Megfogyatkozva, megmaradva | Száz Magyar Falu

Megfogyatkozva, megmaradva

Az első világháború idején, 1914–1918 között ötven főt hívtak be katonának a falu felnőtt férfilakosságából. Közülük tizenkilencen lettek a harcok áldozatává. Miként az egész országban, úgy Lóréven is egyre nehezebb lett az élet a háborús években. Fokozatosan elértéktelenedett a pénz, egyre többet kellett adakozni a katonaság céljaira is. 1917-ben például fehérneműk, lepedők gyűjtése során a községben 153 darab ilyenféle cikk gyűlt össze. A háború elvesztését követő 1918–1919. évi forradalmak eseményei és hatásai Lórév békés lakosságában nem korbácsolták fel túlzottan a szenvedélyeket. Legalábbis hiányos forrásainkban nincs nyoma annak, hogy akár az őszirózsás forradalom, akár a Tanácsköztársaság idején bármilyen erőszakos eseményre sor került volna itt. Persze a proletárdiktatúrát a faluban is kihirdették 1919. március 21-e után, és április 7-én megtartották a községi tanácsválasztást. És meg is alakult a héttagú lórévi katona-, munkás- és paraszttanács.

A Tanácsköztársaságot leverő román királyi csapatok augusztus közepén a ráckevei járást is megszállták, zaklatták a lórévieket is – például lórekvirálással.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország feldarabolása, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (Jugoszlávia) megalakulása a Magyarországon élő szerbeket sem hagyta érintetlenül. Körükben felvetődött a visszatelepülés gondolata, amelyet erősített az, hogy akik optáltak Szerbiába, költözésüket követően földhöz juthattak, gazdálkodhattak. A ráckevei járásban található falvak közül ebben az időben jelentős számban Lóréven, Szigetcsépen és Ráckevén éltek szerbek.

Az 1920-as esztendőkben a lórévi határ szűkössége miatt a telekaprózódás jelentősen csökkentette az optimálisan művelhető birtoknagyságot, remény sem mutatkozott komolyabb változásra. Az évszázadokkal korábban kényszerűen elhagyott óhazában a falubelinél nagyobb földbirtokhoz jutás lehetősége is fennállt, és ez a körülmény több család döntését befolyásolta. A tényleges lépésre 1924-ben került sor, amikor is Zubkovic´ Georgije püspök munkája eredményeképpen több falubeli döntött a visszaköltözés mellett. Lórévről hetven munkás ügyében történt levélváltás a megyei vezetés és a belügyminiszter között. Táviratilag jelentették 1924. október 17-én, hogy „Lórév községből tömegesen kivándorlók ügyében folyó hó 9-én 41267. sz. alatt tett jelentésemre kérek sürgős utasítást, mert a munkások a napokban hajón már útra kelnek”. Majd a belügyminiszterhez az üggyel kapcsolatban még egy felterjesztést tettek 1924. október 20-án. Ebben a megyei alispáni hivatal jelentette: „Eljárás után felterjesztem és jelentem, hogy a kivándorlásnak a hatóság részéről való ellenőrzése tekintetében senkit mulasztás nem terhel, mert a csatolt kimutatásban előforduló kivándorlók a magyar hatóságok szándékos elkerülésével közvetlenül a budapesti szerb konzulátus útján szerezték útleveleiket és szerb hajóval vándoroltak ki.” E két tömör megfogalmazású levél jól érzékelteti azt az óhazához való kulturális kötődést, amely a helybeliek egyharmadának, kétszáz embernek a visszatelepülését jelentette.

A faluban élők száma 1900-ban 656, 1910-ben 692, 1920-ban 632, 1930-ban 506, míg 1941-ben 450 lélek. Az 1941-es népszámlálás idején a megkérdezettek közül kettő végzett felsőfokú iskolát, öt gimnáziumot, 385 személy mondta, hogy ír-olvas, és minden tizedik felnőtt vallotta magát írástudatlannak. A népszámlálók összeírtak 309 szerb, 122 magyar, kilenc német és tíz egyéb, illetve ismeretlen anyanyelvű lakost.

A községi képviselő-testület tagjait továbbra is felerészben választották, felerészben pedig a legtöbb adót fizető polgárok adták. Mellettük tanácskozási és szavazati joggal hivataluknál fogva részt vettek az üléseken a községi elöljáróság tagjai: a községi bíró, a vezetőjegyző, a körorvos, a törvénybíró és pénztáros, a közgyám és négy esküdt. Az adóhivatali, járásbírósági, telekkönyvi csendőrségi, pénzügyőri szakaszi ügyek intézése a járási székhelyen, Ráckevén történt. Sok egyéb szállal is – posta, orvos, gyógyszertár – kötődött a két település egymáshoz.

A falu lakói számára a megélhetést ebben az időszakban is a mezőgazdaság jelentette. A század első évtizedeiben több bolgárkertész bérelt földet Lóréven, illetve később le is telepedett. Intenzívebb gazdálkodást honosítottak meg a határban. A tavasz beköszöntével a kedvező talajadottságú részeket a kertekben előnevelt palántákkal ültették be. A szakszerű gondozás és az árasztásos öntözés eredményeképpen a kertben is termeszthető zöldségfélék nagy mennyiségben és jó minőségben kerülhettek a környék piacaira és a főváros csarnokaiba.

