Ahol a Rába a Hegyháthoz ér
Ahol a Rába a Hegyháthoz ér
A nyugati országhatár felé közeledve, a 8-as számú országúton Csákánydoroszlónál – Körmend után hamarosan – az út déli irányban elágazik a szlovén határ felé. Itt a táj megváltozik: mögöttünk marad a Kisalföld déli öble, a Rába széles völgye, szemben feltűnik a Vasi-Hegyhát alacsony dombokkal szegélyezett, erdő borította fennsíkja. Az első utunkba eső hegyháti falu Ivánc, amely a kistáj legnyugatibb, a szomszédos mikrorégiók közé ékelődő részén terül el. Helymeghatározása legtömöröbben talán ez lehetne: hegyháti falu az Őrség és a Rába között. A Hegyhát egyike legrégibb helyneveinknek, jelentését könnyen megfejthetjük, a szókép a „hegyek” hátát, azaz a fennsíkot, dombtetőt jelöli. Első írásos említése 1568-ből való, akkor az Ivánc határában lévő Pucafölde-dűlőről a tanúk azt állítják, hogy „az töb heghaton walo falwkhoz walo wolt”, tehát az ivánciakat, maráciakat és a nádasdiakat illette.
A Vasi-Hegyhát egyszerre földrajzi és történeti kistájfogalom. A terület a korai középkortól kezdődően birtoktörténetileg is egységesnek számított, hiszen a Lugos pataktól a Sárvíz forrásáig az egészet ugyanannak a szerte-ágazó rokonságnak, a Nádasd nemzetségnek az egyes ágai birtokolták egészen a XVIII. századig. Emiatt a falvak sorsa összefonódott, számtalan rokon vonást mutat ma is. Felismerhető különbségek vannak ugyanakkor a szomszédos Őrség, a Felső-Rábavidék és Körmend környéke között, elég ha csak a felekezeti megoszlást, a birtoktörténetet vagy az ökológiai adottságokkal szorosan összefüggő hagyományos gazdálkodási módokat tekintjük.
Nem egyértelműek viszont a néprajzi elhatárolás szempontjai, az egyes kritériumok más-más határvonalat rajzolnak. Talán éppen ezért van az, hogy jóllehet a földrajztudomány pontosan definiálja és egységesnek tekinti a Vasi-Hegyhátat, elnevezéseit folyton felcseréli, elvéti. A Magyarország kistájainak katasztere című alapmunka például Felső-Kemeneshátnak jelöli, ami nyilvánvaló tévedés.
A szomszédos Őrség új keletű népszerűsége bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy ez a történetileg pontosan behatárolható kistáj (tulajdonképpen egy református tömb) „terjeszkedni” kezdett: gyakran hozzásorolják a tőle markánsan megkülönböztethető szomszédait, egyfelől a katolikus apátsági falvakat, mint Kondorfa, sőt Rábakethely, másfelől a hegyháti Szőcét vagy Iváncot. Ez a besorolás érvekkel nem igazolható.
Napjainkban, amikor a munkalehetőségek, a piac, közlekedési viszonylatok döntenek el sok mindent, Ivánc adottságai nem igazán kedvezőek. A két fiatal város, Körmend és Szentgotthárd, egyenlően messze, húsz kilométerre fekszik. Az autóút és a vasút Csákánydoroszlót érinti térségében a legközelebb. A szlovén határátkelők felé vezető út ugyan Iváncon halad át, de gazdasági fellendülést aligha, jövőbeni forgalmi problémákat annál inkább okozhat. Talán ez is rákényszerítheti a falut arra, hogy hasznosítsa a helybeli erőforrásokat.
A tájtipológiai meghatározás szerint a Vasi-Hegyhát „Mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves, szubatlanti éghajlati jellegű, eróziós-deráziós völgyekkel helyenként erősen tagolt, máshol fennsík jellegű kavicstakarós dombvidék.” Ivánc vidékén a Rába-völgyre néző, magasra kiemelt, északias kitettségű lejtők nagyon meredekek (tíz-negyven fokosak) és aprólékosan tagoltak. Észak-déli irányú völgyhálózat alakult ki, amely lapos tetejű völgyközi hátakra és platórészekre tagolja a fennsíkot. A Rábától távolabbi terület gyengébben tagolt hullámos kavicsplató. A lapos hátság cementált kavicsból álló kiemelkedése a Viszákon található, 276 méter magas Szénaság.
A fennsík a pleisztocén kavicstakaró különböző korú, egymásra rakódott rétegeiből áll. Ami az érzéki tapasztalat számára is adott, az az egyes rétegek előbukkanása a talajtakaró alól. A Halastó nevű állóvíz és a róla elnevezett dűlő fölötti meredek domboldalban előtűnő tíz méter vastag ópleisztocén kavicsréteg fiatalosabb külsejű, enyhén mállottas, szürkésbarnás középszemű kvarckavicsból tevődik össze, itt fakadnak a tavat tápláló, bő vizű források.
Egy másik markáns, hosszú, keskeny orr alakú középpleisztocén teraszképződmény a Tótfalumajorral szemközt, a völgy torkolatánál húzódik.
