A szatirikus indulat újjáéledése
A szatirikus indulat újjáéledése
E korszak elbeszélés-termésének legmélyebb mondanivalója mégis azt igazolja, hogy az időleges visszavonulás, megfáradás ellenére sincs eszmei szakadás az egykori harcos baloldali író korábbi munkássága és a felszabadulással elkövetkező korban kiteljesedő szocialista szemlélete között. Plebejus-demokratikus felfogásáról Nagy Lajos sohasem mondott le, sőt éppen ő rajzolta meg egyik legsikerültebb írásában, a Szép Szóban megjelent Kopaszok és hajasok világharca (1936) című novellájában az elvcserélgetőket égő malíciával. Különben is: a beérkezettség, a nagyobb siker egyrészt, az elvek fel nem adása, a régi eszmékért a megváltozott és sokszorosan nehezebbé vált viszonyok közt folytatott küzdelem önkéntelenül vállalt kötelessége másrészt olyan ellentéttel feszültek egymásnak, hogy ebből érthetővé válik az önnön vérével táplálkozó intellektus minden keserve, a mosolygós, derűs történetek mögött is ott bujkáló gyötrelem. Írás, hajnyírás és egyéb foglalkozások című novellájában őmaga fogalmazta meg ezt az életérzést a legtalálóbban: "Hiába – írja – írni kell csüggedten, fáradtan, fejfájósan és szorongva. Kéziratpapírt teszek az asztalra, leülök és mégegyszer iszonyattal utálom végig még azokat is, akik ily körülmények között, ily feltételek mellett, ebben a légkörben szeretnek írni, a javíthatatlan dilettánsokat, akik szörnyeteg íráskedvükkel 404bizonyítékát adják annak, hogy milyen szívesen, milyen könnyen mondanak le az igazi célról."
Ezekért az "igazi" célokért küzdeni még nehezebbé vált a háború alatt. 1943 után el is apadnak novellái, önéletrajzi regényének első részleteit teszi közzé 1943 őszétől a Magyar Csillagban. Úgy érzi, el kell számolnia még a múlttal is, megírja A tanítvány című regényét. Ez a kötet azonban már csak a felszabadulás után jelenik meg. Egyes motívumait, részleteit már régebben novellákba formálta, most lehiggadt, nemes egyszerűségű stílusban írva kerek egészre zárja ezt a történetet és kiemeli az önéletrajzi regény oldottabb, szerteágazóbb folyamából. A Kiskunhalom után elhalkult társadalomkritika itt újra megélesedik. Számára nem volt kétséges, hogy a keleti harctéren megroppant náci hadsereg elveszti a háborút, és úgy gondolta, hogy vele együtt le fog tűnni a népelnyomó rendszer is. Ezeknek a kilátásoknak a fényében megújulnak megfáradt reményei, s egyúttal új erőre kap szatirikus, kritikus kedve. A regény cselekményéhez a témát ifjúkorából merítette, amidőn a Jankovich-Bésán családnál házitanítóskodott. Majdnem barátja lesz tanítványa, de megbizonyosodik, hogy a rokonszenves tulajdonságokat, amelyek alkalmasak lehettek volna kettejük emberi kapcsolatainak kialakítására, elfojtja az osztálykülönbségek kérlelhetetlen ereje. Az uralkodó osztály tagjaiban, ha különböző szinten is, de ott rejlik a hatalommegtartó kegyetlenség, a szadizmus, az úrfiban szertelen bohémsággal, Pravonszky grófban a "lentiekkel" szembeni mélységes utálattal keveredve, Vérfi kasznárban pedig már egyenesen állatias brutalitással. A cselédek életéről szerzett tapasztalataiból, a magántulajdonról, az emberiességről folytatott vitákból, Nagyrévi jogszigorló önelemző gondolataiból kibomlik a végső következtetés: az igazságnak kétféle felfogása létezik, s ez a két felfogás szemben áll egymással. Ő saját maga számára így értelmezte a pártosságot: "Habozás nélkül, a tények ismerete nélkül a szegény ember mellé állni."
