I. SZÍN.
Szabad tér, Capulet kertje mellett.
Romeo jő.
ROMEO.
Mehetek-é tovább, ha itt szivem?
Fordúlj setét föld! és keresd napod’!
Benvolio és Mercutio jönnek.
Mehetek-é tovább, ha itt szivem?
Fordúlj setét föld! és keresd napod’!
| (Átmászik a falon s a kertbe beugrik.) |
BENVOLIO.
Hejh, Romeo! Öcsém! hejh!
Hejh, Romeo! Öcsém! hejh!
MERCUTIO.
Haza szökött s azóta ágyba bújt.
| Volt esze, |
BENVOLIO.
De erre jött s megmászta e falat.
Szólítsd, Mercutio.
De erre jött s megmászta e falat.
Szólítsd, Mercutio.
MERCUTIO.
Hé, Romeo! Bolond! Szerelmes! Őrült!
Jelenj meg egy sóhajtás képiben,
Mondj egy rímet csak s megelégszem azzal.
Sóhajts egy Ah-t, vagy Mondd: „szív – hív,” s elég.
Vénus komám-asszonynak adj egy jó szót,
Szólj enyelegve vak fattyával, a
Gonosz Kupidóval, ki oly jól talált,
Mikor Kophetua király a czigánylányt
Szerette meg. – Hijába! mit se hall.
Se mozdul, meg se mukkan. Oda van
Szegény majom! – Már jobban kell idéznem.
Idézlek Róza szép szeme nevében!
Nagy homloka, kis eperajkai,
Piczinyke lába, módos csípeje,
Darázs-dereka, rezgő czombjai
S annak melléki nevében! Jere,
Ten-alakodban jöszte és jelenj meg!
| Sőt felidézem. |
Jelenj meg egy sóhajtás képiben,
Mondj egy rímet csak s megelégszem azzal.
Sóhajts egy Ah-t, vagy Mondd: „szív – hív,” s elég.
Vénus komám-asszonynak adj egy jó szót,
Szólj enyelegve vak fattyával, a
Gonosz Kupidóval, ki oly jól talált,
Mikor Kophetua király a czigánylányt
Szerette meg. – Hijába! mit se hall.
Se mozdul, meg se mukkan. Oda van
Szegény majom! – Már jobban kell idéznem.
Idézlek Róza szép szeme nevében!
Nagy homloka, kis eperajkai,
Piczinyke lába, módos csípeje,
Darázs-dereka, rezgő czombjai
S annak melléki nevében! Jere,
Ten-alakodban jöszte és jelenj meg!
BENVOLIO.
Ha hallaná, boszakodnék nagyon.
Ha hallaná, boszakodnék nagyon.
MERCUTIO.
Miért? Az, elhiszem, boszantaná,
Ha kedvese ölébe idegent
Támasztanánk, s az ott merően állna,
Míg csak le nem bűvölné a leány.
Ez már bosszúság volna. Ám az én
Idézetem szép és becsületes,
Magát akarva feltámasztani
Imádottja nevében.
Miért? Az, elhiszem, boszantaná,
Ha kedvese ölébe idegent
Támasztanánk, s az ott merően állna,
Míg csak le nem bűvölné a leány.
Ez már bosszúság volna. Ám az én
Idézetem szép és becsületes,
Magát akarva feltámasztani
Imádottja nevében.
BENVOLIO.
E fák mögé rejté magát, a hol
A nedves éjszakával társalog.
Szerelme vak, azért keres sötétet.
| Ejh, jerünk. |
A nedves éjszakával társalog.
Szerelme vak, azért keres sötétet.
MERCUTIO.
Ha a szerelem vak, czélt úgy sohsem érhet.
Mert noszpolyafa árnyékában ül,
S kivánja, hogy szép hölgye lenne bár
Ért noszpolya s ölébe hullana.
No, Romeo! jó éjt; én már megyek
Dunyhám alá. A szabad ég alatt
Igen hideg van, nem tudnék aludni.
Jösz-é? Jerünk!
Ha a szerelem vak, czélt úgy sohsem érhet.
Mert noszpolyafa árnyékában ül,
S kivánja, hogy szép hölgye lenne bár
Ért noszpolya s ölébe hullana.
No, Romeo! jó éjt; én már megyek
Dunyhám alá. A szabad ég alatt
Igen hideg van, nem tudnék aludni.
Jösz-é? Jerünk!
BENVOLIO.
| Jerünk! úgy is hijába |
| Keresni azt ki elrejtőzni vágy. | (El mindketten.) |
