A 80-as évek végén a szocialista gazdálkodás egyetlen sikereként értékelt agrárszférában is felszínre kerültek a problémák. Erre az időre jelentősen leromlik a szociálpolitikai céloknak alárendelt, az exportcélok érdekében erőltetetten felfuttatott termelés. Az agrárkivitel fő felvevőpiacát jelentő KGST összeomlik. 1990 elejéig a kormány tüneti gyógykezelést alkalmaz, majd szervezeti változásokat hajt végre: megszünteti a nagy felvásárló monopóliumokat, liberalizálja a kereskedelmet. Emellett a politikusok későbbre halasztják az árszabályozás kialakítását és a tulajdonviszonyok kezelését. Felszabadítják a mezőgazdaságot a szociálpolitikában viselt terheitől, és ezzel megszűnik az „olcsó”, államilag dotált élelmiszer-ellátás, igyekeznek piaci alapokra helyezni a mezőgazdaságot. Elkezdődik az agrárpiaci rendtartás kidolgozása, amelynek során újra nyilvánvalóvá válik, hogy az ágazatot nem lehet teljesen magára hagyni. E munkákkal párhuzamosan önszervező kezdeményezések is beindulnak. A mezőgazdaság és az ágazattal összefüggő kereskedelem megszokott rendje felbomlik.
Az árutőzsde célja az értékesítéssel kapcsolatos kockázat csökkentése, a költségek optimalizálása, továbbá egyre több résztvevő és terület bevonása a kereskedésbe. Az árutőzsdéhez szükséges feltételek vázlatosan a következők: nagy kínálati pozíció (hiánygazdaságban nincs a tőzsdének jelentősége); a piacon minél nagyobb számú résztvevő megjelenése (a monopóliumok megölik a versenyt); az állam feleslegesen ne avatkozzon be a kereskedelembe, a tőzsde zárja ki az abnormális ármozgásokat, adjon garanciát az üzletlekötésre és rendelkezzen megfelelő hírközlő és forgalmi infrastruktúrával.
Magyarországon a Budapesti Árutőzsde szempontjából ezek a feltételek a következőképpen alakulnak: a gabonapiacot a 80-as években az önellátáson túl évi 2 millió tonnás kivitel jellemzi, a kínálati oldal tehát adott. A keresleti oldalon a Gabonatröszt 1989-ben történt feldarabolása után a résztvevők száma gyarapszik. A külkereskedelem liberalizálása minden korlátot megszüntet. Az állam szerepe is csökken, bár nem eléggé, intézkedései egyelőre felemásak.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.