VI. SZÍN.
London. Terem a Towerban.
Henrik király űl, kezében könyv, mellette a várparancsnok. Gloster jő.
GLOSTER.
Üdvöt, mylord. Mit! könyvbe elmerülve?
Üdvöt, mylord. Mit! könyvbe elmerülve?
)
HENRIK KIRÁLY.
Üdv, jó mylord; vagy inkább csak: mylord.
Hizelgni bűn s alig vón’ jobb, a „jó”;
Jó Gloster és jó ördög egyre megy;
Ez s az fonák; azért nem: „jó” mylord.
Üdv, jó mylord; vagy inkább csak: mylord.
Hizelgni bűn s alig vón’ jobb, a „jó”;
Jó Gloster és jó ördög egyre megy;
Ez s az fonák; azért nem: „jó” mylord.
GLOSTER.
Hagyj most magunkra: szónk vagyon együtt. (A Parancsnok el.)
Hagyj most magunkra: szónk vagyon együtt. (A Parancsnok el.)
HENRIK KIRÁLY.
Igy futja pásztor farkast gondtalan,
Igy adja oda gyapját, bűntelen juh,
Aztán nyakát a hentes-bárd alá.
Mi új halált hoz színre Roscius?
Igy futja pásztor farkast gondtalan,
Igy adja oda gyapját, bűntelen juh,
Aztán nyakát a hentes-bárd alá.
Mi új halált hoz színre Roscius?
GLOSTER.
Bűnös kebelt mindig gyanú gyötör:
Orvnak poroszló mindenik bokor.
Bűnös kebelt mindig gyanú gyötör:
Orvnak poroszló mindenik bokor.
HENRIK KIRÁLY.
Ha lépre kerűlt csak egyszer a madár,
Minden bokort remegve gyanusít;
S én, árva híme egy szegény madárnak,
A szörnyet látom, a ki fiamat
A lépre csalván, megfogá s ölé.
Ha lépre kerűlt csak egyszer a madár,
Minden bokort remegve gyanusít;
S én, árva híme egy szegény madárnak,
A szörnyet látom, a ki fiamat
A lépre csalván, megfogá s ölé.
GLOSTER.
Hah! milyen bangó volt a krétai,
A ki madárnak nevelé fiát!
Hisz, szárnya volt bár, vizbe fult a balga.
Hah! milyen bangó volt a krétai,
A ki madárnak nevelé fiát!
Hisz, szárnya volt bár, vizbe fult a balga.
HENRIK KIRÁLY.
Én Daedalus, és Ikarus fiam;
Atyád Minos, ki röptünk’ gátolá;
A nap, ki fiamnak megperzselte szárnyát,
Testvéred Edvárd; a tenger magad,
Melynek irígyen őt elnyelte árja.
Ah! ölj meg engem karddal, ne szavakkal:
Eltűri keblem tőröd élit inkább,
Mint füleim e gyásztörténetet.
De mért jövél te? nemde éltemért?
Én Daedalus, és Ikarus fiam;
Atyád Minos, ki röptünk’ gátolá;
A nap, ki fiamnak megperzselte szárnyát,
Testvéred Edvárd; a tenger magad,
Melynek irígyen őt elnyelte árja.
Ah! ölj meg engem karddal, ne szavakkal:
Eltűri keblem tőröd élit inkább,
Mint füleim e gyásztörténetet.
De mért jövél te? nemde éltemért?
GLOSTER.
Azt hiszed-é tán, hogy hóhér vagyok?
Azt hiszed-é tán, hogy hóhér vagyok?
HENRIK KIRÁLY.
Hogy üldöző vagy, annyi bizonyos.
Ha hóhér tiszte bűntelent megölni,
Igen, te akkor hóhér vagy bizonynyal.
Hogy üldöző vagy, annyi bizonyos.
Ha hóhér tiszte bűntelent megölni,
Igen, te akkor hóhér vagy bizonynyal.
GLOSTER.
Fiad’ megöltem, mert gőgös vala.
Fiad’ megöltem, mert gőgös vala.
HENRIK KIRÁLY.
Első gőgödben ha téged megölnek,
Nem élsz te most, hogy fiamat megöld.
Azt jóslom én, sok ezeren, a kik,
Engem mi borzaszt, még nem is gyanítják,
És özvegyek sohaja, aggoké,
Árvák könyüktől áradó szeme,
Atyáik fiaik, nők férjeik miatt,
S árvák szülőik kora holtaért,
Megkeserűlik születési órád’.
Baljóslatúl baglyok huhogtak akkor,
Varjú sivított, gyászkort hirdető,
Ebek szüköltek, fákat tépe szélvész,
A kürtő ormán holló guggola,
Szarkák csörögtek visszás hangzavarban.
Anyád anyakínnál többet érezett,
S mégis kevesbet szűlt anyai reménynél,
Ocsmány, idétlen, tömeget, minő
Ama nemes fa egy gyümölcse sem.
