1. Kubai Kommunista Párt: az egyetlen legális, a hatalmat teljes egészében ellenőrző párt, amely jelenlegi nevét 1965-ben kapta. Elődei voltak a kubai forradalom győzelme után 1961-ben létrehozott Egyesített Forradalmi Szervezetek (a Népi Szocialista Párt, a Július 26. Mozgalom és a Forradalmi Parancsnokság egyesült), amelyet 1962-ben a Kubai Szocialista Forradalom Egységes Pártjára kereszteltek át. A párt főtitkára az állam- és kormányfő, Fidel Castro, helyettese testvére, Raúl Castro. Leghíresebb vezetői közé tartozott az argentin születésű Ernesto Che Guevara. Legutolsó kongresszusát 1991. okt.-ben rendezték, a párt kitartott az egypártrendszer fenntartása mellett, elutasította a belső demokratizálást.
2. Az ellenzéki szervezetek illegalitásban működnek, így az Emberi Jogok Pártja, amely 1988-ban alakult. 3 másik szervezettel – Kubai Emberi Jogi Bizottság, Kubai Bizottság az Emberi Jogokért és Nemzeti Megbékélésért, José Martí Bizottság az Ember Jogaiért – 1989-ben közös szervezetet hozott létre. Legalizálási kérelmüket – csakúgy, mint a Szociáldemokrata Pártét – elutasították.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.