A taoizmus és az univerzalizmus
A taoizmus és az univerzalizmus
Az ősi Kína vallásosságának alapja az ősök és szellemek kultusza, az ehhez kapcsolódó mágikus és animisztikus szertartások. A világot benépesítő jó és rossz démonok hitéből bontakozott ki a kínai panteon, élén az Égi Császárral (Sangti). A kínai mitológia kozmológiája ugyanakkor az isteneket is alárendelte az egyetemes összhang világban munkáló két metafizikai princípiumának (jang és jin). E két elv, elem működésének fő mozgatója a személytelen Örök Törvény (tao) princípiuma. Mindezen elemek teoretikus rendszerré való kidolgozása sok szent könyvnek számító filozófiai és költői munkában történt meg. Kibontakozott a császárkultusz, s a konstruált mitológiai elvek a hivatalos-bürokratikus vallásosság elemeivé lettek. Helyet kapott e rendszerben a csillagászat, az időszámítás tudománya csakúgy, mint a császár által személyesen, a birodalom javára és nevében gyakorolt termékenységkultusz is.
A kibontakozó kínai univerzalizmus keretében, ám önálló vallásként született meg az i. e. 6. sz.-ban a taoizmus. Mestere a legendás bölcs, Lao-ce volt, a tan legfontosabb összefoglalása pedig a Tao tö king (Könyv a Világtörvényről és hatásáról) című munkában maradt az utókorra.
A gondolatrendszer középpontjában a tao, a Világtörvény áll, amely minden létező ősoka. Az ember feladata, hogy szemlélődő módon törekedjék a tao befogadására, megértésére. Ez eredendő passzivitást követel: Lao-ce szerint a helyes cselekvés a nem cselekvés. E gondolatból bontakozik ki a taoizmus egész mértékletességre, józanságra és lemondásra épülő etikai rendszere. Későbbi fejlődése során Lao-ce mozgalma kettévált: a taoizmus részben filozófiai-etikai doktrínaként élt tovább, ugyanakkor azonban kialakult a népszerű-vallásos taoizmus, amely a kínai népi vallásosság fontos és igen népszerű formájává lett. Mágikus varázslatok, bonyolult szertartások rendszerét alakította ki és szerzetesek, aszkéták, remeték tömegeit juttatta megélhetéshez. A taoista istenvilág élén a három tiszta áll: Sang ti, égisten, a hagyományos mitológia főalakja; az őskezdet, azaz a megszemélyesített tao; valamint az istenné vált bölcs, Lao-ce. Gazdag túlvilághit, színpompás templomi kultusz jellemezte e népi taoizmust, amely az ősi univerzalizmussal, a konfuciánus elvekkel, buddhista hatásokkal keveredve évezredeken át Kína vallásának fontos eleme maradt. Ugyanakkor nincs „tiszta” taoizmus, s e hit követői nem hoztak létre szervezett egyházat: követői számát a modern statisztikák a konfucianizmus és a kínai népi vallásosság híveivel együtt mintegy 5-700 millióra teszik.
