5. GONDOLATI ÉS MŰFAJI ELLENTMONDÁSOK
5. GONDOLATI ÉS MŰFAJI ELLENTMONDÁSOK
Az Üstökös e két évtizedes történetéből az látszik, hogy szerkesztőinek nemcsak politikailag és társadalmilag, hanem az élclap műfaját tekintve is egymásnak ellentmondó nézetei voltak. Politikai élclapi időszakaiban legtöbbször csak a közvetlen közeli eseményekhez, részjelenségekhez tapadt, ezek mellett csakis hazai társadalmi és irodalmi eseményekkel, ritkábban tünetekkel foglalkozott. „Belletristico-humorisztikus” korában csak annyiban változott, hogy a politikum kiesett hasábjairól. Egyéb kérdések nem érdekelték, a kultúra irodalmon kívüli körei, a technikai-civilizációs jelenségek, a gazdasági élet mind kimaradtak belőle.
A szórakoztató irodalmi hetilappá alakulás lehetősége mindvégig fennállt az Üstökös esetében. A Borsszem Jankó által meghonosított és kifejlesztett viccformát, a beszélt nyelven alapuló könnyed nyelvi fogalmazást csak utánozni próbálta nagy ritkán, de lényegileg mindvégig hiányzott belőle. Nyelve a többi élclapénál irodalmibb, de ezzel együtt nehézkesebb, tekervényesebb, lomhább és avíttabb is volt. Jókai idején az Üstökös uralkodóírástípusa az adoma és anekdota volt, s Szabó Endre szerkesztősége alatt is ezek maradtak a viszonylag sikeresebbek. Mellettük 1890-ig uralkodtak a folytatásos elbeszélések és regények. Előbb Jókai művei (1875: A debreceni lunátikus, 1877: képregények, 1878: Keleti regék, 1878–79: Rab Ráby, 1880: Asszonyt kísér – istent kísért), majd Erdélyi Gyula A régi jó urak című adoma-regénye (1883), Mikszáth, Rákosi Viktor, Balázs Sándor, Szabó Endre művei és Dosztojevszkij A krokodilus című elbeszélése (1889) jelent meg.
Szabó Endre 1885 végén induló kísérletéhez talán a Pikáns Lapok példája is hozzájárult. Csakhogy míg az nagyrészt francia irodalmi anyagra építette számait, az Üstökös ugyanolyan írásokat akart közölni, amelyeknek tömegét nyújtották a napilapok tárcarovatai és a hetilapok. Egyébként is a francia tucatírások színvonalukkal, szellemességükkel vagy polgárborzoló „pikantériájukkal” is még messze felülmúlták a biedermeier ízlésű, lényegükben hagyományos erkölcsű és gondolkodású, felszínesen külföldutánzó hazai tömegpublikációkat. Csupán ezekből összeállított hetilapot valóban nem lehetett hosszabb ideig fenntartani.
