Tiszteld az orvost, mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye.
A gyógyulás úgy jön a Magasságbelitől, mint az ajándék, amit a királytól kapsz.
Tudása miatt az orvos emelt fővel járhat, még a hatalmasok körében is megcsodálják.
A gyógyszereket a földből adja az Úr, és az okos ember nem veti meg őket.
Vajon nem fától lett talán édes a víz, hogy így megmutassa, mily erő van benne?
Az embernek is ő adott értelmet, hogy magasztalja hatalmas műveit.
Ápolás, enyhítés céljára használja a gyógyszerész is a gyógyszert, azért készíti.
Működése soha meg ne szűnjék, jóvoltából az egészség terjed a földön.
Fiam, ne késlekedj, hogyha megbetegszel, imádkozz az Úrhoz, és meggyógyít téged.
Menekülj a bűntől, s legyen tiszta a kezed, tisztítsd meg a szíved minden gonoszságtól.
Mutass be tömjén- és lisztlángáldozatot, s adakozz bőkezűen, amint telik tőled.
De hívd az orvost is, az Úr alkotta őt is, ő se hiányozzék, mert rá is szükség van.
Van, amikor az ő kezében van az egészség,
mert hiszen ő is könyörög az Úrhoz, hogy munkája nyomán javulás álljon be, s adjon gyógyulást az élet javára.
Az, aki vétkezik Teremtője ellen, az orvosoknak kerül a kezébe.
Fiam, a halottért ontsad könnyeidet, énekeld el a siratóéneket; ahogy az jár neki, temesd el tetemét, és ne rejtőzz el, amikor temetik.
Sírj keservesen, jajgass fájdalmadban, és tartsd meg érte a gyászt, ahogy megilleti, egy napig, kettőig, nehogy megszóljanak. Aztán hagyd fájdalmadat, s keress vigasztalást,
mert a szomorúság a halálhoz vezet, és a kedvetlenség megtöri az erőt.
A temetés után vesd le a fájdalmat, mert örökös gyászban nem lehet élni.
Ne engedd át szíved a szomorúságnak, utasítsd el, s gondolj a saját végedre.
Ne felejtsd el soha: nincsen visszatérés. Mit használnál neki? Magadnak meg ártasz.
Gondold meg: „Ami az én sorsom, az lesz a tied is, tegnap rám, ma rád kerül a sor”.
Ha pihen a halott, pihenjen emléke, vigasztalódj meg, ha már elszállt a lelke.
Az írástudó szabad idejében szerzi bölcsességét, aki ment a nehéz munkától, az eljut a bölcsességre.
Hogy legyen bölcs, aki az eke szarvát tartja, vagy aki kezében az ostort suhogtatja, aki ökröket hajt, s csak velük dolgozik, aki egyre csak borjúkról beszélget,
vagy aki boronáláson járatja az eszét, és hogy a hizlalást be tudja fejezni?
Épp ilyen elfoglalt a kézműves, s a művész: hiszen éjjel-nappal megvan a munkája. Aki pecsétgyűrűt metsz vagy színeket kever, s igyekszik egy képet hűen visszaadni, azon van, hogy művét jól befejezhesse.
Így van a kovács is: üllője mellett ül, s vizsgálja a nyers vasat. Közben a tűz heve pörköli a bőrét, s küzdenie kell a forró kemencével. A kalapács zaja süketíti fülét, mégis a mintadarabra szegezi a szemét, s a munkáján járatja az eszét, műve díszítésén töri a fejét.
Így a fazekas is munkája mellett ül, s közben a lábával hajtja a korongot. Gondosan végzi a munkáját, s ki van számítva minden mozdulata.
Az agyagot a saját karjával formálja, miután lábával rugalmassá tette. Gondosan ügyel a máz készítésére, s közben a kemence fűtésére gondol.
Ezek mind a kezükben bíznak, a maga szakmájában mindegyikük bölcs.
Nem lehet nélkülük várost építeni, sem letelepedni, sem vándorként élni.
De a népgyűlésre nem hívják meg őket, s vezető szerepük nincs a közösségben. Nincsen számukra hely a bírói székben, mivel nem értenek a törvénykezéshez.
Műveltséggel, ítélőképességgel nem dicsekednek, s nincsen jártasságuk a bölcs mondásokban. Mégis támaszai az egész világnak, és az imájuk is mesterségük körül forog.