A falu legmagasabb pontjától, a Ganajostól (267 méter) keletre hirtelen esése van a kavicsterasznak, és kelet felé a következő alacsony lépcső tizenöt kilométer hosszan tartja a 250–255 méter magasságot. A tízméteres egységes magasságcsökkenés jól látható az országútról. Láng Sándor geológus szerint kisebb tektonikus lezökkenés érhette a keletre levő területet. Ettől a választóvonaltól keletre kezdődik tehát a különböző korú és magasságú kavicstakaró-részletek egymásba simulása és az egységes kavicsplató kialakulása. Itt kezdődik a hegyhát.
A környék meghatározó vízfolyása a Rába. Ivánc melletti szakaszának jellemzője, hogy csak itt mossa alá a folyó a platót, mintegy nekiszorulva a déli domboknak. A Moláka-dűlő alatt húzódik az a választóvonal is, amelynek mentén a Rába „harántol”, azaz a folyó árterének déli pereméből irányt váltva két kilométerrel északra az északi peremnél folytatja áramlását. Ettől kezdve egészen a torkolatig sehol nem kerül a dombok lábához.
A múlt század harmadik évtizedében munkálatoktól volt hangos az ivánci Rába-part. Sigray József rendelt meg a megyétől egy átmetszést, melyet az indokolt, hogy a Kastély-dombot veszélyesen alámosta. Hatalmas függőleges falú szakadék keletkezett, melyet ma is megtekinthetünk, sőt a Rába akkori medre is jó megfigyelhető alatta. 1827 körül folyását átszabták, mesz-szebbre vitték a domboktól.
A kor egyébként a vízépítő mérnökök, az „inzsenérek” nagy korszaka, gondoljunk a Tisza szabályozására, a Balaton lecsapolási terveire. A folyó „káros tekervényei” sem kerülhették el a természetet átszabni törekvő vízimérnökök figyelmét. Közülük Beszédes József vállalkozott arra, hogy a Rábát megregulázza.
Elgondolásait, amelyeket a kor vezető folyóiratában, a Tudományos Gyűjteményben 1830-ban jelentetett meg, tömören így lehetne megfogalmazni: a Rába folyása a számtalan malomgáttól (mintegy kétszáz malomkövet forgatott ez időben a folyó Győrig) megemelkedett és lelassult, kártételei rengeteg pereskedést okoztak. „A Rába regulatziójának ez ideig fő akadálya volt az, hogy mindenkor a Rábai malmok elrontása javaltatott, holott ha ezen malmok mind együl egyig elrontatnának is, a rossz egy kevéssel kissebbedne ugyan, de el nem enyészne egészen, ha csak a Rábának görbe ágya ki nem egyenesítetnék, és feneke minden czölömpöktöl, és egyéb építések maradványaitól ki nem tisztíttatnék, de ez iszonyú munkát kivánna, kész hasznot rontana, és még sem vezetne a czélra, mivel egy víz ágy nem elég ezen vad folyó dagályának... Az én planumom abban áll... Iváncz helység és Tóthfalu puszta között eresztessék ki a Rába a Csörnötz árkába, melly utóbb Herpenyő nevet veszen föl. Ez lenne a szabad Rába folyás Pápotzig.” A völgyben így két párhuzamos vízfolyás futna, maga a Rába és az azt kísérő malomcsatorna. Beszédes jól ismerte fel a Rába és kísérőfolyóinak vízrendszerét, valamint az Ivánc és Tótfalu közötti Rába-harántolást, terve azonban meghökkentő, az előre nem látható következményekkel egyáltalán nem számoló elképzelés.
Vásárhelyi Pál még abban az évben megfelelő, minden részletre kiterjedő bírálatban részesítette a Beszédes-tervet. „Akármit mondjon B. Úr, akárhogy ürgesse-forgassa a dolgot, a természet törvényei, mellyeket a tudomány csak kifejt, felvilágosít és alkalmaztat, mindenkor változtathatatlanok” – zárta érvelését.
Tótfalu és Ivánc alatt, a Rába mellett sétálgatva érdekes eljátszadozni a gondolattal, mi lett volna, ha Beszédesre hallgat a vármegye 1830-ban, és Ivánc alatt a Rábát egy új mederbe terelik, hogy egészen Pápocig abban folydogáljon.
A falu déli részén folyik a Lugos vagy Lugosi-patak. Teljes hossza 14, vízgyűjtő területe 36 kilométer. Zegzugos völgyhálózat kíséri. Ivánci szakaszán az elszélesülő völgytalpon réti öntéstalajok találhatók. Hegyhátszentmártonnál ömlik a Rábába.
A Bak-patak, a falu közepén folydogáló névtelen patak, a Völgyi-patak és a Maráci-patak még a jelentősebb vízfolyás a faluban. Az utóbbi kettő közül az elsőt 1344-ben a titokzatos „Zulnukpataka” vízfolyásként említik, a felsőmaráci határpatakot pedig 1437-ben „Noghorpathaká”-nak.
A Rába télen
A befagyott folyó
