Horváth János követői

Full text search

Horváth János követői
Azok, akik közelről figyelhették Horváth János útját, nagy alkotó korszakát magányosnak, csalódottnak látták. Amikor felismerte, hogy a Petőfihez és Aranyhoz közeledő közízlés kialakítása reménytelen, nemcsak a kritikától vonult vissza, hanem az uralkodó rend által kínált közszerepléstől is. Működésének fő színhelyén, az egyetemen Császár Elemér a lemaradók irigységével figyelte, s ha lehetett, gátolta is nevelő munkáját. Így konzervativizmusa élesen elvált a nyílt társadalmi reakciótól, s személye sem lett a hivatalos irodalomtörténeti élet központja. Mindez hatását is megszabta. Nem volt iskolája, vagy legalábbis: iskolája nem volt szervezett és kiterjedt. Tanítványainak 52együttese eléggé tarka képet mutat. Rendszere téglahordóinak jelentékeny része megmaradt a pályán, a középiskolai tanárságban, s néhányan ma is dolgoznak rajta, hogy koncepcióinak részleteit továbbfejlesszék. Szintézise azonban – éppen zártságával – a legjobbakat továbblépésre ösztönözte. Igazi hatását a modern magyar irodalomtörténet kapilláris rendszere közvetítette.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit