Gobby Fehér Gyula (1943–)

Full text search

Gobby Fehér Gyula (1943–)
Az elidegenült világ látványa foglalkoztatja Gobby Fehér Gyulát is, s ez az a tény, amely alapvetően megszabta művészetének jellegét, meghatározta mind novellaformáját, mind regénytípusát, s előcsalta nála is a próza Franz Kafka-i elemeit. A valóság részleteinek a határai elmosódnak az író világában, és mesés, valamint rettenetes jellegükkel vannak jelen mind az elbeszélésekben, amelyek az oly beszédes Elrontott csodák cím 133alatt jelentek meg, mind pedig regényében, amely a fantasztikum realitását ostromolja, s a társadalmi élettel akar szembenézni. Legfigyelemreméltóbb műve mindeddig novellás kötete, amely az elidegenült világ meséskönyveként bizonyítja, hogy novellái többek, mint pusztán a képzelet játékai, hiszen az élet reflektálódott bennük, s öltött ezeregyéjszakás alakot. Kísérletezett a társadalmi regénnyel is A verseny végén című alkotásával, de termékenyebbnek bizonyultak drámai kísérletei, amelyek közül A statisztikusok és A kerítés inkább parabolisztikus alkotás, míg A budaiak szabadsága című történelmi drámája az el nem kötelezettség problémáját tárgyalja a történelmi példázat segítségével.
A fiatal jugoszláviai magyar irodalom harmadik magatartásformáját a csoportosulásoktól különállók, az azokkal kapcsolatot alig fenntartó írók képviselik.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit