V. – Észtországban is nacionalizálják a kereskedelmi és iparvállalatokat.
VI. 24. – A kormány és a kb kiürítési bizottságot állít fel. Júl.–nov. közölt 1523 iparvállalatot és 10 millió embert evakuálnak a fenyegetett területekről. Az év utolsó 7 hónapja a legkritikusabb, mert a kitelepített üzemek a régi körzetekben már nem, az új telephelyeken pedig még nem termelnek. Nov.-ben az ipari termelés az 1940. nov.-i szint 51,7%-ára esik vissza.
– Az amerikai pénzügyminisztérium feloldja a szovjet pénzügyi készletek zárlatát az Egyesült Államokban.
VI. 26. –Megszüntetik az ünnepnapokat, de a ledolgozott pihenőnapokat kifizetik.
VI. 30. – A hadiipart a Sztálin elnökletével működő állami védelmi bizottság irányításával szervezik újjá.
VII. 3.- A jövedelemadó és a mezőgazdaságiadó mértékét 50–200%-kal felemelik, azon családok kivételével, amelyek tagjai a hadseregben szolgálnak. Ezt dec. 29-én egy különleges hadiadó váltja fel.
VII. – Moszkvában és Leningrádban, később minden városban bevezetik a jegyrendszert.
VIII. – Másfél éves háborús szükségtervet dolgoznak ki. Ezt követően éves gazdasági-katonai terveket állítanak össze.
XI. 21. – Az agglegényekre és a gyermektelen családokra speciális adót vetnek ki.
XI. – A visszavonulás következtében nov.-ig kiürített területek adták a széntermelés 63, a nyersvastermelés 68, az acéltermelés 58, az alumíniumgyártás 60, a vasúti hálózat 41,a cukortermelés 84, a gabonatermelés 38 és a sertésállomány 60%-át.
XII. 1. – 1 milliárd dolláros fegyverszállítási hitelszerződés az USA-val.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.