II. SZÍN.
Csak rajta, menj, kis gavallér; te ahhoz szoktál, hogy hátul járj: menj most elől. Mit szeretsz jobban: szemeimet vezérelni, vagy gazdád nyomát szemmel tartani?
Isten bizony, jobb szeretek férfiként kegyed előtt járni, mintsem törpeként őt követni.
Oh te hizelgő kis fiu vagy: no, már látom, udvaroncz lesz belőled.
Hab jön.
Épen jókor, Pázsiné asszonyom. Hova készült?
Valóban, uram, feleségedet készülök meglátogatni. Otthon van?
Igen s oly tétlenül, hogy szinte szétmállik bele, társaság híján. Azt hiszem, ha férjeitek meghalnának, ti ketten ujra férjhez mennétek.
Erről bizonyos lehetsz – másik két férjhez.
Hol vetted ezt a csinos kis szélkakast?
Nem tudom, hogy az ördögbe híjják azt, a kitől férjem kapta. Hogy hívják lovag uradat, fiu?
Sir Falstaff Jánosnak.
Sir Falstaff János?
Igen, igen; soha sem találom el nevét. Némi összeköttetésben áll vele férjem. Igazán, otthon van feleséged?
Igazán, otthon van.
Engedelmeddel, uram. Szinte beteg vagyok, míg nem látom. | (Pázsiné és Robin el.) |
Van Pázsinak agyveleje? van-e szeme? van-e gondolkozó tehetsége? Bizonynyal mindez aluszik nála, nem tudja hasznát venni. Mit? Ez a gyerek már oly könnyen visz akár húsz mértföldnyire egy levelet, mint egy ágyu harmadfélszázszor a fehér pontra talál. Ő maga tágit felesége hajlamain; alkalmat s tért ád hóbortjának, s most ez feleségemhez megy. A közelgő jégesőt észrevenni már a szél fütyölésében: – s Falstaff kölyke vele. Pompás tőrök! készen ki vannak vetve és fellázadt feleségeink együtt osztoznak a kárhozatban. Jól van, de rajta kapom s aztán meggyötröm feleségemet, letépem arról az alamuszi Pázsinéról a tisztesség kölcsönbe viselt fátylát, Pázsit, mint gondatlan és jámbor Akteont, kihiresztelem, és minden szomszédom „Helyes”-t orditson erre a szörnyü eljárásra. (Üt az óra.) Az óra int, a bizonyosság kutatni készt s én meg fogom találni Falstaffot. Inkább dicsérni fognak ezért, mintsem gúnyolni, mert oly bizonyos, hogy Falstaff ott van, mint hogy a föld szilárd: megyek.
Pázsi, Silány, Nyurga, Vendéglős, Hugo, Cajus, Kóficz jőnek.
Jó napot, Hab uram.
Lelkemre, jókora csoport. Valami jót tálalok fel nektek otthon; kérlek, jőjetek mindnyájan velem.
Részemről ki kell magamat mentenem, Hab uram.
Magamnak is, uram; elhatároztuk, hogy Pázsi Annával ebédelünk, s én nem szegném meg neki adott szavamat annyi pénzért sem, a mennyiről szólni fogok neki.
Már régen fáradozunk egy házasság körül Pázsi Anna és Nyurga öcsém közt, s ma akarunk rá választ kapni.
Remélem, Pázsi uram atyám jóakaratát birom.
Birod, Nyurga uram; én részeden leszek; hanem feleségem mindenfélekép ön mellett van, doctor uram.
’arcz és ’áboru! meg’iszem; és a ’ajadon is szerelmes belém; ’ázi asszonyom Fürgéné udzs mondta nekem.
Mit szólasz a fiatal Fenton úrhoz? Ő ficzkándozik, tánczol, szemében ifjuság van, ir verseket, szava ünnepnapi, illata csupa aprilis és május; ezé lesz, ezé lesz – szénája jó rendben van – ezé lesz.
Beegyezésemmel ugyan soha; arról jót állok. Annak a nemes uri embernek nem sokja van; jó barátságot tart a vad herczeggel és Poinssal; nagyon magas légkörből való, nagyon is sokat tud. Nem, az soha se kössön bogot szerencséjén az én vagyonom ujjaival: ha elveszi, vegye el semmi nélkül; az én jószágom beegyezésemmel jár, s beegyezésem nem azon az úton megy.
Kérlek bennetek szívesen, jőjetek el néhányan hozzám ebédre. A lakomán kívűl tréfátok is legyen; majd mutatok nektek egy szörnyeteget. Doctor uram, jőjön velem, s kegyed is, Pázsi uram, és kegyed, tisztelendő Hugo úr.
Jó, Isten veletek. Mi Pázsi uramnál csak annál szabadabban járhatunk el a kérésben.
(Silány és Nyurga el.)
Menj’ aza, Kófisz Zsános, mindzsárt medzsek én izs. | (Kóficz el.) |
Isten veletek, sziveim. Én Falstaff lovagomhoz megyek egy ital árpalére. | (El.) |
Azt hiszem, előbb énnálam iszsza meg a levét; majd megtánczoltatom. Mehetünk, uraim?
Megyünk veed, megnézzük a szörnyeteget.