Midőn születtél, már fogad vala,
Annak jeléül, marni jősz ide;
S ha mind igaz, mit hallék e kivűl,
Azért jövél…
Első gőgödben ha téged megölnek,
Nem élsz te most, hogy fiamat megöld.
Azt jóslom én, sok ezeren, a kik,
Engem mi borzaszt, még nem is gyanítják,
És özvegyek sohaja, aggoké,
Árvák könyüktől áradó szeme,
Atyáik fiaik, nők férjeik miatt,
S árvák szülőik kora holtaért,
Megkeserűlik születési órád’.
Baljóslatúl baglyok huhogtak akkor,
Varjú sivított, gyászkort hirdető,
Ebek szüköltek, fákat tépe szélvész,
A kürtő ormán holló guggola,
Szarkák csörögtek visszás hangzavarban.
Anyád anyakínnál többet érezett,
S mégis kevesbet szűlt anyai reménynél,
Ocsmány, idétlen, tömeget, minő
Ama nemes fa egy gyümölcse sem.
Midőn születtél, már fogad vala,
Annak jeléül, marni jősz ide;
S ha mind igaz, mit hallék e kivűl,
Azért jövél…
GLOSTER.
A többi közt ím sorsom erre hítt!
| Elég, próféta! Halj meg, míg beszélsz! | (Átszúrja.) |
HENRIK KIRÁLY.
Igen, erre s más sok gyilkolásra! Isten,
Igen, erre s más sok gyilkolásra! Isten,
| Büneim’ bocsásd meg! irgalmazz neki! | (Meghal.) |
GLOSTER.
Hah! lesülyed hát Lancaster magasra
Törekvő vére? Fölszáll, azt hivém.
Szegény halálán ím hogy sír e kard!
Oh mindig ilyen bíborkönyet ontson
Mindaz, ki házunk megbuktára tör!
Ha van még benned csak egy szikra élet,
Le a pokolba! s mondd, én küldtelek.
Ki nem szeretett, félt s könyörűlt soha.
– Való igaz, miről Henrik beszélt:
Gyakorta mondá, emlékszem, anyám,
Lábbal előre jöttem a világra.
Vajon sietni nem volt-é okom,
S vesztökre törnöm, kik jogunk’ bitorolják?
A bába bámult, asszonyhad sipított:
„Jézus segélj! ni! foggal született!”
És úgy születtem: nyilván mutatá ez,
Hogy mardosó, hogy morgó eb legyek.
Ha testem’ az ég hát így formálta: lelkem’
Egyenlő félszeggé pokol tegye.
Testvérem nincs, nincs egy testvérvonásom,
S szeretet, ez égi szó az ősz fejeknek,
Csak a hasonlók lelkében tanyázzon,
Bennem ne! Én csak én vagyok magam.
Clarence, vigyázz! elzárod a fényt előlem:
Sötét napot hozok reád ezért;
Jóslatokat sugdosva szerteszórok,
Hogy Eduárd remegjen éltiért,
S hogy meggyógyuljon, halálod leszek.
Henrik király s herczegje halva már:
Rajtad a sor! aztán a többiek.
Mi sem vagyok, míg minden nem leszek.
E tetemet most félre kivetem:
Hah! lesülyed hát Lancaster magasra
Törekvő vére? Fölszáll, azt hivém.
Szegény halálán ím hogy sír e kard!
Oh mindig ilyen bíborkönyet ontson
Mindaz, ki házunk megbuktára tör!
Ha van még benned csak egy szikra élet,
Le a pokolba! s mondd, én küldtelek.
| (Még egyszer átszúrja.) |
– Való igaz, miről Henrik beszélt:
Gyakorta mondá, emlékszem, anyám,
Lábbal előre jöttem a világra.
Vajon sietni nem volt-é okom,
S vesztökre törnöm, kik jogunk’ bitorolják?
A bába bámult, asszonyhad sipított:
„Jézus segélj! ni! foggal született!”
És úgy születtem: nyilván mutatá ez,
Hogy mardosó, hogy morgó eb legyek.
Ha testem’ az ég hát így formálta: lelkem’
Egyenlő félszeggé pokol tegye.
Testvérem nincs, nincs egy testvérvonásom,
S szeretet, ez égi szó az ősz fejeknek,
Csak a hasonlók lelkében tanyázzon,
Bennem ne! Én csak én vagyok magam.
Clarence, vigyázz! elzárod a fényt előlem:
Sötét napot hozok reád ezért;
Jóslatokat sugdosva szerteszórok,
Hogy Eduárd remegjen éltiért,
S hogy meggyógyuljon, halálod leszek.
Henrik király s herczegje halva már:
Rajtad a sor! aztán a többiek.
Mi sem vagyok, míg minden nem leszek.
E tetemet most félre kivetem:
| Henrik, bukásod diadal nekem! | (El a holttesttel.) |
