A MAGYAR KURÍR (1790–1792)
140A MAGYAR KURÍR (1790–1792)
A Hadi Történetekkel, illetve 1792-től a Magyar Hírmondóval párhuzamosan továbbra is megjelent az első bécsi magyar lap, Szacsvay Magyar Kurírja is. Szerkesztője, miként megfigyeltük, a nyolcvanas évek végére, a nemzeti ellenállás kifejlődésének hatására, módosította lapja korábbi irányvonalát: jozefinista meggyőződését úgy változtatta meg, hogy a nemzeti szempontokat is egyre inkább figyelembe vette, de nem tagadta meg felvilágosult nézeteit sem. Szacsvaynak, a jozefinista értelmiség egyik tagjának, II. József halála után a nemesi patriótákhoz történt csatlakozása tipikus jelenség. Ez az együttműködés 1790–91-ben a magyar sajtóra igen jó hatással volt egészen addig, amíg a francia forradalomtól megriadt nemesség és az udvar kompromisszuma ismét meg nem szilárdult. Lehetővé vált ugyanis ez alatt a rövid idő alatt a magyar sajtóban – a cenzúrautasítások szigorításai ellenére – egy olyan sajtószabadság, amely sem korábban, II. József alatt, sem később, I. Ferenc idejében, nem volt meg. A II. József halála után közvetlenül kiadott „cenzúraszigorító” utasítások és rendeletek – a jozefinista évtized újonnan feltárt és ismertetett állásfoglalásaihoz képest – lényegesen újat alig jelentettek. És ehhez hozzá kell vennünk azt, hogy a kilencvenes évek elején a jozefinista értelmiséggel megerősített nemesi patrióta tábor ereje egy darabig elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a cenzúrát ellensúlyozza, és az újságírókat merészebb állásfoglalásra bátorítsa. Lehetővé tette ezt még az az engedékenység is, amelyet – taktikai okokból – II. Lipót tanúsított a nemesség irányában, uralkodása kezdetén.
A kilencvenes évek legelején, Szacsvay publicisztikája kihasználta az átmenetileg kínálkozó lehetőségeket. Az az újságíró, akit korábban az uralkodóba vetett vak bizalma, és egyoldalú orientációja gátolt meg abban, hogy tehetségét ki tudja bontakoztatni, és hogy a hazai haladó körök előtt is népszerű és tisztelt újságíróvá váljék, ezekben az években, mint író is nagyot fejlődött. A politikai újságírás terén ekkor érte el fejlődése tetőpontját. Ezekben az években, amikor a bécsi aufklérista röpiratirodalom átültetése helyett egyre inkább a hazai valóság eleven kérdései és jelenségei felé fordult a figyelme, hozta létre azt a műfajt, amellyel hazai viszonylatban messze megelőzte korát. Ekkor írta Szacsvay azokat a rövid, az aktuális politikai jelenségekhez kapcsolódó cikkeit, glosszáit, amelyeknek magyarországi kialakulását joggal kapcsolhatjuk az ő nevéhez.
Szacsvay lapja akkor vált igazán népszerűvé, és ugrott fel előfizetőinek száma 1000 fölé, amikor – korábbi magatartásától eltérően – hangot kezdett adni a nemzeti sérelmeknek is. II. József rendeletei visszavonása, és halála után a Magyar Kurír továbbra is hangot adott e követeléseknek, amelyek közül a legáltalánosabban emlegetett kérdés: a nemzeti nyelv ügye volt. Olvasói örömmel nyugtázzák, hogy Szacsvay is belekapcsolódott a nemzeti nyelvért folyó küzdelembe. Egy kassai levélíró azt írja, hogy most valóban sokat tehet az újságíró a nemzeti nyelv érdekében, mert míg a könyveket alig olvassák, az újságokat, ezek között is főleg a Magyar Kurírt, „különösen kapkodják”. Egy Szántódról érkezett levél is köszönettel ír Szacsvaynak azért az ösztönzésért, amit a nemzeti nyelv érdekében kifejt, 141hisz – miként a levélíró hangoztatja – „minden azt kívánja, hogy magyarul írjunk, s magyarok legyünk”. Egy erdélyi tudósítója megdicséri a váradi plébánost, aki prédikációjában szembeállította a régi magyarok buzgalmát a nemzeti nyelvért, viseletért, a maiak közönyével. De a sok levél közül, amellyel elhalmozták az olvasók Szacsvayt ezekben a hónapokban, a legjellemzőbb az volt, amelynek ismeretlen írója – kétségkívül a patrióta nemesség valamelyik vezetője – szintén megelégedéssel nyugtázza Szacsvay lapjának új irányvonalát. „Magyar Hazánknak igaz Hazafia, Szatsvay!”– szólítja meg az újságírót, majd arról ír, hogy lapjából látja a haza érdekében kifejtett igyekezetét. Elismerően állapítja meg, hogy a Magyar Kurír szerkesztője jó ismerője az európai politikai viszonyoknak. Franciaországban is azóta nyílt ki a legszegényebbek szeme is, és tudják, hogy a király is csak ember, aki a nép kérésére szolgál, amióta anyanyelvükön tanulhatnak az iskolában. A levél szerzője örömmel üdvözli Szacsvaynak a latin nyelv elleni állásfoglalását, mert „sokan ismét az előbbeni betsre kívánnyák, tsak a régiben maradjunk, kiabálván”. Pedig: „a nyelv elvesztésével elvész a Nemzettség, ezzel el-vesz az Ország”. Ha magyar könyveink lesznek, „a falusi köznép” is kiművelődik és jobban boldogul majd azokon a pályákon is, ahol eddig csak németeket találhattunk: a különféle mesterségek, az ipar és a kereskedelem terén. E magát meg nem nevező levélírónak, de a Magyar Kurír más cikkeinek a gondolatai is gyakran visszatérnek az ezekben a hónapokban írt egyéb írásművekben, különösen a röpiratokban.
A nemzeti nyelv kérdése mellett Szacsvay más téren is közel került a patrióta nemesség és az értelmiség politikai vonalához. Ezt bizonyítja az a kassai tudósítás is, amelyik részletesen beszámolt a nemesi ellenzék egyik vezérének, báró Orczy Lászlónak Kassára érkezéséről, és az új főispán ünnepélyes fogadtatásáról. A tudósító, nyilván nem minden célzatosság nélkül, megjegyezte, hogy a nemesség ott fogadta Orczyt, „ahol 999 Német, a Tököli Serege által fel kontzoltatván, halomra hányatott, és amelyet még most is Némethalomnak hívnak”. A kuruc harcokra való utalás közlésével Szacsvay kétségtelen rokonszenvét fejezte ki a nemesi mozgalomban akkor még meglevő függetlenségi törekvések iránt.
A nemesi mozgalom kritikája
Országgyűlési Tudósítások
Ismét az uralkodó szolgálatában
Denunciálások az újságíró ellen
A francia forradalom és Szacsvay
Szacsvay eltávolítása
