IV. SZÍN.
Körültünk van a zaj.
Kerűljük el! |
Mi örömet lelünk életünkbe’, ha
Tettől, kalandtul üvjuk?
S mi reményt |
Mint britteket megölnek, vagy megtartnak
Mint barbár, természetlen lázadókat,
Mig hasznunkat veszik, s megölnek aztán.
Fiuk, menjünk magasb, biztosb hegyekre.
Királyunk pártján nincs helyünk: Cloten
Holt hireért (idegenek levén
S be nem sorzottak) hol tartózkodásunk
Miatt kérdőre vonnának, s kicsikarnák
Belőlünk, mit tevénk, mire a válasz
Kínpad s halálunk lenne.
Ez csak aggság, |
S nekünk kevés.
Nem is valószinü, |
Hová valók vagyunk, holott már hallják
A római mének mint nyeritenek,
Látják az őrtüzet, s szemök, fülök,
Mint most, oly szörnyen tele van.
Sokan |
Bár ifjan láttam, lám ki nem törölte
Emlékemből: s nem is érdemli a
Király szolgálatom’ s ragaszkodástok’,
Kik neveletlen éltek itt, hol biztos
Csak e zord élet, úgy, s hol nincs remény
A módra jutni, mit igért bölcsőtök:
A forró nyárban asztok, és a tél
Megtöppedt nyomoréki vagytok.
Úgy |
Engem s öcsémet nem ismernek; téged
Kit már feledtek, s meg is változál,
Nem kérdezhetnek.
E világos napra, |
Emberhalált; s vért is alig csak gyáva
Nyulét s buja kecskéét s más vadét;
Lovon se ültem, csak a melynek ily
Lovagja volt, mint én, mely nem viselt
Se zablát sem patkót patáján. Szégyen
A napba néznem, és áldott világa
Jótéteményét vennem és szegényen
Homályban élnem eddig.
Én megyek, |
Több gondom lesz magamra; ám, ha nem:
Érdemlett sorsom érjen el a rómaik
Kezéből.
Amen, engem is.
Van-e |
Élteteket, megtört enyimmel többet
Törődnöm? Véletek megyek, fiuk.
Ha harczotokban esnék meg haláltok,
Ez ágyon engem is feküdni láttok:
Gyerünk! (Magában.) Időt nem várnak: a vér haragban ég,
S kitör a fejedelmi ivadék. | (Elmennek.) |