszat, a mely e közben gyorsan tette meg a haladás minden nagy lépését s soronként nem egy válságot is átélve, ma a közjóllét egyik dús forrása.
