Jelentősége és hatása
460Jelentősége és hatása
Szabó Lőrinc a Nyugat és az érett József Attila közti fejlődési szakasz egyik legjelentősebb és legjellegzetesebb képviselője. Költészete a magyar polgári líra egyik csúcsa. Ahogy a Nyugat a lírai anekdotizmus, az elkésett romantikus pátosz és az elsekélyesedett népiesség provinciális szemléletét a szimbolizmus és szecesszió artisztikumával cserélve föl, a józan mindennapiasságot a lélek ünnepére váltotta át, úgy Szabó Lőrinc az akadémizmussá merevedett szépségkultusz és irodalmiasság helyett az élet napról napra alakuló realitását tette költői mintává, az édességben elvásott ízlést nyers, erős ízekkel frissítette föl. Szerepét a világirodalmi fejlődés ütemével összevetve úgy találjuk, hogy – az "új-tárgyiasság"-ot tovább fejlesztve – alig pár évnyi késéssel hasonló változást valósított meg, mint Eliot az angol költészetben. Még újításaik párhuzama is elgondolkodtató: a műfajok keverése, az élőbeszéd versbe illesztése, mindez alaposabb lélektani megismerés kedvéért, bonyolultabb intellektualizmus jegyében.
Szabó Lőrinc művészi súlyát költőtársaira gyakorolt hatásán is jól lehet lemérni. Széles körben hatott az a felfogása, hogy a modern lírikusnak saját belső fejlődéstörténetét kell megírnia. Volt mestere, Babits kései lírájában, különösen a Versenyt az esztendőkkel első darabjaitól kezdve, tehát már a húszas évek végétől tapasztaljuk ennek a költészettani nézetnek ösztönzését. Hasonló mértékben bátorította az élményköltészetet csak időnként művelő reflexív líra kialakulását, például Vas István összetett racionalizmusát. Rendkívüli mértékben népszerűsítette a beszélt verset, s ezzel a költői ízlésnek a közvetlenséghez, a korszerűséghez, a stílus realizmusához vezető utat mutatta meg.
Munkásságát három ízben: 1932-ben, 1937-ben és 1944-ben Baumgarten-jutalom, illetve díj koszorúzta. 1957-ben Kossuth-díjat kapott.
