1. ÚTKERESŐ ÉVEK

Full text search

1. ÚTKERESŐ ÉVEK
1865. október 1-én az Ország Tükre folytatásaként indította Balázs Sándor (1830–1887) a főleg humorisztikus elbeszéléseiről ismert író és lapszerkesztő, illetve kiadóként a Deutsch Testvérek, 16 nagy alakú oldalon, sok illusztrációval, évi 12 forintos előfizetési árért. Alcíme szerint „politikai, ismeretterjesztő és szépirodalmi közlöny” volt, s valóban egészen Ágai szerkesztési idejéig a témák ebben a fontossági sorrendben követték egymást – függetlenül attól, hogy Vértesi Arnold pusztán „szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilapnak” hívta 1867-től kezdve. Állandó kiadó mellett a lap életének első öt esztendeje nyugtalan változásokkal volt teli. Már javában ismerték, amikor szokatlan módon kétszer is új mutatványszámot adott ki: 1866. december 13-án, majd egy év múlva, az 1868. évi negyedik évfolyam elé. 1866. december 9-ig Balázs Sándor (időközben ténylegesen Szokoly Viktor), 1867. február 28-ig Frankenburg Adolf, aztán 1870. november 13-ig Vértesi Arnold, de közben 1870. január 1. és április 30. között Vadnay Károly szerkesztette. Főmunkatársa hol egymást váltva, hol egyszerre volt Áldor Imre, Csukássi József és Vadnay Károly. 1870. november 20-tól vette át Ágai Adolf a szerkesztést; ettől kezdve nyugalmasabb lett a lap sorsa és egyöntetűbb szelleme.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit