Lírai elemek nagyváradi publicisztikájában
Lírai elemek nagyváradi publicisztikájában
Csaknem teljes költői elnémulásáról szólott Ady az Új verseket beharangozó írásában. Vallomása azonban csak költői munkásságára igaz. Publicisztikájában ugyanis már bontakozott a költő. "A hétről" összefogott strófákban s a "Strófák" cím alatt elmondottakban sok esetben már észre vehetjük a lírát. A korai Comte-olvasás, Nietzsche-, Ibsen-, Hauptmann-élmény, majd a magyar és világkultúra nagyjai felszabadították igazi tehetségét, a könnyű kézzel verselő mögött az igazi művészt. Ady váradi publicisztikájában lírai érzéstömbök voltak készen, amelyek csak ama néhány francia felszabadító bátorítására vártak. "Dicső és tökéletes lesz az ember, akit én olyan nagyon imádok s akiben én olyan nagyon hiszek, – az Életnek a legnagyobbja az, aki az embert imádva és az ember mindenható rendeltetésébe hive, viszi akcióba legparányibb erejét is. Hisz olyan szép az élet" – így visszhangzanak Comte igéi a fiatal újságíróban (1902). Ebben "A hétről" glosszázott pár mondatban már benne van a Sóhajtás a hajnalban (1905) és A nagyranőtt Krisztusok (1911) vázlata. Ember-, életszeretet, egyszóval: humanizmus. Megrázó nagy élmények kellenek ahhoz, hogy ezek a prózában kifejezett gondolatok lírai köntöst öltsenek magukra. De centrális helyet foglaltak el Ady "első stációján", s ezt ismét csak maga a költő vallotta meg, amikor Váradot már otthagyva Párizsba készült (Itthon vagyok, 1903).
Ady tetszeleghetett azzal, hogy nem ír verset, önmagát azonban nem tagadhatta meg. Prózájában, publicisztikájában ott bujkált a későbbi nagy költő. S mindez csak erősíti azt a kortársak közül először Földessy Gyula és Babits Mihály által felismert igazságot, melyet aztán Németh László fogalmazott meg, hogy Ady a gondolat felől tört a líra csúcsaira.
Tehát Ady Váradon nemcsak a legnagyobb magyar publicistává nőtt, de mint költő is csaknem készen volt már, ahogy ezt a Még egyszer néhány verse s a kiemelt lírai érzéstömbök igazolják. Egy-két nagy francia példáján kívül mást valóban nem kellett a mesterségéhez megtanulnia Párizsban.