Földtulajdonviszonyok (1930)

50–100	katasztrális hold	1
10–50	katasztrális hold	92
1–10	katasztrális hold	192
1	katasztrális holdon aluli birtokos	11
Részes földműves		2
Mezőgazdasági cseléd		8
Mezőgazdasági munkás		16

A mezőgazdaságban dolgozók mellett a településen élők között ebben az időszakban már megtalálhatók a más területeken foglalkoztatottak is. Az iparban tizenegy, a kereskedelemben hét, a közlekedésben két személy dolgozott, két egykor állami alkalmazott nyugdíjasként élt a faluban. A napi kapcsolatot a külvilággal az az autóbuszjárat jelentette, amely a járási székhellyel kötötte össze a települést.

Magyarország belépése a második világháborúba 1941 nyarán rövidesen ismét megváltoztatta a község nyugodt életét. A megélhetési gondok növekedtek, a katonai behívások, a behívottak munkában való pótlásának nehézségei tovább rontották a helyzetet. Komoly károkat okozott a háború alatt a dunai árvíz.

1944. december 22-én maga a front is elérte a községet. Miután a szovjet csapatok november 21-én este behatoltak Csepel-szigetre, a magyar parancsnokság azonnal megkezdte a visszavonulást a Nagy-Dunán át. Ennek során a magyar egységek 22-én délután hagyták el Lórévet, estére a szovjet csapatok harc nélkül elfoglalták a községet és az átkelőhelyet. Ezzel azonban még nem értek véget a szenvedések, mert egy ellentámadás révén a németek megközelítették a Nagy-Duna nyugati partját, aminek következtében a környező településekkel egyetemben 1945. január 29-én – hideg, ködös időben – Lórévet is kiürítették a szovjetek. A lakosságot a Kis-Duna bal partján fekvő községekbe telepítették, ahonnan – a harci zaj csitultával – február második felében térhettek vissza.

1945-ben Lóréven is létrejöttek az úgynevezett néphatalmi szervek (nemzeti bizottság, földigénylő bizottság) a közigazgatási feladatok ellátására, a földreform végrehajtására. Utóbbi keretében a királyi birtok száztizenkilenc kataszteri hold kilencszáznyolcvankilenc négyszögölnyi területét osztották szét. Négy család egy–három, hetvenhét család egy katasztrális holdat, két család kevesebb mint egy katasztrális holdat kapott, tizenöt hold jutott a községnek, tizennégy hold ezerszáztizenkettő négyszögöl az Országos Földbirtok-rendezési Alapnak.

A szocialista alkotmány 1949. évi elfogadásával vette kezdetét az államszervezet és a közigazgatás átalakítása. 1950-ben, a tanácsválasztások után Lóréven is megalakították a községi tanácsot. A tanácselnöki feladatot a megalakulástól egészen addig, míg a község Ráckevével közös községi tanácsi igazgatás alá nem került, Nedelkovics Szvetozár látta el, aki mindvégig igyekezett a faluban élők érdekeit szem előtt tartva a közösség érdekeit szolgálni. 1979-től az 1990 őszén megtartott önkormányzati választásokig tartozott Lórév közigazgatásilag Ráckevéhez: az ország fővárosától alig ötven kilométerre, a sziget déli részén, a Duna mellett, a fő közlekedési utaktól aránylag távol fekvő falu elnéptelenedésének veszélye reálissá vált.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején rendkívüli eset nem fordult elő a községben. A nemzeti bizottságot azonban létrehozták, ennek elnöke a korábbi (és későbbi) tanácselnök lett.

A mezőgazdaság szocialista átszervezésének első, 1956 előtti szakaszában Lóréven is termelőszövetkezeti csoportok jöttek létre (Keleti Fény, Új Élet). A forradalom leverése és a gazdasági változásokat sürgető párthatározatok után, 1960. december 15-én alakult meg a Dunamenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 651 hektáron, 118 taggal. A már korábban működött Keleti Fény szövetkezettel következő év februárjában egyesült. A szövetkezetben az elnöki teendőket az alakulástól 1976 februárjáig Becseics Lyubomir látta el.

A rendszerváltozást megelőző években a háztáji gazdaságok szerepének növekedése folytán a közösen művelt földek mellett a szövetkezeti tagok a személyi tulajdonú földjeiken folytatott intenzív zöldségtermesztéssel tettek szert komoly jövedelemre. A megtermelt áruk értékesítése a korábbi évszázadokban kialakult piaci körzeten belül történt. Fontos szerepet kapott a ház körüli hagyományos állattartás is, ami a sertések és a szarvasmarhák számát növelte meg jelentősen. A rendszerváltozás kihatott a gazdasági életre is, 1991 decemberében a szövetkezet csődöt jelentett. A hivatalos eljárás 1992. szeptemberében indult meg, 2001 végén fejeződött be. A határban fekvő földeket a Mezőterm Kft. és az egyéni gazdálkodást folytatók művelik, igyekezve a mezőgazdasági termelés új formáit és a régi hagyományokat ötvözve megteremteni az optimális állapotot.

1990-től Lórév ismét önálló település saját települési és kisebbségi önkormányzattal. A közigazgatási feladatokat Ráckeve várossal társulva körjegyzőség látja el. A polgármester nem függetlenített állásban dolgozik.

A korábbi évtizedekben kiépített villanyhálózat mellett mára általánossá vált a településen a vezetékes vízhálózat, a gázvezetéket is lefektették, és a lakások jelentős részébe bekötötték. A telefon és a gépkocsi az itt élők számára nem luxuscikk, a mindennapi teendők megszervezésében nyújt komoly segítséget.

A dunai rév ma is működik, a folyópartok vidékét köti össze. A Budapesttől alig ötven kilométerre fekvő község a csendre, nyugalomra vágyó emberek számára elérhető távolságban lévő, gazdag hagyományokat őrző és ápoló települést jelent.