III. JELENET.
Igaz, hogy atyám megütötte komornokomat azért, hogy bolondját megszidta?
Igen asszonyom.
Későn, korán bánt. Óra nem mulik,
Melyben ki nem tör egy s más durvaságra,
Mi végre mindnyájunkat összeveszt. Tovább
Nem tűrhetem. Legényei korhelykednek,
S maga ránk támad minden léhaságért.
Ha a vadászatról visszatér, tagadj el,
Mondd, hogy beteg vagyok. Nem árt, ha felhagysz
Előbbi készségeddel; a hibáért
Én számolok.
Épen most jön, asszonyom.
Légy, mint csak birsz, nehézkes és hanyag,
S legényid is; szeretném szóba hozni.
Ha nem tetszik neki, menjen el hugomhoz,
Ki ebben, jól tudom, egyet ért velem
S magán kifogni nem hágy. A bohó agg!
Folyvást szeretné éreztetni súlyát,
Melyet már elvetett. Lelkemre mondom!
Az agg ember gyermekké lesz megint,
Kit majd szigorral, majd hizelgve kell,
Ha csínt tesz, rendbe hozni. Ne feledd,
A mit mondottam.
Értem, asszonyom. |
Vitézivel hidegebben bánjatok,
Történjék bármi, mind egy. Mondd meg ezt
Legényeidnek. Alkalomra várok
És ebből várom azt, mert szólanom kell.
Tüstént irok testvéremnek, hogy ő is
Ez úton járjon. Láss az ebéd után.